Régen 8000 ezer néző előtt, most, hogy van beléptető kapu, 5205 néző előtt kezdődött a Haladás és a Ferencváros mérkőzése.

Szombathelyiek :

A Haladás tábor közleménye :
A szurkolótábor nevében visszautasítjuk Ricardo Moniz vádjait, lehet, hogy pár ember huhogott Jenner és Leonardo mutogatása után, de őket társaik villámgyorsan leállították – jelezte Keringer Zsolt, a Haladás Szurkolói Kör elnöke. – Csoportosan biztosan nem volt huhogás. Amúgy én a szokott helyemen, a „B”- közép felső részén álltam, de semmi komolyat nem hallottam az egészből. Az ominózus 99-es számú játékos, Leonardo színészi teljesítményével, provokációjával érte el, hogy a meccs egyik jelenete után kapott hideget-meleget a B-közép előtt. Lehet akkor pár hasonló hangzású szó elhangzott, de ezt általánosítani, hogy a szombathelyi tábor huhogott enyhén szólva is erős! Tehát nem alapból, a meccs elejétől fogva huhogtak neki, hanem több attrakciója után érte ezt el, hogy a közönség úgymond ”megtalálta” esetlegesen. Beszéltem újpesti, székesfehérvári, diósgyőri szurkolótársaimmal, akik televízión keresztül nézték a meccset, ők nem hallottak semmit sem. Ráadásul különböző fórumokon rengeteg szurkolótársamnak elmondtam: az MLSZ április 1-től az antiszemita rigmusok elleni keményen fellép és szankcionálja azokat. Minden eszközzel vissza akartuk fogni a forrófejű fanatikusainkat. (Ria, Ria, Hungária!) Szóval még egyszer hangsúlyozom: visszautasítjuk Ricardo Moniz szavait, a Haladás-tábor nem rasszista, az effajta dolgokat elítélte és most is elítéli, tehát ne aggasson ránk ilyen bélyeget. Már csak azért sem, mert ilyenformán kettős mércét alkalmaz. Először nézzen körül saját tábora háza táján, fordítassa le magának, hogy a Fradi-drukkerek miket skandáltak a Haladás-szurkolók felé meccs közben. Mert úgy gondolom, a cigányozás is rasszista rigmus. Ugyanis nem egyszer hallhattunk ilyeneket tőlük. Most akkor Artner Tamásnak is jeleznie kellett volna ezt a média felé!? Remélem nem fogják az esetet az MLSZ-nél egyoldalúan vizsgálni, ha már egyszer az ellenőr beleírta a jegyzőkönyvbe a mondatait. Sajnálom, hogy a Fradi tábor szövegét viszont teljesen természetes és elfogadottnak tekintette. Összességében pedig ezek az események nem segítik a magyar foci felemelkedését.















Valóban a szurkolók miatt nem járnak családok a meccsekre? Tényleg a drukkerek, az ultrák lennének felelőlesek minden rosszért?

A szurkolókért és a rajongókért van az egész labdarúgás.
MÉGIS MIT KAP A MAGYAR DRUKKER ?!

-lepusztult stadionokat.
-rendőri túlkapásokat.
-minőségtelen focit.
-biztonságiak általi megalázást.
-Minek jó a média által a negatív hangulatkeltésnek ?
A ritka balhékat úgy találják meg ,mintha minden bajnoki meccs maga a pokol lenne.
-Egyszeri problémák,botrány esetén minden hírforrás napokig ezzel próbálja eladni magát

-Felejthetetlen koreográfiákat bezzeg sehol sem írják le,adják le vagyis semmi értéke nincs ezek szerint.
-vagy éppen a szurkolók által szervezett gyűjtések,adományok,véradások miért nem címlapsztorik !?

-Mégis néhány ezren még ezt is lenyelik és járnak mérkőzésekre.
Mégis az MLSZ ezen szurkolók megbecsülése helyett ésszerűtlen szabályokkal és "ketrecekkel jutalmazza" a legkitartóbb rajongókat!.

-Érdekes a balhék miatt nem járnak a szurkolók meccsre ?
Igen érdekes, pedig a legnagyobb rangadókon van a legtöbb család és néző ,pont ahol leginkább megtörténhetne a rendzavarás.

