Dunaújváros, Red Alert
A tavaly elkezdett hagyományunkat idén folytatjuk, így most a 2013-2014-es szezont olvashatjátok a mi szemszögünkből. Ez az írás most nem terjed ki az összes meccsre, csak a fontosabbakra, illetve azokra ami emlékezetes maradt valamiért számunkra. Sok mindenben kiemelkedő év volt ez, de ne szaladjunk ennyire előre...

Dunaújváros - Vasas Budapest : 
Forró augusztusi pénteken a Duna TV-nek köszönhetően "családbarát időpontban" fogadtuk a Vasas csapatát.Az időpont ellenére szép számban voltak szurkolók a stadionban, mi kb 25-en lehettünk, ahol a szurkolásunk elviselhető volt, ennek ellenére a srácok hozták a meccset.Angyalföldről kb 15 fiatal érkezett, meccs előtt a kocsmánknál mentek el, valamit duruzsoltak, de nem nagyon foglalkozott velük senki.Ezzel kezdetét is vette a "Mennyei".


Érsekújvár - Dunaújváros ,Jégkorong : 
Augusztus végén elruccantunk a Felvidékre, hisz jégkorongosaink az Érsekújvár csapatával mérkőztek.Hiába volt 100 újvárosi szurkoló, sajnos a pályán az ellen bizonyult jobbnak.A mérkőzés után még egy srác húzott egy slovan sálat.

Dunaújváros - Ferencváros ,Kézilabda :
Szeptember közepén a lányok a Fradi gárdáját fogadták.Már előző évben is itthon egy bravúros döntetlent harcoltak ki a csajok, így bizakodóak voltunk.Nem hiába, hisz a lányok parádés játékkal egy góllal legyőzték a Ferencvárost!!!Azt az élményt sokáig nem felejti el senki, aki ott volt!

Dunaújváros - Győri ETO ,Kézilabda és Dunaújváros - Gyirmót FC Győr : 
Szeptember végén dupla rangadó a győriek ellen.Fociban a Gyirmóttal, míg kéziben az összevásárolt "magyar" csapattal játszottunk.Focin csordogáltak a pályán az események, amikor egyszer azon kaptuk magunkat, hogy az okos rendőrök a stadionhoz vezették be a két győri buszt.Kis szócsata és kis dobálózás alakult ki, páran tőlünk megpróbáltak kijutni a stadionból, nem sok sikerrel.Ahogy vége lett a focinak egyből mentünk át a csarnokba, hisz csak pár perc volt a kezdésig.A hangulat már már a régi időket idézte, nagy elánnal vetettük bele magunkat a szurkolásba.A lányok sem maradtak restek, becsülettel küzdöttek és talán a bravúr is meg lett volna, ha a bírópáros nem nyúl bele látványosan a meccsbe.Egy kisebb mozgolódás még kialakult, páran közelebb akartak férkőzni a vendégekhez, de a biztonságiak ezt megakadályozták.Mi győztesnek kijáró ünneplésben fogadtuk a csapatot, nem rajtuk múlt!Meccs után még vártunk, de a sok rendőr miatt hagytuk inkább a dolgokat, ennek ellenére két srác tőlünk valahogy eljutott a győriekhez, egyikük még fel is szált a buszukra, de ennél több nem történt.Szép nap volt!



