RBD beszámoló :
Elérkezett a csoportkör utolsó székesfehérvári találkozója, amit fokozott érdeklődéssel vártak a Vidi- szimpatizánsok!

Már a kora délutáni óráktól gyülekeztek az Ördögök a város különböző vendéglátó helyein, majd az idő haladtával törzshelyünkhöz tértünk át, ahol már órákkal a meccs előtt kiváló hangulatot tapasztalhattunk. Szinte tombolt mindenki, s a fejekben ott motoszkált bizony, hogy győzelmünk esetén továbbjuthatunk, így természetesen ez volt az egyik fő téma köreinkben.

Vonulásunk során néhány strobit és elhasználtunk, s továbbra is repkedtek a petárdák, igazi futballhungalatot teremtve a stadionhoz vezető úton is (bele se merünk gondolni milyen hangulat lett volna a pécsi "balkánon" az ő esetükben...). Remek érzés volt látni, hogy szinte ömlött a nép a stadion irányába! Találkoztunk olyanokkal akik Balatonfüredről, sőt Tiszántúlról is ellátogattak Sóstóra, mondhatni mekkora jelentőségű az EL-ben való részvételünk.
Belga szurkolókat a stadionban láthattunk először, akik kb.300 -an kísérték el csapatukat Magyarországra, és aki gyakran néz régebbi szurkolói videókat a neten, annak csak a következő idézetet tudjuk ajánlani a belga mobbal kapcsolatban: „Senkiházi trógerek, senkiházi nullák… Megkerestük őket (…) Ez nem megoldás.” Az ő teljesítményük minden szempontból gyenge volt ezen a napon.
A mérkőzésre kivonuló játékosokat tömött hazai szektorok, és óriási hangerővel zúgó „Hajrá, Vidi!” fogadta. Szokásunkhoz híven ismét elénekeltük a Nemzeti Himnuszt is, ekkor a szektorunkon kívül is emelkedetk a Vidi-sálak és magyar zászlók.
Az első pillanattól kezdve belevetettük magunkat a szurkolásba, és a zsúfolásig telt szektorunk mellett igyekeztünk bevonni másokat is a stadionba több – kevesebb sikerrel. Szóltak a dalok, lengtek a zászlók, tapintani lehetett a feszültséget, és látni lehetett a szurkolók arcán az elszántságot.
Sajnos egy potyagóllal hamar hátrányba kerültünk, és onnantól a srácok futottak az eredmény után. Viszont látszott mindenkin a győzni akarás, és ezért szeretjük ezt a csapatot, hogy vert helyzetben sem adják fel a küzdelmet.

Sándor Gyuri nemcsak egyenlíthetett volna, de egymaga megnyerhette volna a meccset számunkra, de sajnos rossz megoldásokat választott, így továbbra is a vendégek vezettek.
A második félidőben néha a mi szurkolásunk is szétesett, de azért próbáltuk a megfelelő impulzusokat küldeni a pályára, pláne amikor olyan fantasztikus megoldásokat láthattunk, amiket Kiskokó bemutatott.Sajnos szabadrúgásokból sem sikerült egyenlíteni, bármennyire is nyomtunk, és uraltuk a játékot. A végén sajnos a vendégeknél maradt az előny. Ezzel a belga csapat továbbjutott, míg mi rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk, és egy esetleges lisszaboni bravúr sem garantálja a továbbjutásunkat.
Mindenesetre vastapssal köszöntöttük a csapatot, hisz hónapokon keresztül elhozták az európai klubfutballt hozzánk, amire a csoportunk 20 éves történetében még nem volt példa. Köszönet érte mindenkinek, aki részt vett ebben a sikerben! Úgy gondoljuk, hogy a magunk részéről is sikerült emlékezetes produkciókat nyújtanunk, mind a selejtezők, mind a csoportmérkőzések során. Az RBD ismét megmutatta, hogy ezen a szinten is lehet velünk számolni. Ha a csapatnál a vezetés látja, hogy miben kell fejlődni, így ez csoporrtunkra is igaz, hisz lehet ennél is jobb és még jobb teljesítményt mutatnunk! És fogunk is.