-Betiltják a Pirotechnikai eszközöket és minden olyan megnyilvánulási formát ,ami egy futballmeccseknek az igazán felejthetetlen hangulatát és egyedülálló körítését megadhatná.
Mindezek nem a botrány kellékei hanem az élményei.
-Ellehetetlenítik a legodaadóbb drukkerek életét és a szenvedélyes valódi szurkolást,nyugati modern színházakká akarják varázsolni,sőt minden baj forrásának az ultrákat nevezik meg.

NEM ÉS NEM

-Nem üldözni kell a maradék pár ezer szurkolót hanem többet kicsábítani.
-Hisz ez a játék értünk drukkerekért van .
-De nem a csapatát a világ végére is elkísérő ultrák a legnagyobb probléma ,őket kell ellehetetleníteni ,megölve ezzel a lelátói hangulatot.

PERSZE ,HOGY CSÖKKEN A NÉZŐSZÁM

-A mai magyar fociban a szurkolók sokszor a jó hangulat miatt járnak ki mérkőzésekre ,mert a fociért a legtöbb esetben nem érdemes.

-HA MÁR HANGULAT SEM LESZ MÉGIS KI VONZANÁ A NÉZŐKET ?
-BIZTOS ,HOGY A SZURKOLÓK MIATT OLYAN ROSSZ A FOCI HELYZETE ?
-BIZTOS ,HOGY A SZURKOLÓK MIATT NEM JÁRNAK KI A CSALÁDOK A MECCSEKRE ?

Biztos a szurkoló a társadalom és a magyar futball legnagyobb ellensége ?

MEGBECSÜLÉST A DRUKKEREKNEK !





2013.03.29. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 3 : 0
Kép /kattints rá/ /Ha van még küldhettek az oldal alján megadott címre/

2013.03.29. VIDEOTON FC - FGSZ SIÓFOK 6 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/videoton-siofok-20130329.html

2013.03.30. MTK BUDAPEST - BUDAPEST HONVÉD 1 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/mtk-kispest-20130329.html

2013.03.30. MVM-PAKS - HALADÁS SOPRON BANK 0 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/paks-haladas-20130330.html

2013.03.30. KTE-PHOENIX MECANO - PMFC-MATIAS 0 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/kecskemet-pecs-20130330.html


2013.03.30. FERENCVÁROSI TC - EGRI FC 4 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/ferencvaros-eger-20130330.html

2013.03.31. DVSC-TEVA - ÚJPEST FC 0 : 1
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/debreceni-vsc-ujpest-20130331.html

2013.03.31. GYŐRI ETO FC - DVTK 2 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/gyori-eto-diosgyor-20130331.html

_________________________________________________________________________________
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
19.forduló :
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/03/nem-nb-i-es-merkozesek-20130308-10_25.html
20.forduló : 

LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/nem-nb-i-es-merkozesek-20130329-31.html
_________________________________________________________________________________
CSATLAKOZZ FACEBOOK : www.facebook.com/HungarianUltra
_________________________________________________________________________________
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :

NB I :

Elek Ákos (Diósgyőr) 1, Mecinovic Jasmin (Eger) 1, Tímár Krisztián (Siófok) 1 és Vaskó Tamás (Kecskemét) 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB az DVSC-Teva – Újpest FC mérkőzésen történt rendezési hiányosság és a vendégszurkolók rasszista megnyilvánulásai és pirotechnikai eszközök használata miatt a DVSC-t a soron következő hazai bajnoki mérkőzésén szövetségi ellenőr fogadására, az Újpestet, mint visszaesőt, 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB az FTC – Egri FC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok miatt az FTC-t, mint visszaesőt, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a KTE-Phoenix Mecanot – PMFC-Matias mérkőzésen a vendégszurkolók részéről történt rasszista megnyilvánulások miatt a Pécset, mint visszaesőt, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Ligakupa :

A FEB tárgyalás megtartása után Márton Gábor edzővel (PMFC) szemben korábbi határozatában kiszabott pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta.

NB II :

Komlósi Ádám (Kazincbarcika) 2, Bogdány Csaba (Mezőkövesd) 3, Szalai Vilmos (Mezőkövesd) 1, Dos Santos Rocha Da Silva Lucas (Vasas) 1, Sallér Márk (Ajka) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB az elmaradt Vác – Kazincbarcika mérkőzés 3 pontját 3-0 gólkülönbséggel a Kazincbarcika javára igazolja.

