DVTK: Ultrák nélkül nincs hangulat :
Ultrák és klub: egyelőre nincs megoldás
A DVTK ügyvezetője tisztában van vele, hogy lesznek gyermekbetegségek.
Szurkolói tiltakozás Diósgyőrben március 9-én
“Március 9-én egy figyelemfelhívásra szeretnénk invitálni mindannyiótokat, hogy megmutassuk, a diósgyőriek ismét segítik egymást, ha baj van. Mindenkire szükségünk van!” – olvasható a diósgyőri szervezett szurkolói csoportok közleményében.
A DVTK szervezett szurkolói csoportjainak közleménye:
Miskolc – “Sokan értetlenül nézték, hogy mi történik a Bp. Honvéd elleni utolsó hazai mérkőzésünkön és még a mai napig sokan nem hiszik el, hogy meg tudjuk lépni azt, amit a következőkben olvashattok. Akik nem részesei ennek a szubkultúrának, azok általában nem értik a mi sajátos elveinket, ezért kaptunk kritikákat, hogy cserbenhagyjuk a klubot.” - A DVTK szervezett szurkolói csoportjainak közleménye.





Nem volt eseménytelen a DVTK meccs

A szombati DVTK – Haladás labdarúgó mérkőzéssel összefüggésben több rendőri intézkedésre is sor került, tájékoztatta lapunkat dr. Gaskó Bertalan, megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője.

A meccs első félidejében a lelátóról egy szurkoló poharat dobott a pályára. A biztonsági személyzet segítségével kivezetett drukkert a rendőrök előállították, vele szemben rendbontás vétsége miatt indult büntetőeljárás. Garázdaság vétségének gyanújával állították elő azt a szurkolót, aki a mérkőzés szünetében inzultálni kezdte az egyik pultost, majd az annak védelmére kelő személyt meg is ütötte. A futballmeccs után két szurkoló távozóban szidalmazni kezdte az intézkedő rendőröket – ellenük előállításuk mellett garázdaság szabálysértése miatt indult eljárás. A találkozó alatt a stadionhoz közeli kisbolt előtt, a Kárpáti utcán keveredett atrocitásba egymással három férfi, őket a járőrök csoportos garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt állították elő Miskolci Rendőrkapitányságra.

A rendőrség mind ezen ügyekben, úgy a jövőben előforduló hasonló szurkolói rendbontások esetében is kezdeményezi a rendzavarók eltiltását a sportrendezvények látogatásától, tette hozzá Gaskó Bertalan, aki elmondta még: a garázdálkodók előállítása mellett a rendőrök biztonsági intézkedéstis végrehajtottak, a mentőszolgálat munkatársaival kórházba szállíttattak egy ittas embert is, aki az Andrássy úton a földön feküdt magatehetetlenül.-(boon.hu)




Szurkolók :






50 000 Ft egy petárdáért
Ötvenezer forintja bánja annak a ferencvárosi szurkolónak, aki a mérkőzés elején petárdázott a Perutz-stadionban. A rend éber őrei kiemelték rendbontót, majd helyszíni bírságot róttak ki rá a törvénybe ütköző cselekedetéért. Mint azt a biztosítást parancsnokától megtudtuk, ezen az eseten kívül további intézkedésre nem volt szükség. (nso)

Szurkolás :








A mérkőzés előtt :