Hátra van még egy porugál túra, ahol egy igazi nagy klub otthonában mutathatjuk meg azt, hogy mindenhol ott vagyunk, ahol a Videoton pályára lép. És természetesen még a bajnoki mérkőzéseinken is be kell gyűjtenünk a maximális pontszámot, hisz jövőre is célunk a nemzetközi porond!
Hajrá Vidi! Álé RBD!


Magyar Kupa 4.forduló , 1.mérkőzés
Hungarian Cup 4.round , .1.match
2012.11.21.
Nyíregyháza (Liga 2.) -  Debrecen(Liga 1.)
3-2
2500 - Néző 


Debreceniek :




Magyar Kupa 4.forduló , 1.mérkőzés
Hungarian Cup 4.round , .1.match
2012.11.21.
Bp.Honvéd - Diósgyőr 4-0
700 - Néző 

Kispestiek :


Diósgyőriek :



Magyar Kupa 4.forduló , 1.mérkőzés
Hungarian Cup 4.round , .1.match
2012.11.21.
DUNAÚJVÁROS (Liga 3.) -  Siófok (Liga 1.)
2-1
500 - Néző 






Olaj on tour Temesvár
2012.11.20.

Nagy várakozás előzte meg ezt az idegenbeli meccsünket, hisz az Adria Liga miatt sajnos a legtöbb út a legtöbb embernek elérhetetlen. Erre az Euro Challengeben kaptunk egy külföldi csapatot ami mégis hazai, ez a tény már önmagában pikánssá teszi a párosítást és a maga 220 kilométeres távolsága is elég kedvező.
Kedd kora délelőtt Szolnok központjában gyülekezett az a közel 100 szurkoló akik a szurkolók által szervezett 2 nagy busszal utaztak. Ezt kiegészítette még 3 mikró és jó néhány személyautó. Külön erre a meccsre legyártattunk 150 egyen pólót ami mind elkelt így egységes összképet tudtunk mutatni.
A gyors és kevés megállót magába foglaló utazás kiváló hangulatban telt. A határon is könnyedén átgurultunk, itt egy jó érzésű magyar határőr ellátott minket pár buzdító és jó szóval. :)
Mikor megérkeztünk Temesvárra a csarnok elé már folyt a meccs. A beléptetés egy egyszerű motozásból állt, belépő nem volt, itt megjegyezném, hogy mind végig elég normális volt a secu és a helyi szerv is. Bent már vártak minket társaink akik a kisebb méretű járművekkel gyorsabban tudtak haladni. Hangulatra és a szurkolásra nem lehet panasz, végig toltuk hangosan és változatosan. Kisebb és nagyobb méretű lengetőseink szinte folyamatosan használatban voltak. A hazai oldalt is támogatta egy kisebb tábor, 20-30 főből állhattak. A vendégben összesen kb 150-en 180-an voltunk. Meccs után elénekeltük a Himnuszt majd még ünnepeltünk egy kicsit.
Román részről semmi atrocitás nem ért minket. Félidőben és meccs végén is volt pár alak akik nézegettek de ezen kívül semmi. Ja meg a parkolóban pihenő buszainkra felkerült pár Poli Timisoara-s matrica.
Rendőri felvezetéssel elhagytuk a várost majd jöttünk haza nyílegyenest, ugyan olyan extra hangulatban mint az oda út volt. :)





2012.11.16. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - DVTK 2 : 2

2012.11.16. ÚJPEST FC - FGSZ SIÓFOK 4 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2012/11/ujpest-siofok-20121116.html

2012.11.17. GYŐRI ETO FC - EGRI FC 2 : 1
Egy kép van csak kattints IDE a megtekintéshez


2012.11.17. DVSC-TEVA - MTK BUDAPEST 0 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2012/11/debrecen-mtk-20121117.html


2012.11.17. KTE-PHOENIX MECANO - MVM-PAKS 1 : 1
Nincs semmilyen kép...

2012.11.17. PMFC-MATIAS - VIDEOTON FC 0 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2012/11/pecsi-mfc-videoton-20121117.html

2012.11.18. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - FERENCVÁROSI TC 1 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2012/11/kaposvar-ferencvaros-20121118.html

2012.11.18. BUDAPEST HONVÉD - HALADÁS SOPRON BANK 1 : 1
LINK :  http://hungaryultras.blogspot.com/2012/11/bphonved-haladas-20121118.html
_________________________________________________________________________________
14.forduló :
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2012/11/nem-nb-i-es-merkozesek-20121116-18.html

