Válogatott felkészülési mérkőzés
Csatlakozz hozzánk : Facebook
2013.08.14.
Magyarország - Csehország 1-1
19.000.
- Néző


A román meccs előtti utolsó felkészülési meccsünket játszottuk a csehek ellen. A meccsre szép számú nézőközönség gyűlt össze, Csehországból nagyjából 50 fő érkezett, a hazai kanyar azonban szépen megtelt, noha egy - két hely azért üresen maradt. A meccs előtt a román túra szervezőjének segítettünk be egy kis szórólapozással, majd kezdődött a mérkőzés. Csoportunk döntése értelmében az első 24 percben nem volt szervezett szurkolás, mivel kiakartuk fejezni szolidaritásunkat a magyar klubcsapatok szurkolói csoportjaival illetve kiakartuk fejezni nem tetszésünket a magyarországi lelátói folyamatok negatív alakulásával kapcsolatban. A 24. percet rákkal küzdő 24-szeres kapusunknak Fülöp Mártonnak ajánlottuk. Több rigmussal üzentünk neki és tudattuk vele, hogy visszavárjuk mielőbbi felépülése után! A 24. perc után aztán dörrent a kanyar: MINDENKI BUKARESTBE! Majd jött a többi nóta. A lelátón ezúttal új és régi nagy lengetős zászlóink kerültek elő. A második félidő elején kaptunk egy 11-est, amit Dzsudzsák sikeresen értékesített, ezek után alaposan felpörgött a tábor, bár sajnos ez nem tartott ki a meccs végéig. A meccsen új dallal is előrukkoltunk, melyben tudattuk, hogy Bukarestben győzni kell. A lefújás után a csapat kijött hozzánk és megtapsolt minket, mi pedig ismét elénekeltük a "Bukarestben győzni kell, ezért szurkol minden magyar" alapú dalt. A meccs után összepakoltunk, majd visszatértünk a kocsmasorra egy sör erejéig. Elemezgettük a meccset, de látszott, már mindenki Bukarestet várja...

Győzni kell,
Győzni kell,
Bukarestben győzni kell,
Ezért szurkol minden magyar,
Bukarestben győzni kell! (cb09.hu)






RBD Beszámoló :
Szebeni Pista! Sírj, picsogj és káromkodj! 5-1 el küldtük haza a Munkást.

Szép, meleg augusztusi napon gyülekezett a társaságunk, csakúgy, mint két éve. Mindenféle rendőri kíséret nélkül sétáltunk, és a vihar előtti csend érződött, csakúgy, mint két éve. A létszámunk ekkor, nagyjából 70 fő körül volt, no itt már nincs hasonlóság a két évvel ezelőtti eseményekkel, mint ahogy a vendégszektor közelében várakozó figyelők is jelezték, hogy a pécsiek helyett a rendőrök érkeztek meg... úgyhogy a brigádunk a stadionba ment, nem úgy, mint 2 éve...

Kicsit késve foglaltuk el a helyünket, de azért így is jó hangerővel kezdtük meg a szurkolást. A mérkőzés kissé unalmasan csordogált, amikor egy pécsi helyzet után újra elégedetten nyugtáztuk, hogy van KAPUSUNK. Aztán a szögletből egy ritkán látható, bombagólt lőtt a pécsiek játékosa, és őszintén meg kell mondani, ha ezt a gólt valamely Vidi-játékos lőtte volna, akkor még este 11-kor is ott állunk, és tapsolunk. Persze a gólörömnél nem tapasztaltuk meg milyen a „Balkán”, mert 2 pécsi lézengett a székek között...

Csapatunkat dicséri, hogy az ellenfél találata után mentek előre, és Nikó kiharcolt egy tizenegyest és kiállítást. Majd pedig a büntetőt ismét gólra váltotta, zúgott is ismét a „Nikó! Nikó!” rigmus.

A pécsiek elvesztették a fejüket, és az idióta játékosuk kiállítása után már csak a gólarány volt a kérdéses a mérkőzésen.

Aztán a 37. percben beestek a munkás-parasztok, hogy elénekelhessék, hogy „30-an vagyunk...” nem, nem voltak annyian. És ha a balkáni lelátói érzés is olyan lenne, mint amit ezek a szerencsétlenek produkáltak, akkor feltehetően szegényebb lenne a világ...

Mi azért élveztük a meccset, Kiskokó néha totál hülyét csinált a pécsi játékosokból, a vendégszurkolók meg magukból ezen az estén.

A második félidőben tovább növeltük az előnyünket, és ha Dibusz nem véd ilyen jól, akkor még nagyobb is lehetett volna a különbség.A lefújás után mindenki boldogan ünnepelt, és az este érdemi része véget is ért számunkra, pedig rajtunk nem múlott semmi...