KISPESTI BESZÁMOLÓ:
A meccs napján délután az említett sorompónál lévő sörözőbe gyülekeztünk,hogy meglepjük picit a Vidi híveit, első sorban a nagy Ultráikat! (Ha már nem voltak elég fasza gyerekek ahhoz,hogy kocsiba üljenek és ahogy mi már párszor megtettük feljöjjenek egy félre eső helyre..)
A kocsmánál iszogattunk, hangolódtunk a meccsre és a fogadtatásra. Elég észrevehető helyen voltunk és mi is csak egy szimpla szájkaratéra számoltunk. Mivel mellettünk egy főút volt ,ahol járőröztek a rendőrök, így gondoltuk ki jönnek majd úgyis a féreg sünök és ott lesznek a vonat elhaladás idején. Egyre közeledett az érkezésük, 17 órakor megjelent a kis mellék utcában közel a kocsmához két csapat szállítóautó teli rendőrrel. Gondoltuk, oké itt nem lesz már semmi.
17:16 perckor a jelző fény pirosra váltott tudtuk, hogy ők jönnek. Kimentünk a kocsma elé és vártuk hogy mi lesz… ( olvastam hozászolásba, hogy töltés kövekkel felszerelve voltunk! Na ez nem igaz, semmi nem volt nálunk sörös korsó vagy sörös üvegen kívül! Tehát az a rész mese habbal!) Az volt a furcsa -vissza térve a piros jelzéshez-, hogy abban a pillanatban a két rendőrbusz elhajtott a helyszínről, majd megláttuk a vonatot a kanyarból kijövet. Először csak egy kis ordibálás, mutogatás kezdődött, majd hirtelen a vonat elkezdett fékezni. Mint utóbb kiderült a vonaton, amin elvileg csak gyerekes családok és nem ultrának nevezett szurkolók utaztak…. Valaki meghúzta a vészféket, ekkor kicsit előrébb mentünk hogy akkor menjen a móka. Sajnos tőlünk elrepült a vonat irányába egy korsó és egy sörös üveg, de nem több. Mikor megállt a vonat és nyíltak az ajtók nem az történt amire számítottunk. Gondoltuk majd bátran, tökösen odajönnek és ököl harc.
Lepattantak a vonatról a “nem” ultrák…
S az volt az első dolguk, hogy követ a kézbe és felénk dobni… Kb. úgy éreztük magunkat, mintha egy meteor mezőbe léptünk volna. Elég gusztustalan volt és akkor még mi jöttünk a töltéskövekkel igaz!?
Részünkről a kövek már csak visszafelé mentek, ha már így kezdték a bátor Vidis srácok, akiktől alig páran szálltak le. Csak a lengyel haverjaikban volt elég faszaság! Volt egy kis ökölharc is, ahol ki is feküdt egy lengyel vagy talán Magyar vidi szurkoló. Ezek után megjött a jard a két fél szét ment. Ők a vonatra, mi a kocsmába. Majd 15 perc várakozás után helyre állt a rend, a vonat tovább állt mi meg vártuk, hogy elmehessünk a kocsmából a stadionhoz.
Tőlünk 2 embernek volt komolyabb sérülése a fején, a kövek miatt. A többi kisebb a lábán- kezén talált kődobás. Az elfogásról meg nem szeretnék beszélni mert eléggé túlkapásos és jogtalan volt, igazából napi kvótára ment. Mondhatni parancsba kapták, hogy vigyenek be Kispestieket, talán nem is véletlenül ment el a két rendőr busz.
De megyünk mi még Fehérvárra csak mi fasza gyerekek leszünk, nem kődobáló -nem is tudom minek nevezhető- gyáva féreg emberek…
CSAK A KISPEST!




Fehérváriak :




RBD beszámoló :
(www.rbd.ultras.hu)
A tavasz első bajnoki mérkőzésén csodálatos győzelmet aratott csapatunk

Egy rendkívül hosszú őszi szezon, és egy szintén hosszú téli pihenő után nagyszerűen indult számunkra a tavasz. A zalaegerszegi csapat elleni aktív kupatovábbjutás után nagyon vártuk, hogy végre a bajnokság is megkezdődjön.

Klubunk egy különvonat szervezésével szerette volna elérni, hogy minél több fanatikus buzdítsa a helyszínen a csapatot. A rendelkezésre álló jegyeket hamar elkapkodták a szurkolók, így vasárnap abban a tudatban találkoztunk törzshelyünkön, hogy újra egy feltehetően jó hangulatú túrán vehetünk részt.