TABELLA ÁLLÁSA ITT MEGTEKINTHETŐ :
LINK : http://hungaryultras.blogspot.hu/p/tabellak.html

CSATLAKOZZ FACEBOOK : www.facebook.com/HungarianUltra

_________________________________________________________________________________
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :

NB I

Guzmics Richárd (Haladás) 1, Hanek Michal (Diósgyőr) 1, Gosztonyi András (Diósgyőr) 2, Nagy Tamás (Diósgyőr) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Carvalho De Sousa Manuel vezetőedző (Fehérvár), mint visszaesőm az öltözőtől és a kispadtól 1 soron következő NB I-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást és 100.000 Ft pénzbüntetést kapott.

Nagy István gyúró (Diósgyőr) írásbeli megrovásban részesült, Sztavinovszki Botond technikai vezető (Diósgyőr) az öltözőtől és a kispadtól 3 soron következő NB I-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB az Pécs – Fehérvár mérkőzésen történt rendezési hiányosság és a hazai szurkolók részéről a mérkőzés előtt történt fényjelző eszközök használata miatt a Pécset, mint visszaesőt, 200.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Kaposvár - FTC mérkőzésen történt rendezési hiányosság és a vendég szurkolók részéről történt pirotechnikai eszközök használata miatt a Kaposvárt 50.000 Ft, az FTC-t, mint visszaesőt, 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.


NB II

Deme Imre (Sopron) 3, Devecseri Szilárd (Haladás) 1, Vég Bence (Gold-Sport) 1, Leitold Tamás (Veszprém) 1, Vattai Balázs (FTC), mint visszaeső 2, Lisztes Krisztián (Szeged 2011) 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Preisinger Sándor vezetőedző (ZTE) az öltözőtől és a kispadtól 2 soron következő NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB jogosulatlan játék miatti óvási eljárás alapján a Rákosmenti TK – RAFC II. osztályú U-17 korosztályú mérkőzés 3 pontját, 3-0 gólkülönbséggel a Rákosmenti TK javára igazolja és a RAFC csapatától 1 büntetőpont levonását is elrendeli.

A FEB jogosulatlan játék miatti óvási eljárás alapján a Orosházi MTK-ULE – Gyulai Termál II. osztályú U-19 korosztályú mérkőzés 3 pontját, 3-0 gólkülönbséggel a Orosházi MTK-ULE javára igazolja és a Gyulai Termál csapatától 1 büntetőpont levonását is elrendeli.

A FEB tárgyalás megtartása után Mile Krisztián (Szolnok) korábbi 3 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

A FEB az elmaradt Újpest – Cegléd mérkőzés 3 bajnoki pontját 3-0 gólkülönbséggel az elmaradásban vétlen Cegléd javára igazolja, tovább az Újpestet, mint visszaesőt 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.





FradiBusz-hálózat :
EURÓPA?