Ilyenkor általában a beszámolónkat azzal zárjuk, hogy a következő meccsen tovább kell gyűjtögetni a 3 pontokat, amit természetesen most is elvárunk a fiúktól. Ám nem mehetünk el szó nélkül a Sport Tv –n történtek mellett! Az, hogy a valós nézőszámot lehazudják, nem egy olyan eget verő dolog, hisz 2 vagy 3 ezer ember valójában nem egy olyan nagy szám...lenne, ha egy Bundesliga meccsről lenne szó. De amíg 300 embert egy MTK pályán felhazudnak 1500–ra, nálunk a több, mint 3000 embert, meg leviszik egy ezressel, kicsinyes bosszú a „hatalom csapata” ellen (pedig az a Fradi...)

A mérkőzés közvetítéséből kihoznak egy 0 nézőtéri-atmoszférát visszaadó förmedvényt, ezzel leminősítik a meccsünket egy KTE–Mezőkövesd szintre, szintén olyan dolog, ami vagy szakmai hozzá nem értésből adódik, vagy kicsinyes bosszúállás a Videotonnal szemben.

De amit a 3. Félidő fizetett statisztái előtt Szebeni Pista produkált, az már a gusztustalanság felsőfoka volt. Ez az ember Ágai Kissel a Heti helyzetben már a szurkolói regisztráció kapcsán tanúbizonyságot tett arról, hogy fogalmuk sincs mi is történik a magyar stadionokban. Egy épeszű szurkoló nem gondolta, hogy majd Elbert Gábor teszi helyre őket ebben a kérdésben.

De amit tegnap ez a mű-madridista, gumi-lokista ember produkált az élő műsorban az bicskanyitogató volt. Biztos ennyire lázadt akkor is, amikor a kaposvári gyereket 11-es és pirossal kiszórták a 10. percben. Nem volt olyan rég, csak az első fordulóban ...Tehát Pista! Az a vérlázító, hogy te még a képernyőre kerülhetsz.

Jövő vasárnap jön egy újabb kis csapat hozzánk, a Horváth Feri által vezényelt Paks, akik eddig szintén 9 pontot gyűjtöttek a bajnokságban. Nem is kérdéses, csakis a győzelem elfogadható ellenük!

Hajrá Vidi! Álé RBD!













A mérkőzés napján 15:30-tól a Hódos előtt várták a DVSC szurkolókat egy közös fotóra, mellyel azt kívánjuk megmutatni, hogy Debrecenben rengeteg gyermek és család jár a regisztráció nélkül is mérkőzésre. A mérkőzés előtti órában, illetve a mérkőzés szünetében korábbi teltházas mérkőzések szívünknek legkedvesebb, legemlékezetesebb pillanatait óriáskivetítőn néztük meg újra. A hazai nagy derbik mellett, olyan kupapillanatokat elevenítünk fel, mint a Varteks, Bordeaux, Split, Levski elleni csaták. Családokat is jelen voltak. Mindenki vendégünk volt egy cső főtt kukoricára (ha már konda, legyen kövér). A megjelenő szurkolók a helyszínen plakátokon, szórólapokon ismerhették meg azokat a gondolatokat, melyek miatt nemet mondunk a szurkolói regisztrációra. A mérkőzést nem a stadionban hanem egy óriáskivetítőn előtt buzdították a csapatukat.

Miskolciak :
"MLSZ : Nem a legyekkel van a baj hanem a szarral !"

"Listázzátok isten ajándékait."

"Adjátok vissza a játékunkat !"





















A hétvégi NB1-es fordulóban rájárt a lila-fehér szurkolókra a rúd, ugyanis nem számoltak a regisztráció “előnyeivel” a drukkerek. Budapesten és a hírös városban is a kezdősípszó után sikerült csak bejutni a szurkolóknak a stadionban. Mondhatná laikus elsőre, hogy ez jó dolog, mert biztos nagy volt az érdeklődés a meccsekre. Ám, el kell hogy szomorítsunk mindenkit ezer-kétezer néző lézengett a stadionokban.

MEZŐKÖVESD OTTHON AVAGY FIESZTA HELYETT SZÉGYEN

2013.08.10-én A Mezőkövesd-Zsóry csapatát fogadtuk a Széktóiban. A meccset megelőző fordulókban a csapat 100%-ot nyújtva, a tabellán 6 ponttal a dobogón foglalt helyet, így nem is vártunk mást, mint a "menetelés" tovább folytatását és fiesztát. Ennek megfelelően remek hangulatban indultunk a stadionhoz, ahol gyorsan megtört a kedvünk és a lendületünk, ugyanis a mi drága családbarát MLSZ-ünknek köszönhetően fél óra után sem jutottunk jegyhez, illetve a kezdő sípszót követően még több százan álltak sorba a ticketekért, csak a B oldalon.

