A hétvégi NB1-es fordulóban rájárt a lila-fehér szurkolókra a rúd, ugyanis nem számoltak a regisztráció “előnyeivel” a drukkerek. Budapesten és a hírös városban is a kezdősípszó után sikerült csak bejutni a szurkolóknak a stadionban. Mondhatná laikus elsőre, hogy ez jó dolog, mert biztos nagy volt az érdeklődés a meccsekre. Ám, el kell hogy szomorítsunk mindenkit ezer-kétezer néző lézengett a stadionokban.

MEZŐKÖVESD OTTHON AVAGY FIESZTA HELYETT SZÉGYEN

2013.08.10-én A Mezőkövesd-Zsóry csapatát fogadtuk a Széktóiban. A meccset megelőző fordulókban a csapat 100%-ot nyújtva, a tabellán 6 ponttal a dobogón foglalt helyet, így nem is vártunk mást, mint a "menetelés" tovább folytatását és fiesztát. Ennek megfelelően remek hangulatban indultunk a stadionhoz, ahol gyorsan megtört a kedvünk és a lendületünk, ugyanis a mi drága családbarát MLSZ-ünknek köszönhetően fél óra után sem jutottunk jegyhez, illetve a kezdő sípszót követően még több százan álltak sorba a ticketekért, csak a B oldalon.

(AB: Köszönjük ezt a csodálatos rendszert, máris több ezer fővel nőtt a nézőszám ... dilettánsok!). Mire beértünk a stadionba, már ment a Zsóry eggyel. Még fel sem ocsúdtunk, de kaptunk gyorsan még kettőt és egy kiállítást is a tetejébe. Innentől már a találgatásoké volt a főszerep, vajon mi van a háttérben. Közben Matyóék extázisban senkiznek minket, és arra hívják fel a figyelmünk, hogy nincsen hangunk. Közben az ötödiket kapjuk és megtudjuk, hogy egy pár fogadóirodánál a 60. perc környékénél már le is vették az eseményt. Hmmm... Jött a csattanó, befigyelt a hatodik, ezzel Kecskemét NB1-es történelmének legcsúfosabb vereségét szedtük össze (2-6), mint egy jó tenisz meccs. EZ SZÉGYEN, akárhonnan is nézzük, egy Mezőkövesd ellen így kikapni. Legutóbb mikor sok gólt, szám szerint ötöt kaptunk, az akkori kapusunkat rendőrök vitték el egy későbbi edzésről. Aztán lefújás után az a pletyka is felvetődött, hogy a tulajdonosunk tartozik a Zsóry elnökének, és ezt törlesztettük most ilyen formában. Ha ez így van, akkor a kövesdi idegenbeli meccset le sem kell majd játszani, kár is elutazni...., és ha már ilyen jó hangulatban telt el a meccs, úgy gondoltuk, teszünk egy gyors vizitet a vendég szektornál, de ők behopp a furgonba és uzsgyi. "G" (kte1911.hu)



Kövesdiek :





2013.08.02. MVM Paks - PMFC-Matias 2:1

2013.08.03. DVTK - MTK Budapest 2:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/diosgyori-vtk-mtk-budapest-20130803.html

2013.08.03. Haladás - Győri ETO 2:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/haladas-gyori-eto-20130803.html

2013.08.03. Kaposvári Rákóczi - Kecskeméti TE 1:2
2013.08.04. Budapest Honvéd - Lombard Pápa Termál 0:1

2013.08.03. Puskás Akadémia - Újpest FC 1:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/puskas-akademia-ujpest-20130803.html

2013.08.04. Ferencváros - Videoton FC 0:2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/ferencvaros-videoton-20130804.html


2013.08.04. DVSC-Teva - Mezőkövesd-Zsóry 1:0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/08/debreceni-vsc-mezokovesd-20130804.html


NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
Nem kezdődött még el !.



Fegyelmi határozatok :
Büntetések :

Ahjupera Jarmo (Újpest) 1, Kamenar Lubos (Győr) 2, Guzmics Richárd (Haladás ) 1, Kostic Zoran (Diósgyőr) 1, Lovric Ivan (Honvéd) 1, Mohl Dávid (PMFC) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Alempijevic Aleksandar (FTC) minden sporttevékenységtől - 2013. augusztus 6-tól kezdődően - 4 hónapra szóló eltiltást kapott.
A Ferencváros védője a Videoton FC elleni bajnokin gólhelyzetben szabálytalankodott ellenfelével szemben, majd szándékosan, erőteljesen meglökte a játékvezetőt. A piros lapot követően, a pálya elhagyása közben, sértő, trágár megjegyzést tett a játékvezetőre. Az MLSZ a sportszakemberektől (edzők, játékosok, játékvezetők) a jövőben is a legnagyobb partnerséget várja el, mert csak együttműködő, sportszerű közegben lehet magas színvonalú, kizárólag a labdarúgás sportszerű oldalát mutató mérkőzéseket rendezni. Különösen igaz ez a professzionális bajnokságokban szereplő, és így a helyszínen és a tévé képernyői előtt tömegek által követett sportszakemberek esetében.