A tegnapi Kaposvár- FTC NBI-es bajnoki kapcsán, mint leutazó Ferencváros szurkolóknak, igen sok negatív tapasztalata volt. Mint ismert több busszal vágtunk neki az útnak Budapestről, élményekkel teli út volt, belépőjegyekkel a kezünkben körülbelül 15:45 körül értünk a stadionhoz. A beengedés egy darab, hozzávetőlegesen embernagyságú kapun folyt, míg a pénztárban, egy sokszor értetlenkedő, idősebb hölgy ült, lila felsőben. Óriási sor, lökdösődés, egymás agyontaposása alakult ki a bejáratnál, mindez a szervezőknek és a rendezőségnek köszönhetően. Voltak akik már nem vártak, hisz elkezdődött a meccs és érvényes belépővel árkon, bokrokon, pocsolyákon keresztül a kerítésen másztak be. Tudni lehetett, hogy rengeteg FTC drukker érkezik Kaposvárra, ekkor miért kell 2000 embert egy kapun engedni? Már a stadionba úgy érkezik meg a szurkoló, hogy ideges, provokációnak van kitéve, amiért fizet, azt nem kapja meg, azaz volt aki az első félidő végére jutott csak be... Egy nagyobb eseménykört érint a rendőrség viselkedése, és a drukkerekhez való viszonyulása. Az mellett se menjünk el szó nélkül, hogy egy Fradi-Újpesten nincs annyi rohamrendőr, mint amennyi tegnap Kaposváron volt.Mégis minek? Mit gondol ilyenkor az íróasztal mellől döntő felettes? Több ezer Rákóczi huligán támad a Fradi-szurkolókra és vissza? A hozzá nem értés ne továbbja. Ezt kérdezte meg az egyik vezető beosztásban lévő rendőrtől egy szurkolótársunk, a válasz ennyi volt: "Ne okoskodj, fogd be a pofád, vagy el leszel vitetve..!" A mérkőzés alatt egy szurkolótársunkat kiemeltek a tömegből, szabálysértés gyanujával, majd elvitték a mérkőzés helyszínéről a rend őrei, a kaposvári fogdába. Az egyik buszon utazó barátunkat kiengedték, vártunk rá vagy fél órát, de nem mindennapi látvány fogadott minket: szegényt, össze-vissza verték a fogdában, elmondása szerint. Természetesen ezt a buszon mindenki igazolta és megfogja tenni, majd pedig a megfelelő módon cselekszünk, mindemellé Ádám, 100.000 Ft-os bírságot is kapott, amit 30 napon belül be kell fizetnie. A rendőrök végig harcra készen, felsorakozva álltak a buszoknál, arra várva, miért lehetne esetleg "támadni". "Ha ide mer hugyozni valaki is, le lesz fújva!" Aztán a hazafelé út... Az M7-es autópálya felé hagytuk el a somogyi megyeszékhelyet. Minden buszra vagy 4-5 rendőrautó jutott, akik villogva, egymást előzgetve kísértek minket, mintha a buszokon gyilkosok, tolvajok, bűnözők lennének, ehhez hozzátartozik, hogy nők, gyerekek, idősek voltak a buszon, nem az általuk elképzelt egyének. Már vagy egy órája jöttünk visszafelé, amikor az autópályán is már 30 km-t haladtunk, ekkor volt az első benzinkút amelyen meg szerettünk volna állni, de nem tudtunk: a benzinkút ideiglenesen bezárva, rengeteg rendőr felsorakozva előtte, a behajtónál villogó-vinnyogó rendőrautó keresztbe, hogy még csak véletlenül se közelítsük meg a benzinkutat. Hatalmas felháborodás, rengeteg embernek kellett wc-re mennie, éhesek voltunk, szomjasak, volt aki elszívott volna egy cigerettát, vagy épp átmozgatta volna magát a friss levegőn. A következő benzinkutas pihenőhelynél is ez fogadott minket, csak ott épp, nyitva volt a benzinkút, de keresztbeállt rendőrautó jelezte: "Fradisták, Budapestig meg se álljatok!" Nem így tettünk, lehúzódva, lelassítva, leálltunk a rendőrautó mellé, majd betörtünk a benzinkút területére. Kijövetelünkkor a továbbra is provokatív jelleggel beszólogató és készenlétben álló rendőrökön volt a hangsúly, hisz volt akit igazoltattak, vagy épp a blokkot kérték tőle. Összeszámolva hozzávetőlegesen 100.000 Ft-os fogyasztás volta kúton, kultúrált viselkedés. Egy-egy szendvics, üdítő, kávé, cigi, beszélgetés, meccselemzés. Ekkor már 80 km-re voltunk Budapesttől, így meg se álltunk a fővárosig. Felháborító, provokatív volt a rendőrség fellépése. Mire fel? Mert X éve történt valahol, valami a szurkolók által? Embertelen körülmények ez lenne Európa? Ez Magyarország? Miért van erre szükség? Nagyon gyorsan balhé-szituáció alakulhatott volna ki, amit a média címlapokon, és főhírekben hozott volna le: "Balhézó csőcselék fosztogatott és támadt a rendőrökre az M7-es autópályán tegnap éjjel, a Kaposvár-FTC meccs után..." Aztán a hétköznapi ember mit lát? "Na a Fradisták..." Csakhogy ilyen körülmények közepette, a legnyugodtabb attitűddel rendelkező Fradi-szurkolónál is elpattanhat a cérna. Tisztelet a társaságnak, hogy nem így tettünk, hisz a fiatal egyenruhások erre vártak: végre gyakorolni azt, amit elvileg megtanultak... Aztán lehet csodálkozni, miért üresek a lelátók. Gondoljuk, Angliában is így utaznak a drukkerek. /A kép tegnap készült, az egyik non-stop büfés pihenőhelynél.../