A FEB az elmaradt Szeged – Vác mérkőzés 3 pontját 3-0 gólkülönbséggel a Szeged javára igazolja.
_________________________________________________________________________________
Tabella : 



_________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.
BideBidiBide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .
_________________________________________________________________________________













Loki-szurkolók verekedtek az Újpest biztonsági embereivel, harminc embert vittek be.
Illetve két újpestit is előállítottak pirotechnika használatáért.

Debrecen – A piros-fehérek rátámadtak az újpestiek buszára, majd inkább felvették a nyúlcipőt a viperák láttán. (haon.hu írása.) :

Zömmel újpesti rendészeket állítottak elő a debreceni rendőrkapitányságra a vasárnapi Loki-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzést követően, ám a balhét a helyi szurkolók kezdték – tudtuk meg szurkolói és egyéb forrásokból.

A Napló információi szerint az 1-0-ás vereség miatt csalódott lokisták egy csoportja kiszúrta, hogy a vendégek egy busza a Kassai út és a Zákány utcai kereszteződésében várja a zöld lámpát. Megdobálták a járművet, majd verni kezdték annak oldalát, ám kellemetlen meglepetés érte őket: a buszon a lilák „kétajtós szekrény” rendészei utaztak a várt „szimpla” drukkerek helyett. Az újpesti biztonsági emberek azonnal leugráltak a járműről, mire a támadók menekülőkké váltak, azaz a piros-fehérek mentették az irhájukat. Többüknek nem sikerült, őket a rendészek a Főnixnél elverték.

A csarnoknál tartózkodó rendőrök erősítést hívhattak, mert rövid időn belül megszaporodtak és elkezdték szétválasztani a „masszát”. Ennek során – tudtuk meg – valaki belerúgott egy rendőrkutyába, s amikor annak gazdája a tettes után szaladt, jókora ütést kapott az arcára. Ezért lehetséges, hogy a nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást az ügyben.
Bonyolult lesz tisztázni.

A rendőrségtől kedden kapott tájékoztatás szerint a gyanúsítottak a kihallgatásukat követően szabadon távozhattak. Az ügyben folyik a videofelvételek és egyéb adatok beszerzése, elemzése. Ez azért is szükségszerű, mert egy-egy ilyen verekedést követően nehéz pontosan meghatározni, kit milyen fokú felelősség terhel csoportos garázdaság miatt. Az bizonyos, hogy a debreceni rendőrkapitányságon rongálás miatt szintén eljárás indult a buszt ért rongálással összefüggésben.

– Az újpestiek viperával jöttek, ezért volt jobb menekülni – reagált cikkünkre a Loki-tábor egy tagja, hozzátéve: úgy tudja, egyetlen helyi szurkolót állítottak elő, egy német állampolgárságú fiatalembert, ő volt ugyanis az, aki megrúgta a rendőrkutyát. Mint hírlik, a férfi őrizetben van.
Forrásunk elmondta: egy debrecenit a rendészek úgy fejbe vágtak viperával, hogy kórházba kellett szállítani a helyszínről.
_________________________________________________________________________________
Ahogyan több helyen is olvasható, a vasárnapi debreceni bajnokit követően hazai szurkolók megtámadták az Újpest FC megbízásából dolgozó biztonsági szolgálat buszát.

Az Újpest FC megbízásából biztonsági szolgálat ellátását teljesítő Pol-Coop Kft. tájékoztatása szerint debreceni szurkolók egy csoportja valóban megtámadta a piros lámpánál várakozó járművet, ám valótlanok azok a médiában megjelent információk, amelyek szerint a rendezők viperákkal védték volna meg magukat és a megtámadott járművet.

Etikátlannak érezzük továbbá, hogy a cikket jegyző médium a Pol-Coop Kft. megkérdezése nélkül hangolja a közvéleményt és névtelenül hitelt ad egy olyan szurkoló szavának, aki feltehetőleg részt vett a busz megtámadásában.

Újpest FC
2013. április 2.


Debreceniek :





Újpestiek :



Közel 4 hónapos szünet után, újra egy vidéki fellépés várt ránk a bajnokságban. Az időjárás viszontagságai még a hét középén is kérdésessé tették a mérkőzések megrendezését a magyar pályákon, végül mindenhol megbirkóztak a 10 centis hó eltakarításával.

