RBD Beszámoló :
Szebeni Pista! Sírj, picsogj és káromkodj! 5-1 el küldtük haza a Munkást.

Szép, meleg augusztusi napon gyülekezett a társaságunk, csakúgy, mint két éve. Mindenféle rendőri kíséret nélkül sétáltunk, és a vihar előtti csend érződött, csakúgy, mint két éve. A létszámunk ekkor, nagyjából 70 fő körül volt, no itt már nincs hasonlóság a két évvel ezelőtti eseményekkel, mint ahogy a vendégszektor közelében várakozó figyelők is jelezték, hogy a pécsiek helyett a rendőrök érkeztek meg... úgyhogy a brigádunk a stadionba ment, nem úgy, mint 2 éve...

Kicsit késve foglaltuk el a helyünket, de azért így is jó hangerővel kezdtük meg a szurkolást. A mérkőzés kissé unalmasan csordogált, amikor egy pécsi helyzet után újra elégedetten nyugtáztuk, hogy van KAPUSUNK. Aztán a szögletből egy ritkán látható, bombagólt lőtt a pécsiek játékosa, és őszintén meg kell mondani, ha ezt a gólt valamely Vidi-játékos lőtte volna, akkor még este 11-kor is ott állunk, és tapsolunk. Persze a gólörömnél nem tapasztaltuk meg milyen a „Balkán”, mert 2 pécsi lézengett a székek között...

Csapatunkat dicséri, hogy az ellenfél találata után mentek előre, és Nikó kiharcolt egy tizenegyest és kiállítást. Majd pedig a büntetőt ismét gólra váltotta, zúgott is ismét a „Nikó! Nikó!” rigmus.

A pécsiek elvesztették a fejüket, és az idióta játékosuk kiállítása után már csak a gólarány volt a kérdéses a mérkőzésen.

Aztán a 37. percben beestek a munkás-parasztok, hogy elénekelhessék, hogy „30-an vagyunk...” nem, nem voltak annyian. És ha a balkáni lelátói érzés is olyan lenne, mint amit ezek a szerencsétlenek produkáltak, akkor feltehetően szegényebb lenne a világ...

Mi azért élveztük a meccset, Kiskokó néha totál hülyét csinált a pécsi játékosokból, a vendégszurkolók meg magukból ezen az estén.

A második félidőben tovább növeltük az előnyünket, és ha Dibusz nem véd ilyen jól, akkor még nagyobb is lehetett volna a különbség.A lefújás után mindenki boldogan ünnepelt, és az este érdemi része véget is ért számunkra, pedig rajtunk nem múlott semmi...

Ilyenkor általában a beszámolónkat azzal zárjuk, hogy a következő meccsen tovább kell gyűjtögetni a 3 pontokat, amit természetesen most is elvárunk a fiúktól. Ám nem mehetünk el szó nélkül a Sport Tv –n történtek mellett! Az, hogy a valós nézőszámot lehazudják, nem egy olyan eget verő dolog, hisz 2 vagy 3 ezer ember valójában nem egy olyan nagy szám...lenne, ha egy Bundesliga meccsről lenne szó. De amíg 300 embert egy MTK pályán felhazudnak 1500–ra, nálunk a több, mint 3000 embert, meg leviszik egy ezressel, kicsinyes bosszú a „hatalom csapata” ellen (pedig az a Fradi...)

A mérkőzés közvetítéséből kihoznak egy 0 nézőtéri-atmoszférát visszaadó förmedvényt, ezzel leminősítik a meccsünket egy KTE–Mezőkövesd szintre, szintén olyan dolog, ami vagy szakmai hozzá nem értésből adódik, vagy kicsinyes bosszúállás a Videotonnal szemben.

De amit a 3. Félidő fizetett statisztái előtt Szebeni Pista produkált, az már a gusztustalanság felsőfoka volt. Ez az ember Ágai Kissel a Heti helyzetben már a szurkolói regisztráció kapcsán tanúbizonyságot tett arról, hogy fogalmuk sincs mi is történik a magyar stadionokban. Egy épeszű szurkoló nem gondolta, hogy majd Elbert Gábor teszi helyre őket ebben a kérdésben.

De amit tegnap ez a mű-madridista, gumi-lokista ember produkált az élő műsorban az bicskanyitogató volt. Biztos ennyire lázadt akkor is, amikor a kaposvári gyereket 11-es és pirossal kiszórták a 10. percben. Nem volt olyan rég, csak az első fordulóban ...Tehát Pista! Az a vérlázító, hogy te még a képernyőre kerülhetsz.

Jövő vasárnap jön egy újabb kis csapat hozzánk, a Horváth Feri által vezényelt Paks, akik eddig szintén 9 pontot gyűjtöttek a bajnokságban. Nem is kérdéses, csakis a győzelem elfogadható ellenük!

Hajrá Vidi! Álé RBD!