Pécsiek beszámolója :

16:00 felé kezdtünk csoportosulni egy helyi kocsmában ott beszélgettünk iszogattunk.A meccs előtt
egy órával amikorra már meg untunk a buziváriakra várni el indultunk feléjük.Egy benzin kút-nál találkoztunk velük össze és ott az RBD beszámolójával ellentétben ők kezdtek el minket dobálni tüzekkel,üvegekkel mi ugyan két tüzet vissza dobtunk de mint az a képeken is látszik nekik jobban kellett.Ezen kívül a lengyeleket küldték az első sorokba a rendőrök gyors kiérkezése végett nem lett semmi.Bent a meccsen a "nagy" fideszotonnak egy kapufa volt a legnagyobb helyzete és a lelátón is mi voltunk a hangosabbak néha volt halkabb a szurkolás.A buziváriak ugyan meg szólták a dalainkat és hogy sokszor szidalmaztuk őket de arról nem tehetünk hogy a "szar meccsek aljánál" kreatívabbat nem tudnak ki találni.Ezen kívül a meccs elején volt 8 görögtűz és 10 kis zászló amik nagyjából végig lengtek a az RBD-t így látványban és nagyjából hangban is felül múltuk ez tehát nagyon röviden a tegnapi nap beszámolója.

CSAK A MUNKÁS!!!






RBD beszámoló :Bázel után itthon is bizonyítottunk

Sok éven keresztül sok-sok oldalt lehetne visszaolvasni az évkönyvekben ezen párosítás utcai eseményeiről. A helyszíneket tekintve nem csak e két városban találkoztak a múltban a felek, Sárbogárd is feliratkozhat a listára, múltkoriban ott is utolérte az RBD a pécsi brigádot. Most a korai indulás mellett döntöttünk, igyekeztünk megoldani a szituációt úgy, hogy a mecsekaljai városban is legyen 1-2 nyugodt óránk iszogatni-eszegetni. Valahogy úgy, ahogy néhány éve Zalaegerszegen is. 60-70 fő részvételével sokáig az elképzeléseknek megfelelően alakult a program: 2 órával a meccs előtt már Pécsen sétálgatott a társaság, mindenféle kísérgetés nélkül. Kerestünk egy vendéglátóipari egységet a stadiontól gyalog is vállalható távolságban, ez is pipa. Természetesen a kezdésre a szektorban akartunk lenni, ezért túl sokat nem időzhettünk a helyen. Gyalog indultunk a stadion irányába, ami kb. 30 perces sétára volt. Meglepődéssel tapasztaltuk, hogy útközben sem álltak ránk a kékek, így sejtettük, hogy előbb-utóbb lesz valami történés a pécsiekkel, hiszen egyre közeledtünk a stadionhoz. Főleg, hogy a 2*2 sávos út, amin haladtunk a hazai szektorok elé vitt volna minket.

Már igen közel jártunk a létesítményhez, amikor az út másik oldalán megjelentek a rossonerok, ráutaló magatartással hogy mit szeretnének az elkövetkezendő percekben. Innen már nem kellett sok a brigád egy részének, nagyon gyorsan a piros-feketék közelébe kerültek, akik közül kettő nem úszta meg. Szerintünk ők is úgy gondolják, hogy nagy szerencséjükre érkeztek meg pillanatok alatt a zsaruk, hiszen ezen a délutánon nem volt kérdés, hogy melyik fél irányába dölt volna el pillanatok alatt a csata. Hazai oldalról 5 vállalkozó szellemű egyént véltünk felfedezni, a többiekkel kapcsolatban eszünkbe juthatott az Ultras Band száma, az "Így nőttünk fel", pontosabban annak egy része, ami a "készen áll a banda" után következik ("meg lesztek b...va, nézzél magadba, látom rajtad, hogy félsz")... Ezt támasztja alá, hogy a bokrok mögött rejtőzködő pécsiek lelkesen dobálgattak minden kezük ügyébe kerülő tárgyat: jött pohár, üveg, begyújtott tűz is.