Mindezt megalapozta lengyel barátaink déli érkezése, akiket a Hableányok által készített étel elfogyasztása után, folyékony Hungaricumok kínálásával készítettünk a vonatos útra.

A vonatozás jórészt énekelgetéssel, és védőitalok fogyasztásával tellett, majd a végállomás előtt a Sorompó Sörözőnél a hazai stáb is köszöntötte a vonatot pár töltéskővel, ám a hirtelen megálló vonatról lezúduló piros-kék fanatikusok hamar eldöntötték az összecsapást – már csak a létszámfölényből adódóan is.

A rendőrök kicsit késve kapcsolva, de megérkeztek visszaterelték a brigádot a vonatra, némi gáz és gumibotozás segítségével. sajnos mindkét oldalról történtek előállítások is…

A szerelvény végül beérkezett a megállóba, és onnan már kőkemény biztosítással mentünk tovább, és megtapasztaltuk, hogy az új stadionbiztonsági project arról szól, hogy nem mindenki ér be időben a labdarúgó mérkőzésre. És most még nem is kellett személyi igazolvány…

A stadionban közel 320 Videoton szurkoló jelent meg, míg a Honvéd szimpatizánsok TALÁN egy kicsivel többen lehettek... Persze hivatalos nézőszámként sikerült kihozni 1500 nézőt is a stadionba...
Vezetőedzőnk José Gomes e találkozóval már a bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott, sok sikert kívánunk neki a jövőben!
A csapatok nagy iramban, lendületesen kezdtek, de a két gárda közötti óriási különbség már az első félidőben kirajzolódott, hisz 3 nagyszerű gólt szerezve 10 perc alatt lerendeztük a meccset. Ekkor már talán a túloldalon is belátták az ekkor még 1 pontos tabellán elfoglalt differencia valami véletlen műve lehetett csak.
A második félidőre bár kissé leült a játék, de folyamatosan mi domináltunk, ezt bizonyítja a parádésan játszó Mitrovics második, csapatunk már negyedik gólja, amely után az amúgy is folyamatos szurkolásunkba az egész szektor becsatlakozott, s kiváló futball hangulatot teremtettünk a Bozsikban.
Csapatunk gyönyörű gólokat szerezve, óriási labdabirtoklással, s magabiztossággal ütötte ki a Honvéd gárdáját. Remek kezdés minden szempontból, a mérkőzés végén a 2 évvel ezelőtti sláger is felcsendült: "itt a fieszta" illetve annak egy másik változata a "mondd el nekem" kezdetű...
A hazaút jókedvű és nyugis volt, bár lengyel barátainknak még eltartott egy ideig. Ave Rakówia!
Jövő héten az egyik kiesőjelölt az Eger ellen játszunk a Vác stadionjában. Természetesen a 3 pontért utazunk a Duna-parti városba!
Hajrá Vidi, Álé RBD!











Péntek :
ViolaFidelity (Újpest) :

Eger-Dvtk ( Vác )

Péntek délután egy spontán ötlet alapján össze gyűltünk nem többen , mint 14-en !
Két csoport volt jelen, VF 4 és AB 8 emberrel, plusz 2 csoporton kívüli ember.
Megvárták a meccs végét Újpesten. Volt Vácon egy emberünk, aki leadta hogy vonattal 25-30-an elindultak a Nyugati felé !
Dunakeszire lementek vonattal a lilák és ott várták a vonatot.
Mikor megérkezett a vonat dunakeszire mindenki felpattant rá ! Nem véletlen pont a dvtk kocsikba szálltak fel ! És beültek közéjük :) A rendőrök valamit sejthettek, de nem szóltak semmit ! Csak érdekesnek találták, hogy Dunakeszin csak úgy fel huppan 14 alak :) A vonaton körülbelül még 20-25 rohamrendőr is volt. Ahogy felszálltak már tépték is le a dvtk matricákat, persze a cigányok ebből már levágták, hogy itt valami készül ! Volt olyan miskolci szurkoló, aki a rendőr seggében volt az út végéig. Hiába...
Megállt a vonat a nyugatiban, mindenki leszállt róla és elindult a tömeg a kijárat felé. Majd a kapuknál megtámadták a miskolci különítményt, akik szerintük el se hitték, hogy most mi fog történni. Körülbelül 1 percig mehetett az attak ! A miskolciak csúsztak elég komolyan, de volt olyan aki háromszor is felállt , hogy megvédje sálát. De persze eredménytelenül ! :) Olyan 5-6 sál megszerzésével és jó pár pofon kiosztása után a rendőrök elkezdtek " dolgozni " De már késő volt .... Mindenki le tudott lépni kivéve 1 dvtk szurkolót. Akit el is vittek a kékek , mint valami nagy fogást.
Hát ez volt a diósgyőriek kiruccanása Vácra :) És egy spontán terv sikere !