Kontinentális Kupa ,Jégkorong :
Elérkezett az Október és a mindenki által várt jégkorong Kontinentális Kupa.Erre a három napos eseményre már hetekkel ezelőtt elkezdtük a készülődést, a "műhelyükben" gyártottuk a koreót.Tudva levő volt az is, hogy a Cracovia szurkolók is nagy számban érkeznek, ráadásul két lengyel barátunkat egyik csoporttagunk szállásolta el, T. Lech Poznan, illetve J. Arka Gdyna szurkolókat (Cracovia-Lech Poznan-Arka Gdyna több évtizedes barátságot ápolnak).Első napon a Csíkszereda csapatával játszottunk egy elég gyenge meccset, csak hosszabbításban sikerült győzni.Kartonos koreónk gyengén sikerült, mivel a vártnál jóval kevesebb szurkoló látogatott ki.Volt még egy kiírásunk, melyen rovásírással azt üzentük, hogy Székelyföld nem románia!
Meccs után két lengyel barátunkkal belevetettük magunkat az újvárosi éjszakába.Másnap a városunkat mutattuk meg nekik, főleg a Sporttelepet, melyet külön dicsértek.Miközben a várost mutattuk meghívást kaptunk a Cracovia vezéreitől, hogy tekintsük meg az ő szektorukban a Csíkszereda elleni meccsüket, melyet mi elfogadtunk.A lengyeléknél nagyon jó hangulat uralkodott, hamar összebarátkoztunk szinte mindenkivel, ittuk a lengyel vodkát és a magyar söröket rendesen.
Az esti meccsen a playboy Ljubjana csapatával játszottunk, ahol nagyarányú győzelmet arattunk, így a továbbjutási esélyeink ismét megvoltak.
Harmadik nap játszottuk a továbbjutásról döntő meccset a Cracovia-val.Háromnegyedig telt csarnok, 150 lengyel, kik egy magyar feliratú kiírást feszítettek ki tiszteletüket kifejezvén az 1956-os hősöknek (A MÁRTÍROK EMLÉKE ÖRÖK!).Ezt egy egész csarnokos vastaps köszönte meg, részünkről még elhangzott egy Polska-Polska skandálás.E napon talán az eddigi legszebb dunaújvárosi koreót mutattuk be, megérte vele annyit dolgozni.A meccs nagyon jó iramú volt, sajnos a lengyelek az elején lőttek két gólt, de a második harmadtól mintha kicserélték volna a csapatunkat és hamar egyenlítettek, míg végül a győzelmet is megszereztük.Hatalmas ünneplés kezdődött, mindenki egymás hegyén hátán.Egyébként az egész meccsen fantasztikus volt a hangulat, külön köszönet a székely lányoknak és srácoknak, hogy ahelyett, hogy hazamentek volna maradtak és velünk szurkoltak!A lengyelek a meccs végén még begyújtottak vagy 20 görögtüzet, pár strobit és néhány petárdával megfűszerezték a látványt.Tény, magyar csarnokokban ez nem mindennapi látvány.







Dunaújváros - Sümeg ,Röplabda :
Novemberben kinéztünk röplabdára, ennek hatására még a helyi újságba is bekerültünk.


Eger - Dunaújváros ,Kézilabda :
Majd következett egy egri túra, hisz a csajok ott vizitáltak.A borpincék miatt már reggel elindultunk, hogy legyen időnk a Szépasszony völgyében kóstolgatni a jobbnál jobb borokat.Itt csatlakozott hozzánk egy Egerben élő Locomotiva Gruppo-s srác, aki a továbbiakban kalauzolt minket.Ami a törököknek nem sikerült, nekünk igen, ugyanis még gyorsan bevettük Eger hős várát, majd irány a csarnok.Még javában zajlott a junior meccs második félideje, de ha már ott voltunk eleresztettünk pár rigmust.Következett a felnőtt meccs, mely túl sok izgalmat nem tartogatott, így csak elszurkolgattunk, meccs után pacsi, pakolás és hazafelé vettük az irányt.






Dunaújváros - Debrecen ,Magyar Kupa :
November végén Magyar Kupa foci, itthon a Debrecen ellen.Nagyjából húszan a kanyarban, egy egész jó szurkolást produkáltunk.A pályán nem igazán jött ki az osztálykülönbség, kis szerencsével akár még győzhettünk is volna, de be kellett érnünk a 0:0-val.Debrecenből egy kocsinyi Force Field tag érkezett.




Vasas Budapest - Dunaújváros :
Párnapra rá Angyalföldre látogattunk a Vasashoz.Egy nagy busszal mentünk.Stadion előtti kanyarnál a Megálló nevű kocsmánál az Armata pár tagja mutogatott, ennél több nem történt.A stadionba egy gyors motozás után bejutottunk, kipakoltuk a drapikat és már kezdődött is a meccs.Szurkolás ezen az estén csak a vendégben volt, ugyanis a hazai mag tüntetett, néha egy Hajrá Vasas-t elnyomtak, nálunk viszont elég jól szóltak a dalok.Mivel nem volt büfé, így a szünetben bolt után néztünk, amit 10 perces séta után találtunk is, éberék rajtunk voltak, így még ha a hazaiak próbálkoztak volna, akkor sem lett volna semmi.Második félidőben folytattuk, amit elkezdtünk az elsőben, ennek meg is lett az eredménye, hisz 2:1 arányban győztek a srácok.Pakolás, majd irány a busz, de nem telt eseménytelenül, hisz megjelent 7-8 hazai fitogtatni az erejét, bár ők sem gondolhatták komolyan annyi rendőr között.