(AB: Köszönjük ezt a csodálatos rendszert, máris több ezer fővel nőtt a nézőszám ... dilettánsok!). Mire beértünk a stadionba, már ment a Zsóry eggyel. Még fel sem ocsúdtunk, de kaptunk gyorsan még kettőt és egy kiállítást is a tetejébe. Innentől már a találgatásoké volt a főszerep, vajon mi van a háttérben. Közben Matyóék extázisban senkiznek minket, és arra hívják fel a figyelmünk, hogy nincsen hangunk. Közben az ötödiket kapjuk és megtudjuk, hogy egy pár fogadóirodánál a 60. perc környékénél már le is vették az eseményt. Hmmm... Jött a csattanó, befigyelt a hatodik, ezzel Kecskemét NB1-es történelmének legcsúfosabb vereségét szedtük össze (2-6), mint egy jó tenisz meccs. EZ SZÉGYEN, akárhonnan is nézzük, egy Mezőkövesd ellen így kikapni. Legutóbb mikor sok gólt, szám szerint ötöt kaptunk, az akkori kapusunkat rendőrök vitték el egy későbbi edzésről. Aztán lefújás után az a pletyka is felvetődött, hogy a tulajdonosunk tartozik a Zsóry elnökének, és ezt törlesztettük most ilyen formában. Ha ez így van, akkor a kövesdi idegenbeli meccset le sem kell majd játszani, kár is elutazni...., és ha már ilyen jó hangulatban telt el a meccs, úgy gondoltuk, teszünk egy gyors vizitet a vendég szektornál, de ők behopp a furgonba és uzsgyi. "G" (kte1911.hu)



Kövesdiek :





2013.08.02. MVM Paks - PMFC-Matias 2:1

2013.08.03. DVTK - MTK Budapest 2:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/diosgyori-vtk-mtk-budapest-20130803.html

2013.08.03. Haladás - Győri ETO 2:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/haladas-gyori-eto-20130803.html

2013.08.03. Kaposvári Rákóczi - Kecskeméti TE 1:2
2013.08.04. Budapest Honvéd - Lombard Pápa Termál 0:1

2013.08.03. Puskás Akadémia - Újpest FC 1:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/puskas-akademia-ujpest-20130803.html

2013.08.04. Ferencváros - Videoton FC 0:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/ferencvaros-videoton-20130804.html


2013.08.04. DVSC-Teva - Mezőkövesd-Zsóry 1:0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/debreceni-vsc-mezokovesd-20130804.html


NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
Nem kezdődött még el !.



Fegyelmi határozatok :
Büntetések :

Ahjupera Jarmo (Újpest) 1, Kamenar Lubos (Győr) 2, Guzmics Richárd (Haladás ) 1, Kostic Zoran (Diósgyőr) 1, Lovric Ivan (Honvéd) 1, Mohl Dávid (PMFC) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Alempijevic Aleksandar (FTC) minden sporttevékenységtől - 2013. augusztus 6-tól kezdődően - 4 hónapra szóló eltiltást kapott.
A Ferencváros védője a Videoton FC elleni bajnokin gólhelyzetben szabálytalankodott ellenfelével szemben, majd szándékosan, erőteljesen meglökte a játékvezetőt. A piros lapot követően, a pálya elhagyása közben, sértő, trágár megjegyzést tett a játékvezetőre. Az MLSZ a sportszakemberektől (edzők, játékosok, játékvezetők) a jövőben is a legnagyobb partnerséget várja el, mert csak együttműködő, sportszerű közegben lehet magas színvonalú, kizárólag a labdarúgás sportszerű oldalát mutató mérkőzéseket rendezni. Különösen igaz ez a professzionális bajnokságokban szereplő, és így a helyszínen és a tévé képernyői előtt tömegek által követett sportszakemberek esetében.

A FEB az FTC – Videoton FC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok, pirotechnikai eszközök használata és a hazai szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt az FTC-t a soron következő 2 hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén az előírt rendezői létszám 20-20 fővel történő felemelésére, és ezen mérkőzéseken szövetségi ellenőr fogadására kötelezte, a vendég szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt a Videoton FC-t a soron következő idegenbeli NB I-es bajnoki mérkőzésén szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségei viselésére kötelezte.
A rendezői hiányosságok mellett pirotechnikai eszközök használata is megvalósult a lelátón, és mindkét csapatnál megbotránkoztató rigmusok is elhangzottak a mérkőzés alatt, de a rendező klub - többek között a hangosbemondó használatával - felszólította a szurkolókat a futballmeccsen elvárt viselkedési normák betartására.

A FEB a Paks- PMFC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok miatt a Paksot írásbeli figyelmeztetésben részesítette, a vendég szurkolók pirotechnikai eszközök használata és megbotránkoztató viselkedése miatt a Pécset 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB az MTK-t szabályzatban előírt kötelezettség megszegéséért (NB III-as bajnokságból nevezés elfogadása után történt visszalépés) írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

Tabella és a 2.forduló válogatottja  :
___________________________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.

bidebidibide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .




"Szombathely idegenben... szeretném csak hát másnap hétfő..."

"Elég nekünk a regisztrált munkanélküliség"

Kövesdiek :