Szombat :
Újpest - Paks 

Kutyákkal támadtak a szurkolókra a biztonságiak...

Újpest-1885 Facebook oldal :
Nos véget ért a szombat.. Tegnap nem tudtunk írni.. Akkor ma elmondjuk a véleményünket a tegnapi meccsről..
"RAJTATOK A MEZ, RAJTUNK A SZÉGYEN"...



Mérkőzés után / After the game - "Daerden we need to say , good bye"

Ultra Viola Bulldogs beszámoló :

A hosszú téli szünet után, egy derűs szombati napon lépett csapatunk pályára. A mérkőzés előzményéhez tartozik, hogy a szervezett szurkolócsoportok továbbra sem terveztek semmiféle aktív lelátói cselekedetet, amiről bővebben olvashattok előző írásainkban. A csapatról annyit, hogy a nem túl acélos kerethez a szakmai stáb döntése alapján, a téli szünetben nem érkezett egyetlen új játékos sem. Ez alapján gondolhatnánk, hogy a vezetés által felállított 4-6. hely megszerzésére megfelelő ez a keret. Nos, ez a történelmi vereség bizonyította, hogy semmi értelme nem volt a törökországi edzőtábornak, ellenben annál nagyobb szükség lett volna a keret bővítésére.

A találkozó előtt a szurkolócsoportok Újpest-Központban, a főtéren találkoztak, ahonnan közösen vonultunk át a Szuszába, ezzel is jelezvén, hogy attól még, mert a lelátón semmilyen aktivitást nem mutatunk, igenis együtt van a brigád. Ígéretünkhöz híven a kerítésre nem kerültek ki a drapik, dobok és a capo is üresen hagyta helyét.

A kezdő sípszó előtt a klub által legfontosabbnak tartott közlemény hangzott el a speaker-től, mégpedig: az MLSZ szigorúan fogja büntetni a lelátón esetlegesen felbukkanó rasszista és sportszerűtlen szurkolói magatartásokat. Úgy látszik télen is "komoly" munka folyt a honi labdarúgó szövetség irodájában...

A kezdet után csendben figyeltük az eseményeket, amiről ezúttal sok mindent nem tudok írni. Hozzá nem értő bírói hármas (úgy látszik ez kevésbé fontos a szövetségben), katasztrofálisan teljesítő hazai csapat (egyetlen épkézláb támadásunk nem volt) és egy történelmi vereség...

A régi időkhöz képest meglepően higgadtan viselték a gyalázatot a mérkőzésre kilátogató szurkolók, csak egy kisebb csoportosulás nem bírta már elviselni azt, ami a klubunknál évek óta zajlik és a székházhoz igyekeztek. A társaság egy része átjutott, a másik fele előtt azonban a rendőrök sorfalat álltak. Zárójelben megjegyezném, hogy teljesen békésen és nyugodtan indultak meg a szurkolótársak a székházhoz és a rendőrsorfal előtt várakozók is békésen álltak, meg sem próbáltak áttörni. Ezután egy váratlan szituáció következett. A klub munkatársai (biztonsági emberei) kutyákkal kergették ki az A-terasz előtt álldogáló szurkolókat.