Debrecen - Dunaújváros ,Magyar Kupa :
Decemberben, egy hideg napon következett Debrecenben a Magyar Kupa visszavágó, melyre egy 9-es mikróval mentünk el.Itt már kijött az osztálykülönbség, a Loki simán nyerte a meccset.A mérkőzés utolsó pár percét pedig félmeztelenül tomboltuk végig, melyet a hazai publikum tapssal jutalmazott.Egy debreceni barátunk is velünk volt a vendégben, neki ezúton is köszönjük az életmentő csomagot, mely főleg bor formájában merült ki. A meccs után még pacsi a srácokkal és mentünk volna a debreceniek törzshelyére, de a rendőröknek más elképzelései voltak, 20 perc magyarázkodás után felfogták, hogy Debrecen és Dunaújváros baráti viszonyt ápol egymással, így kaptunk egy óra kimenőt.Pár sört legurítottunk, meg elbeszélgettünk, mikor jöttek a rendőrök, hogy letelt az egy óra, egyébként is már indultunk volna.A kékek egy jó nagy kerülővel még kivezettek minket Debrecenből és elindultunk haza.Elérkezve Pestre egyik nagyon nem szomjas társunk gondolt egyet, hogy ő kaszinózni akar és kiszáll.A gondolatot tett követte, így Újvárosig már nélküle jöttünk.Végül reggelre már ő is hazatalált



Winter Classic ,Jégkorong :
December közepén nyitott pályás jégkorong a Városligetben, vagyis a Winter Classic. Erről teljes beszámolót itt olvashattok: ITT




Dunaújváros - Veszprém ,Kézilabda :
December végén a csajok fogadták a Veszprémet. A vezetőség egy közös ünneplést tervezett a szurkolókkal a közelgő ünnepek miatt meccs utánra. Volt ingyen kaja, ingyen forralt bor rendesen, meg ami ilyenkor kell és volt egy felejthető videóvetítés is, aminek mi ott hangot adtunk nem tetszésünknek, de itt most nem részleteznénk...




Dunaújváros - Debrecen ,Kézilabda :
Januárban debreceni barátaink látogattak hozzánk kézire.A nap hamar elkezdődött az egyik kultúrközpontban és egy jó bogrács gulyás elfogyasztása mellett múlattuk az időt a meccs kezdetéig. A meccsen mindkét tábor jól pörgött, a lányink is hozták a kötelezőt.

A duhajkodás nem ért véget, hisz az LG-s fiatalok városunkban töltötték az éjszakát, így velük mulattunk. PIROS-FEHÉREK!



Győri ETO - Dunaújváros ,Kézilabda :
Január végén Győrbe látogattunk kilencen.Még a Winter Classicon nagy volt a kezdeti felbuzdulás, mindenki ígérgetett, 25 emberből 30 biztosra mondta, hogy jön, ebből lett 9 ember.Vessen magára aki kamu indokokra hivatkozva baszott jönni.Kilencen végül is elmentünk, pedig sejtettük, hogy valami lesz.Korán indultunk, hisz a temetőbe is elmentünk meglátogatni Anita sírját, szerencsére zárás előtt értünk oda és a portás is megértő volt.A meccset az egyetemi csarnokban játszották, ahol már várt ránk a Youth Unity mintegy kb. 25 tagja.A csarnok előterébe mentünk, ahová utánunk jöttek, itt magyaráztak nekünk, majd kimentek, de nem telt el kis idő mikor arra lettünk figyelmesek, hogy berúgták az ajtót és megindultak felénk, 1-2 pofont beszedtünk, majd a biztonságiak kilökdösték őket.Ennek hatására a 2500-as belépőt is megúsztuk, szóval kösz. A meccsen végig a Győr dominált, mi párszor egyszerűbb rigmusokkal megdörrentünk, de nem vittük túlzásba.Meccs után megtapsoltuk a csapatot, majd irány haza.