Vasárnap kora délelőtt kezdett gyülekezni a társaságunk, és ahogy kerültek elő az emberek, úgy bukkantak fel a táskákból a különböző hangulatfokozó készletek. Rövid várakozás után örömmel pillantottuk meg társas járművünket, ami ezúttal is bevetésre készen állt. Az autópályához érve csatlakozott még a másik busz is, így együtt haladtunk a cél irányába. A szokásos pihenőket beiktatva az egyik benzinkút alkalmazottja gondolta azt, hogy ő maga a MOL és játszotta túl szerepét. Nem is váratott sokáig a minket követő rendőr és erősítést kért a 103-as km-hez. Valami hiba csúszhatott már a születéskor a fejekbe, mert legközelebb az irányt is meg kellene adni a pontos navigáláshoz, hisz egészen furcsa volt látni az út túloldalán lévő benzinkúthoz beviharzó szirénázó rendőrautót. Innentől már teljes kíséretet kaptunk egészen a vendégszektorig. Néhány mutogatót és eltévedt Coulibaly hasonmást leszámítva gond nélkül megérkeztünk.

Előzetesen már gondolhattunk volna, hogy gumicsizmában érdemes leszállnunk a buszról, mert csak az eső utáni sártengeren keresztül lehetett megközelíteni a pénztárat. Azaz, csak hittük, hogy a bódéban lehet megváltani a jegyeket, mert kérdésünkre megtudtuk, hogy ezúttal a fa mögött végzik a tevékenységet. A Nagyerdőben nem ritka látvány a fa, de a kis kerti asztalon lévő papír fecnik és az előtte álló egy személy, már sejtetni engedte, hogy jó helyen vagyunk. Méltán lehetne reklámozni ezt a megoldást és hirdetni az MLSZ fórumokon a PowerPoint-os bemutatók keretében. Igaz, a megyei harmadosztályban elegendő, ha Józsi bácsi zsebből dolgozik. Reméljük, legközelebb futja egy kasszára! Annyi baj legyen, biztonsági személyből jut bőven. A kezdésre nem is ért be mindenki, pedig ezúttal nem érkeztünk 1000-en. Mi lesz, ha még regisztráltatni is akarják az embereket, hogy bejusson a lelátónak csúfolt tákolmányba?! Tragikomikum az egész.

Tiltakozásunkat folytatva ezen a mérkőzésen sem kívántunk bárminemű szurkolói tevékenységet folytatni. Csendes szemlélői voltunk a pályán látottaknak. Eközben, néhányan a büfé kínálatát térképezték fel. A főtt kukorica egészen csábítónak tűnt, ezért arra vetemedett pár fő, hogy lelátón kívánja elfogyasztani. Úgy tűnik, hogy ha nincsenek drapik, zászlók, szurkolás, nagyobb mennyiségű pirotechnika, most ebbe kötnek bele a hazai rendezők és illedelmesen egy "Takarodjál kifele!" felszólítást intéznek az ember felé. Egyik társunkat ténylegesen kitették a stadionból, mire a tábor egységesen, egyből elindult és visszakövetelte őt. Egészen elképesztő, hogy egy, a büfében megvásárolható terméket nem lehet elfogyasztani kulturáltan a lelátón. Itt aztán végképp nem tűrik a kukoricázást!

A mérkőzés folyamán árgus szemekkel figyelt minket a helyi erő, majd a mérkőzés végén a kiengedéskor már tudni lehetett, hogy néhány személyt ki akarnak emelni és átadni a rendőrségnek, a néhány darab füst és petárda miatt. Ez annyira jól sikerült, hogy az egyik személy nagyjából átaludta a meccset, míg a másik fiatal srácnak talán az első idegenbeli mérkőzése volt. Természetesen, jogszerű és szakszerű intézkedést láthattunk a rendőrségtől, majd szánalmas magyarázkodást hallottunk felőlük. A tábor nem hagy magára senkit, csoportoktól függetlenül egymás mellett vártuk, hogy elengedjék őket. Miután végeztek és jogtalanul kaptak egy büntetést csekk formájában nagy rendőri biztosítás mellett elhagyhattuk Debrecent.

