Loki-szurkolók verekedtek az Újpest biztonsági embereivel, harminc embert vittek be. Illetve két újpestit is előállítottak pirotechnika használatáért. Debrecen – A piros-fehérek rátámadtak az újpestiek buszára, majd inkább felvették a nyúlcipőt a viperák láttán. (haon.hu írása.) : Zömmel újpesti rendészeket állítottak elő a debreceni...


Nyílt levél Székesfehérvár polgármesteréhez és a Videoton FC vezetőihez. A Red Blue Devils, a Videoton ultráinak csoportja nyílt levélben kér segítséget a folyamatos rendőri vegzálások, a szurkolók ellehetetlenítésének a megállításához. Március 29-én volt a Videoton FC csapatának első hazai bajnoki mérkőzése a 2013-as tavaszi idény során. A...


...


Egy óra tájban értem a Hidegkuti ,,stadion" vendégbejáratához és elsőnek léptem be a ,,stadionba". Mindig idézőjelet fogok használni, mert ez a létesítmény sok mindennek nevezhető, csak éppen stadionnak nem. Elég csak körbejárni: omladozó falak (kicsit kell csak belerúgni és máris omlik a vakolat) , befalazott jegypénztárak, elhanyagolt, lezárt...


...


Tisztelt Szurkolótársak ! Ukrajnából érkezett egy felkérés "EUROFAN-2013" -nevezetű szurkolói tornára 32 ország szurkolói fog részt venni rajta és megkerestek minket üzenetben. Ukrajnában Június 20.-tól kezdve 3 napos szurkolói torna lesz . Közel lesz Lviv városához.,ez lesz a 7. ilyen alkalom most eddigieknél színvonalasabb jobb szurkolói tornát szeretnének . A Labdarúgó torna 2013.jún.21-től 23.-ig fog tartani 20.-án verseny lebonyolítás megbeszélése és egy nyitóbuli lesz. Verseny mottója : Szerezz új barátokat és érezd jól magad a szurkolói...


A súlyos szabálytalanságok, megdöbbentő jelenetek és véres sérülések sem voltak ritkák a magyar-román focimeccseken. A legdurvábbnak talán az 1958-as mérkőzés számít, utána a nagyválogatottak 46 évig nem játszottak barátságos találkozón egymással. A két ország viharos futballtörténelmére sokszor a politika is rossz hatással volt. A sporttörténeti...


Ultras Debrecen 1994 : 2013 tavaszának első hazai tétmeccsén a pécsi riválisainkat fogadtuk. Gondolom most sokan meglepődnek, hogy miért riválisként aposztrofáljuk a Mecsek aljai srácokat, hiszen a két tábor régen baráti, de legalább semleges viszonyban volt egymással. Aki jelen volt a 2004/2005-ös évad utolsó hazai meccsén az még emlékezhet...


Szombat : Az Sashalom-FFC mérkőzésre kilátogattak az újpestiek ,angyalföldi sportlétesítményhez a balhé miatt érkező támadók alighanem a holnapi élvonalbeli rangadóra hangoltak, soraikban lengyel „kollégákat”, Legia-fanatikusokat is felvonultattak. A balhénak az vetett véget viszonylag gyorsan, hogy három szirénázó rendőrautó a helyszínre érkezett....