Dunaújváros - Debrecen ,Békéscsaba :
Még mindig kézilabda.Február elején a viharsarkiak vizitáltak nálunk.El is jöttek kb. 40-en, valószínűleg a hosszú útnak köszönhetően elég sok alkoholt fogyaszthattak, sok év után leesett nekik, hogy minket baráti szálak fűznek a Lokistákhoz, hangot is adtak nem tetszésüknek és közölték, hogy innentől kezdve nincs semleges viszony a két brigád között.A csajok a meccset simán behúzták, ezt nem viselték valami jól a lilák és a kordonban, illetve a nagylelátó nyugdíjasaiban találták meg számukra az ellenfelet.Még egy ablaküveget is kitörtek, elismerésre méltó teljesítmény.



Dunaújváros - Alba Volán ,Jégkorong :
E hónap közepén játszottuk az Alba Volánnal a Szuperkupadöntőt.Különösebben nem készültünk rá.Itthon egy jó szurkolást hoztunk, lengtek a zászlók, szépen szóltak a dalok.Fehérvárról a szokásos 1000 fő, egy anno a United Ultras által készített koreót másoltak le.Kár, hogy a városuk címere nyomatva volt és nem saját maguk készítették, így sok mindent nem lehet dicsérni rajta, csak a kivitelezést.

Fehérvárra a szokásosnak mondható 200-250 újvárosi szurkoló látogatott el, ahol hazai pályát csináltunk az istállóban.

I. LOSZ Focitorna :
Közben meghívást kaptunk Debrecenbe az I. LOSZ szurkolói focitornára, melyen a 9. helyezést értük el.Ezúton is köszönjük a meghívást!



Dunaújváros - Nyíregyháza :
Február végén a Nyíregyházával játszottunk rangadót.Déltől kezdtünk gyülekezni egy általunk ritkán látogatott helyen, majd innen mentünk át a szokásos helyünkre, ide jöttek még azok, akik nem tudtak a másik helyre jönni, összesen kb. 40-en lehettünk és vártunk.Nem hiába, hisz egyszer csak egy kicsit távolabb leszálltak a buszukról a nyírségiek mintegy 60-an és elég egyértelműen megindultak felénk.Kisebb box kialakult, de az időközben megérkező rendőrök hamar véget vetettek a testmozgásnak egy kis könnygáz segítségével.Még 1-2 futkosás volt a két részről, de a rendőrök miatt esélytelen volt bármi is.

A pályán a srácok uralták a mezőnyt, a vendégeknek volt egy helyzetük, amit ki is használtak.A szünetben még volt egy mozgolódás.Valaki elkezdett ordibálni, hogy a nyíregyiek másznak át a kerítésen, erre mi kb. 15-en megindultunk, mindenki össze-vissza volt a brigádból.Az elválasztó kaput egy biztonsági kinyitotta, így kb. 40-en jöttek ránk, aminek a vége részünkről futás lett.A szurkolás mindkét fél részéről jó volt, a vendégek összesen kb. 80-an lehettek.Soha rosszabb napot, még ha nem is mi jöttünk ki jobban!


Dabas - Dunaújváros ,Junior Kézilabda :
Ha március, akkor kézilabda!Ifi és junior meccsre látogattunk el páran Dabasra, ahol már-már "poklot" teremtettünk, így a fiatalok diadalmaskodtak.




Dunaújváros - Alba Volán ,Jégkorong :
Március közepén jégkorong Magyar Kupa negyeddöntő a Volánnal, itthon.

9 évet vártunk arra, hogy megverjük a Volánt, az álom beteljesült!Fantasztikus volt!Miskolcon pedig elhódítottunk a Magyar Kupát!Szép volt fiúk!


Ferencváros - Dunaújváros ,Kézilabda :
Áprilisban elkezdődött a kézilabda rájátszás. Sok év után újra a felsőházban vagyunk. Ellenfelünk a Fradi. Sokan reménykedtek abban, hogy sikerül megismételni az őszi bravúrt, de ez sajnos nem jött össze. Egy nagy busszal mentünk, végig szurkoltuk a meccset, tőlünk zengett a csarnok.A Ligeti Egység nem aktivizálta magát.




Visszavágó itthon.Mi mindegy alapon végig tomboltuk a meccset és bár kikaptunk, de a lányok becsülettel küzdöttek.