Számunkra érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy egy teljesen passzív szurkolói tevékenységre (szurkolók sétálnak a sporttelep területén a Megyeri út irányában) ilyen elképesztő és indokolhatatlan agresszióval lépjenek fel a klub alkalmazottjai. Fizikai erőszakkal, és a szurkolókkal ráengedett kutyákkal próbáltak meg valamit (ki tudja, mit) elérni a szurkolókkal szemben. Azonban ez a fellépés nyilvánvalóan indokolatlan és értelmetlen erődemonstráció volt, hiszen a szurkolók semmilyen agresszív cselekedetet sem folytattak, sem a tömegoszlatás, sem az előállítás nem volt indokolt (és nem is valósult meg). A rendőrség - akinek törvénysértés esetén kötelességük lenne fellépni a szurkolókkal szemben - egyetlen pillanatra sem avatkozott közbe, hiszen nem történt szurkolói részről semmilyen törvénysértés.

Egy régebbi Fidelity kiírással zárnám soraim:
"Rajtatok a mez, rajtunk a szégyen!"

Mindörökké Újpest, Hajrá Lilák!




Kecskemétiek :

Debreceniek :




Kecskeméten már listáznák a szurkolókat. !
Debrecen drukkerek panaszkodtak a kecskeméti fogadtatásra. Olvasónk levelét közöljük. 

“Sziasztok!
A mai napon Kecskeméten megkezdődött a listázás. Nevet, címet, születési helyet, állandó lakcímet kértek ma tőlünk a jegy átvételekor, amit rá is nyomtattak! A vendégbe történő belépéskor mindezt személyivel kellett igazolni! A fokozódó indulatok miatt idővel eltekintettek ettől.
Nagyon rossz az irány!
Elég volt!”

és egy másik levél:

“A névre szóló szurkolói kártya ellenére (ami elvileg csak ősztől kerül bevezetésre, de itt már tesztelték) bejutottunk a kecskeméti stadionba. Nehezen, és nagy vita árán elértük, hogy ne kelljen személyi igazolvány a jegyvásárláshoz, így szimplán egy darab üres jegyet kaptunk. Listáznak minket, megbélyegeznek, bűnözőnek titulálnak. Pedig mi csak egy meccset akartunk megnézni. Köszönjük MLSZ.
Talán idén utoljára voltunk idegenben.”















2013.03.01. PMFC-MATIAS - MTK BUDAPEST 2 : 1

2013.03.01. EGRI FC - DVTK 0 : 1
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/eger-diosgyor-20130301.html

2013.03.02. KTE-PHOENIX MECANO - DVSC-TEVA 0 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/kecskemet-debrecen-20130302.html

2013.03.02. ÚJPEST FC - MVM-PAKS 0 : 6
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/ujpest-paks-20130302.html

2013.03.02. HALADÁS SOPRON BANK - FGSZ SIÓFOK 2 : 1
kattints rá : kép1 , kép2

2013.03.02. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - GYŐRI ETO FC 1 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/kaposvar-gyori-eto-20130302.html

2013.03.03. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - FERENCVÁROSI TC 0 : 3
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/papa-ferencvaros-20130303.html

2013.03.03. BUDAPEST HONVÉD - VIDEOTON FC 0 : 4
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/budapest-honved-videoton-20130303.html

_________________________________________________________________________________
16.forduló :
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/nem-nb-i-es-merkozesek-20130301-03.html

_________________________________________________________________________________
CSATLAKOZZ FACEBOOK : www.facebook.com/HungarianUltra

_________________________________________________________________________________

Fegyelmi határozatok :
Büntetések :
NB I: (A pécs a piróért nem kapott semmit )

Iszlai Bence (Haladás) 1, Anton Samper Jose Maria (Újpest) 1 és Takács Zoltán (Siófok) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a Lombard - FTC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok és a vendég szurkolók rendzavarásai miatt a Lombardot 30.000 Ft, az FTC-t, mint visszaesőt, 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.  (Ez a rendzavarás csak egy petárda volt....)