A hazaút során a szokásos lezárt benzinkutak fogadtak minket, 200 km-en át hazáig követő konvojjal. Így ért végét számunkra az év első idegenbeli fellépése, ahol újra találkozhattunk az értelmetlen rendőri túlbiztosítással, provokáló biztonságiakkal, kritikán aluli kiszolgálással, düledező lelátóval, sártengerrel, 2000 néző előtti mérkőzéssel. Ez a magyar focivalóság 2013-ban.

Amúgy mellékesen megnyertük a mérkőzést, bár hangulatunkhoz nem sokat tett hozzá.

Akárhogy volt, s akárhogy lesz...

(Zozó)uvb92.hu




Nyílt levél Székesfehérvár polgármesteréhez és a Videoton FC vezetőihez.

A Red Blue Devils, a Videoton ultráinak csoportja nyílt levélben kér segítséget a folyamatos rendőri vegzálások, a szurkolók ellehetetlenítésének a megállításához.

Március 29-én volt a Videoton FC csapatának első hazai bajnoki mérkőzése a 2013-as tavaszi idény során. A szurkolók hatalmas várakozásokkal készültek erre a találkozóra, hiszen hihetetlen elánnal kezdte ezt a tavaszt a gárda, és reméltük, hogy a futball ünnepe lesz ez a mérkőzés is!

A pályán az volt, a lelátón sajnos nem.

A mérkőzésre igyekvő kb. 30 szurkolót a Csíkvári úton rendőri intézkedés alá vonták, ugyanis a közúti autóforgalomtól lezárt részen vonultak és énekelgettek. Itt többféle indok is elhangzott a hivatalos szerv részéről, többek közt az „előre be nem jelentett vonulás”, ami természetesen nem állja meg a helyét, hiszen jogilag nem igazolható. Így a helyszínen lévő fiatalok többsége ellen szabálysértési eljárásokat indítottak, mivel nem a járdán vonultak. Itt jegyeznénk meg, hogy a Sóstói Stadion története során ugyanitt vonult több tízezer, százezer ember is.

Egy fiatallal a rendőrök hirtelen elkezdtek kiabálni, és a földre teperték, miszerint „ellenállt a rendőri intézkedésnek”. Megbilincselték és elvitték, ellene is eljárást indítanak ezzel a mondvacsinált ürüggyel. Megjegyzendő, hogy ez a fiatal egyébként a felsőoktatásban tanul, és ha a decemberi vonulásokon éppen hidat foglalt volna el, akkor nem indult volna ellene eljárás. Az ő bűne annyi, hogy labdarúgó-szurkoló. Az eljárás során a rendőrség emberei minősíthetetlen, trágár szavakkal inzultálták a fiatalokat.

Mindezen események után csoportunk, az RBD úgy döntött, hogy nem szurkol tovább a mérkőzésen, és fejjel lefelé rakja ki drapériáit, hogy jelezzük a problémát.

Értetlenül állunk az események előtt, hisz egy Siófok elleni bajnoki nem tartozik az ún. „balhés” meccsek közé, és mégis kiprovokáltak a rendőrök egy ilyen eseménysort.

Természetesen tudjuk, hogy eljárásuk „szakszerű és jogszerű” volt, hiszen hivatalosan ezt az álláspontot kell képviselniük, kommunikálniuk a közvélemény felé. Ám ez az eset egy hosszabb folyamat része volt, hisz hosszú éveken keresztül nem volt a rendőrség és a Videoton szurkolói, ultrái között konfliktus Székesfehérváron. Egészen a tavaly nyári pozsonyi, Slovan ellen játszott mérkőzésig, amikor is a rendőrség emberei a továbbjutást ünneplő szurkolókat rángatták és lökdösték a stadionban.

Az ősz folyamán szinte valamennyi Videoton-mérkőzés előtt a Készenléti Rendőrség emberei próbálták terrorizálni csapatunk szurkolóit, nem egyszer fújtak a (kis) Budai úton paprikasprayt a szurkolókra. A belvárosban gyakorta gumibotoztak szurkolókat, majd pedig a kollektív bűnösség elve alapján kezeltek mindenkit. A minősíthetetlen hangnemben való kommunikálásuk pedig mellőz mindent, amit hivatalos eljárásban tennie kellene a rendőrségnek.