Két kocsival elugrottunk Veszprémbe a Kohász-Loki junior kézire, melynek apropója volt, hogy e napon rendezték a Veszprém-Debrecen felnőtt meccset, ráadásul másnap a Loki Pakson játszott focit, így egy 9-es mikrós fiatal debreceni társaság a 2 napos túrát választotta.Meccs előtt csarnoknál találkozás Lokistákkal, majd közösen vonultunk be a csarnokba, ahol még melegítettek a juniorok.A meccsen felváltva éltettük a két csapatot, melyen a Kohász-lányok győzedelmeskedtek.

Felnőtt meccsig még volt pár óra, így egy közeli étterembe mentünk, ahol megebédeltünk, majd vissza a csarnokba, ahol a Lokinak sikerült 1 góllal legyőznie a Veszprém gárdáját.
Utána a debreceniekkel közösen Újvárosba vettük az irányt, mivel itt töltötték az éjszakát.Elnéztünk pár kulturális központba, egyik hajdúsági fiatal párszor összeesett, így nehézkesen ment a közlekedés. Egy jó hangulatú estét töltött együtt a két brigád!


Siófok - Dunaújváros :
Másnap Siófokon vizitáltak a labdarúgóink, 2 busszal indultunk.Siófokra megérkezve a mi társaságunk a Balaton felé vette az irányt, hogy páran megmártózzanak a 10 fokos vízben. A meccsre velünk tartott egy LG-s barátunk is, aki nem tudott elmenni Paksra, ezúton is köszönjük neki a jelenlétét!

A vendégben összesen kb. 200 újvárosi lehetett, a szurkolást kb. 50 ember vállalta, mely egész jól szólt a meccs nagy részében.Velünk szemben kb 20-an biztatták a sárga-kékeket a South Coast Ultras drapi mögül.A meccs vége felé kiállították két játékosunkat, de sikerült kibekkelni a végét, így a 0:0-ás eredmény nekünk jött ki jobban.





Május 8-án a csoport betöltötte 16. életévét.

Érd - Dunaújváros ,Kézilabda :
Elérkezett a kézilabda felsőházi rájátszás ahol az Érd volt az ellenfelünk.Tudni kell, hogy az Érd tradicionális színei zöld és fehér, de amióta a helyi fideszes vezetés átvette a csapatot azóta narancs-feketék...Először mi látogattunk Érdre.Már délelőtt gyülekezett a társaság fittebb és kevésbé fittebb része, lévén születésnapunk alkalmára egy grillezést iktattunk be és jó hangulatban vártuk az indulást.
Az út a szokásosnak megfelelően telt, egyik megállónál egy nem túl népszerű politikus óriás plakátjával csináltunk egy közös képet, lárifári...
Érdre megérkezve a bejutás viszonylag zökkenőmentesen zajlott.Meccs előtt még valami helyi fideszes suttyót köszöntött a szpíker, mi is beköszöntünk neki, had érezze a szeretetünket.Utána Himnusz, majd kezdődött is a meccs.Szurkolásunk jó és változatos volt.A hazaiaknál a kapu mögött feltűnt egy Orange Dragons molinó is, de a "szurkolásuk" kimerült a dudálásból, dobolásból, meg néha egy "hajrá, Érd" rigmussal.
A vendégben kb. 150-en lehettünk, ebből 25-30-an adtuk a szurkolást, a többi nem tudjuk miért jött... A rendes játékidő idegtépő döntetlen lett, következett a még idegtépőbb hetes párbaj, amit sajnos elvesztettünk.Mindenesetre megtapsoltuk a csajokat, hisz küzdöttek becsülettel, gyors pacsi, majd irány haza.



Dunaújváros - Érd ,Kézilabda :
Pár nap múlva következett a visszavágó, 30-40-en lehettünk a kapu mögött, Érdről 150-en érkeztek és hozták is magukkal a dobjaikat és a dudáikat, mellyel hangzavart csináltak, de szurkolást nem.