Azért ha visszagondolunk a múltba, csak és kizárólag akkor találkozott egymással a két fél, amikor az RBD tett érte (másodosztálybeli találkozás, pécsi harcok a Szigeti úton két alkalommal, Sárbogárd stb-stb), ha a pécsieken múlna csak rendőrök mögötti szócsatákig "fajult volna" a két fél rivalizálása. Fehérváron a vendégszektoron kívül eső részen még soha nem sétáltak, nemhogy fél órát, de 3 percet sem. Lehet itt jönni azzal, hogy lengyel barátaink velünk tartottak, ki lehet erre találni különféle rigmusokat, csupán annyi a probléma, ezt nem tekintjük másnak mint irigykedésnek. Hozzátesszük van mire, hiszen mind a lengyelekkel (Raków), mind a németekkel (Zwickau) nagyszerű viszonyt tart fenn az RBD, erre joggal lehetünk büszkék. S ha el akarnak velünk jönni egy túrára, akkor annak semmi akadálya nem lesz a jövőben sem.

Mindenképpen szót érdemel, hogy a rendőrség részéről most nem volt össze-vissza fújkálás, meg gumibottal hadonászás, sőt még lővöldözni sem kellett, így is rendet tudtak tenni viszonylag rövid időn belül. Innen már felvezetésükkel vonultunk énekelve a vendégszektorhoz. A kezdésre beértünk oda, ahol kiegészülve a többi Vidistával 180-an voltunk. Szurkolásunk ha nem is idézte a csúcs napjainkat, de folyamatos volt, kitartóan nyomtuk, újra és újra próbáltuk a csapatnak megadni azt a kis pluszt, ami a gólhoz kellett volna. Főleg a második félidőben akadtak jobb periódusaink is, de a nagyon várt gól nem akart megszületni, csupán egy kapufáig jutottunk. Így a hazai csapat elérte célját, végig tördelték a játékot, amit megtehettek különösebb probléma nélkül, hiszen az erélytelen bíró spori engedte nekik, csak az első félidőben 3 sárga lap felmutatása maradt el a vagdalkozó piros-fekete játékosok részére. A mi oldalunkon persze egyből villant a lap, amikor kellett. Dühítő egy mérkőzés volt, hiszen a pályán is jobbak voltunk, de ott ez eredményben nem mutatkozott meg.

A pécsiek a kezdéskor 6 tűzet gyújtottak be, ami szép látványt nyújtott. Ebből is látszik, hogy számukra ez az év meccse. Ahhoz képest előtte nem igazán sikerült felkészülniük. Aztán ők is folyamatosan kiabáltak, igaz arányaiban majdhogynem többet foglalkoztak velünk, mint kedvenceikkel. Egy-egy rigmusuk után az óvoda szó juthatott eszünkbe, de később alul tudták múlni önmagukat is, így a "megsértett bölcsis" jelző is megilleti őket :) Hangjukat csak néha-néha, főleg a szidalmazáskor hallottuk, fotósunk elmondása alapján azonban reális képet kaphatunk teljesítményükről. Bár még így is mind létszámban mind lelátói aktivitásban felülmúlják a bajnokságot - egyelőre - toronymagasan vezető győrieket...

Csütörtökön következik az év legfontosabb meccse, hiszen továbbjuthatunk az EL csoportból! Mozgósítani akit csak lehet, legyen tele a stadion!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!



Tüntetett és kivonult a tábor :


Újpest-Siófok mérkőzés második félidejében (2:1-es siófoki vezetésnél) az Újpest-tábor besokallt, az előénekes lejött a kerítésről, az összes csoport leszedte a drapiját a kerítésről, majd az ultracsoportok kivonultak a D-lelátóról. A tüntetés oka az volt, hogy a klub felszerelt 50 új kamerát, a klubvezetés pedig új szabályokat léptetett életbe a szurkolókkal szemben. A klub polgári pert akar indítani azok ellen a szurkolók ellen, akik tüzeznek a meccseken és a büntetést a szurkolókkal akarják megfizettetni a jövőben. Hallani arról is, hogy a klubházban döntés született a szurkolói kártyák tavaszi bevezetéséről. Erre utal az is, hogy elkészültek az új forgókapuk is a bejáratoknál. A szurkolók spontán tüntetése a Siófok második gólja után kezdődött és bár az Újpest végül megnyerte a mérkőzést, az ultrák végig a kialakult helyzet miatt voltak dühösek.