A bajnokságra érvényes versenykiírás megsértéséért a Paks, a Pécs és az Eger írásbeli figyelmeztetésben részesült.

A FEB a Lombardot labdarúgóval szembeni pénzügyi kötelezettség késedelmes teljesítéséért 85.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Magyar Kupa :

A FEB az elmaradt Vác – Fehérvár és a Fehérvár – Vác MK mérkőzések 3-3 pontját 3-0 - 3-0 gólkülönbséggel az elmaradásban vétlen Fehérvár javára igazolja.
NB II :

Szabó Norbert (Orosháza) 1, Oláh Gergő (Tatabánya) 1, Pokorni Péter (Szolnok) 2 és Koncz Zsolt (Cegléd) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB az Orosházát nemzetközi mérkőzés rendezésével kapcsolatos előírás megsértéséért 30.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Borsi Csaba technikai vezető (Sopron) írásbeli megrovásban részesült, Terenyei Zsolt technikai vezető (Szolnok) a kispadtól és az öltözőtől 3 soron következő NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.


_________________________________________________________________________________


Események :

Újpest : Paks elleni mérkőzésen kutyákkal támadtak a szurkolókra a biztonságiak..

Vácott játszott a Diósgyőr
Újpestiek megtámadtak egy diósgyőri csoportot Megállt a vonat a Nyugatiban, mindenki leszállt róla és elindult a tömeg a kijárat felé. Majd a kapuknál megtámadták a miskolci különítményt, akik szerintünk el se hitték, hogy most mi fog történni. Körülbelül 1 percig mehetett az attak.
A miskolciak csúsztak elég komolyan, de volt olyan aki háromszor is felállt, hogy megvédje a sálát. Persze eredménytelenül. Olyan 5-6 sál megszerzésével és jó pár pofon kiosztása után a rendőrök elkezdtek ” dolgozni “, azonban már késő volt ….(Bővebben itt : katt)

Kecskemét - Debrecen :
Kecskeméten csak személyi felmutatásával engedték be szurkolóinkat.
Több szurkolónk nehezményezte, hogy a kecskeméti bajnokin a belépéshez nevet, címet, születési helyet, állandó lakcímet kértek a jegy átvételekor, ugyanis itt már bevezették, hogy "a rendező a beléptetés során jogosult a résztvevők személyazonosságát ellenőrizni", ezt egyébként hamarosan minden klubnál alkalmazzák.

Kispest - Videoton
A vonatozás jórészt énekelgetéssel, és védőitalok fogyasztásával tellett, majd a végállomás előtt a Sorompó Sörözőnél a hazai stáb is köszöntötte a vonatot pár töltéskővel, ám a hirtelen megálló vonatról lezúduló piros-kék fanatikusok hamar eldöntötték az összecsapást – már csak a létszámfölényből adódóan is.

A rendőrök kicsit késve kapcsolva, de megérkeztek visszaterelték a brigádot a vonatra, némi gáz és gumibotozás segítségével. sajnos mindkét oldalról történtek előállítások is…


Másodosztályban :
Kispest "II." - Szeged mérkőzésen :

A csapatot a fővárosba elkísérő szurkolók számon kérően fordultak a klub vezetői felé, körbevették, és nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illették őket, végül a vezetőedző, Gálhidi György, a biztonságiak és néhány higgadtabb szurkoló lecsillapította a vehemensebb ultrákat – számol be a szegedma.hu

Ferencváros - Nyíregyháza mérkőzés előtt :
Nyíregyházi drukkerek az Albert Stadionba voltak hivatalosak az NB2 hétvégi fordulójában. 50 Ferencváros huligán fogadta őket, gyors ütésváltás után a rendőrök fújták szét a feleket.
(KATT IDE)

_________________________________________________________________________________
Legjobb momentumok :



_________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.
BideBidiBide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .
_________________________________________________________________________________