Mi többségében egész jól szóltunk, a meccs szintén idegtépő volt, hol mi, hol az ellen ment.20 másodperccel a vége előtt 1 gólos vezetésnél ziccerbe kerültünk, eldőlhetett volna a meccs, de sajnos kimaradt, az érdiek kontráztak, egyenlítettek és ismét hetesek következtek... Sajnos a szerencse ismét az ellennél volt, ők nyerték a hetes párbajt, ezzel ők lettek a bronzérmesek.Csalódottak voltunk, de nagyon büszkék a lányokra, hisz egy csodálatos szezont csináltak végig, látszott a lányokon is a keserűség, sokan küszködtek a könnyeikkel.

Szép szezon volt ez a lányoktól, jövőre az EHF kupában indulunk és reménykedünk egy nem túl messzi, de izgalmas ellenfélnek!





Ajka - Dunaújváros :
Szinte fel se eszméltünk és már mehettünk is Ajkára egy jó kis mennyei kettőre.Két kisbusszal vágtunk neki az útnak, az egyikben mi, a másikban a nyugdíjasok foglaltak helyet.Az út a szokásoknak megfelelően telt, Enyingen megálltunk egy kocsmánál.A szokásos filozófiai beszélgetések közepette egyikünk felvetette, hogy vegyük meg a csocsóasztalt.Ez meg is valósult, a pultos hölgy 10000-ért akarta nekünk eladni, ebből lett 6500 jó erős magyar Forint.
Ajkára megérkezve semmi különös, korrekt biztonságiak, hamar bejutottunk. 
Szurkolásunkról elmondani semmit nem lehet, lényegében magunkat szórakoztattuk, ennek ellenére a srácok hozták a kötelezőt.Meccs után még egy strobi begyulladt, pacsi a srácokkal és indulás.Hazafelé a szokásos tudományos beszélgetések közepette még megálltunk egyet vacsorázni, végül úgy éjfél tájt már szeretett Városunkban voltunk.

Tatabánya - Dunaújváros :
Tatabányára a csoportból egyéb elfoglaltságok miatt csak páran mentek el. Eseménytelen út során a 3 mikró kiszurkolta a győzelmet és ez a győzelem azt jelentette, hogy 11 év után újra az élvonalba került a dunaújvárosi labdarúgás!Szép volt fiúk!

Dunaújváros - Békéscsaba :
A Békéscsaba elleni meccs már csak formalitás volt.A biztos feljutás tudatában mindenki jó hangulatban várta a mérkőzést.Mi már korán elkezdtük a gyülekezést egy félreeső helyen, egyrészt a csabaiak miatt, másrészt a nyíregyiek miatt.Végül az utcán nem volt semmi, jött 10 csabai, de hagytuk őket.Meccs kezdetekor egy kis pirót vetettünk be, melyek elég jól dolgoztak.



Szerencsére a pályán a srácok nem vették félvállról a meccset és gurítottak is hármat a liláknak.
Meccs után persze készült mindenki az ünnepléshez, de a kukás mellényesek elrontották a többség szórakozását és örömét, ebből ki is alakult egy kis lökdösődés, de hamar csillapodtak a kedélyek.Végül azért pár srácnak sikerült kijátszania a a secut és sikerült nekik a pályára menni.Késő este 6-7-en iszogattunk 2 lánnyal a Sporttelepen, mikor jött egy telefon a hazafele tartó tagunktól, hogy a nyíregyiek itt vannak 3 mikróval és őt 4-en kicsit megdolgozták.Később kiderült, hogy még egy másik srácot is elkaptak egy kocsmában, bár ő sokra nem emlékszik az esetből.Igazi hőstett volt ez a tirpákoktól... "Lepattanó helyett nekünk kéne jönni".


Szezonvégén pedig ismét meghívást kaptunk Debrecenbe a 16. LOSZ focitornára, ahol a 16 csapatból a 7. helyezést értük el.
A torna után pedig a szokásos bulizás vette kezdetét, mely ismét jó hangulatban telt el.A szervezőknek gratulálunk a tökéletes lebonyolításhoz és köszönjük a meghívást és a felejthetetlen élményeket mindenkinek!

Összességében egy jó és szép szezont tudhatunk magunk mögött. A tanulságokat pedig mindenki vonja le magának! A csajok az EHF kupában indulnak, vagyis újra külföldre utazhatunk. A focistáink pedig újra az élvonalba kerültek. Októberben jégkorong Kontinentális Kupa. Szóval a következő szezonban sem fogunk unatkozni.

Üdvözlet Debrecenbe, Fehérvárra és Bölcskére!

Red Alert '98