Az RBD vezetői többször is egyeztettek a Videoton FC vezetőivel és jelezték ezeket a problémákat, és a rendőrség képviselőjével is történt megbeszélés, ám úgy érezzük, hogy a rendőrség Janus-arcú magatartása már az EL-meccsek alkalmával is érezhető volt, ám a tegnapi nap az utolsó csepp volt a pohárban.

Ne hagyjuk, hogy egy felelőtlen kisebbség elrontsa a többség szórakozását! Ne hagyjuk, hogy a Kádár-rendszert felidéző módon viselkedő rendőrök tönkretegyék a fehérvári szurkolótábor, a csapat sikeres felemelkedését!

Kérjük Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár MJV Polgármesterét és a Videoton FC vezetőit, hogy kezdjenek tárgyalásokat a rendőrség vezetőivel a helyzet normalizálásának az érdekében, hogy visszaállhasson a korábbi évek nyugalma!

Csoportunknak mivel más eszköze nincs az ügy előremozdításának érdekében ezzel a nyílt levéllel hívja fel a figyelmet ezekre a folyamatokra, és a hazai mérkőzéseken mindaddig beszüntetjük a szurkolást, amíg az indokolatlan rendőri vegzálások meg nem szűnnek!

Ezúton kérjük a Csapat, szurkolótársaink, a Vidi-család megértését, és támogatását! Hisz hogyan tudnánk önfeledten a csapatnak szurkolni, ha hétről-hétre a saját városunkban érik tagjainkat ilyen támadások, csak azért, mert egy ultracsoport tagjai, a Vidi szurkolói vagyunk?

2013.04.01.
Red Blue Devils 1992














Egy óra tájban értem a Hidegkuti ,,stadion" vendégbejáratához és elsőnek léptem be a ,,stadionba". Mindig idézőjelet fogok használni, mert ez a létesítmény sok mindennek nevezhető, csak éppen stadionnak nem. Elég csak körbejárni: omladozó falak (kicsit kell csak belerúgni és máris omlik a vakolat) , befalazott jegypénztárak, elhanyagolt, lezárt lelátók és egyéb gyöngyszemek várják az ide igyekvő szurkolót, aki úgy érzi, hogy 115 percre visszalépett az előző századba. Viszont pozitívumként lehet mondani, hogy az egyik legjobb vendégszektora van.

Az Mtk szurkolói szokásukhoz híven ugyanannyian voltak, mint máskor, a lelátón kb. 80 ember foglalt helyet, az állókkal együtt lehettek kb 150-200-an, de sajnos a mi létszámunk is elmaradt a várttól. Elég jó összeállításban léptünk pályára, minden esély megvolt arra, hogy pontot vagy pontokat hozzunk el. Az első félidőt végigtámadtuk, jól játszottunk, rengeteg szögletet rúgtunk és sokszor csak a kapusuk bravúrja óvta meg őket a góltól. Aztán elkezdett leülni a játékunk, mintha beletörődtünk volna abba, hogy ma nem tudunk gólt szerezni. Az Mtk pedig az első komolyabb helyzetéből gólt szerzett, igaz a védőink is szerepet játszottak a gólban, mert nem léptek ki a lövő játékosra. Innentől kezdve idegesen játszottunk és Szabó játékvezető se állt a helyzet magaslatán. Ki lehet jelenteni még egy pozitívumot: az Mtk székei jól bírják a rúgásokat, ugyanis nem egy szurkolótársam küldte meg egy-egy kihagyott helyzetnél. Egy-egy bosszantó szituációnál én is éltem a lehetőséggel.

Az 1-0-ás vereség birtokában az Mtk ,,ultrái' (igen, ilyen is létezik) egy-két alkalommal elénekelték a két daluk közül az egyiket és bőszen mutogattak át nekünk. Érdekes, a 0-0-nál hangjukat nem lehetett hallani... Szabó 4 percet hosszabbított, de a hosszabbítást egy váratlan incidens zavarta meg: Wolfe, az Mtk védője összefejelt Vernessel, aki súlyos sérülést szenvedett és kórházba kellett szállítani. Valószínűleg az egész szezont kihagyja. Az ápolás hosszú időbe telt, aztán Szabó csak két percig engedte a játékot, majd lefújta a meccset, érthetetlen módon.

Igazságtalan eredmény született... Folytatás vasárnap a gyengélkedő Debrecen ellen.

CSAK A KISPEST! (vorosfekete.blog.hu)