A FEB az FTC – Videoton FC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok, pirotechnikai eszközök használata és a hazai szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt az FTC-t a soron következő 2 hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén az előírt rendezői létszám 20-20 fővel történő felemelésére, és ezen mérkőzéseken szövetségi ellenőr fogadására kötelezte, a vendég szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt a Videoton FC-t a soron következő idegenbeli NB I-es bajnoki mérkőzésén szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségei viselésére kötelezte.
A rendezői hiányosságok mellett pirotechnikai eszközök használata is megvalósult a lelátón, és mindkét csapatnál megbotránkoztató rigmusok is elhangzottak a mérkőzés alatt, de a rendező klub - többek között a hangosbemondó használatával - felszólította a szurkolókat a futballmeccsen elvárt viselkedési normák betartására.

A FEB a Paks- PMFC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok miatt a Paksot írásbeli figyelmeztetésben részesítette, a vendég szurkolók pirotechnikai eszközök használata és megbotránkoztató viselkedése miatt a Pécset 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB az MTK-t szabályzatban előírt kötelezettség megszegéséért (NB III-as bajnokságból nevezés elfogadása után történt visszalépés) írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

Tabella és a 2.forduló válogatottja  :
___________________________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.

bidebidibide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .




"Szombathely idegenben... szeretném csak hát másnap hétfő..."

"Elég nekünk a regisztrált munkanélküliség"

Kövesdiek :



Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarország bármely polgárát csak azért, mert (…) más értékeket részesít előnyben, méltóságában megsértsék, önbecsülésétől megfosszák, szabadságát elvegyék, listával fenyegetőzve megbélyegezzék. (Rogán Antal)



Csányi és a slepp! Köszönjük a csodálatos reformokat:
- Kirakat csapataink félelmetes európai kupaszereplését,
- A bundázó játékosokat, bírókat, futballvezetőket,
- A kabaréba illő jegyvásárlási lehetőségeket,
- A szurkolók tovább kriminalizálását,
- A tovább csökkenő nézőszámokat,
- Az egészséges családmodell megszégyenítését,
- A sportdiplomáciánk további mélyrepülését...
AKKOR KIK IS A MAGYAR FUTBALL SZÉGYENTELJES KÁROKOZÓI?








Fehérváriak :





RBD beszámoló :
Nikó a király! Ismét idegenben győztünk a Ferencváros ellen.

2013. július 1. Életbe lépett a „huligántörvény”. Mindenki tudta, és azt is, hogy lesznek vele gondok. Persze az MLSZ fő célkitűzése a nézőszám növelése, ennek ellenére „sikerült” kilobbizni egy olyan törvényt a Fidesztől, amely ennek az ellenkezőjét szolgálja.
Az senkit nem érdekel, hogy a stadionokban több, mint 3 éve komolyabb rendbontás nem történt. A lényeg a névreszóló, adataidat tartalmazó jegy. A lényeg a listázás. Hogy 2 napod van hozzájutni a jegyedhez, ráadásul ellenfeled on-line felületén? Hogy az MLSZ szabályokkal ellentétesen csak 3 napod van Fehérváron jegyet venni? És , hogy valamely dilettáns rendőri vezető döntésének értelmében a meccsnapon nem lehet a vendégszektorban jegyet venni? Kit érdekel? Pont azokat nem, akik elvileg a labdarúgásunk fejlesztésében érdekeltek.
A kánikulai hőségriadóban 16:30-kor rendezünk meccset? A tv kifizette, tehát ők megmondják, hogy mikor kell, mert a helyszínen szurkolni akaró mazochisták nem számítanak. Ők nem piaci tényezők.

Ilyen előzményekkel tarkítva készültünk a túrára, és már a törzshelyünkön lévő találkozó alatt kiderült, hogy sokunk nem jutott jegyhez, és a létszámunk nem lesz teljes. Ha pedig a miénk nem az, akkor a „sima" Vidi-szurkereké sem lesz...Mindenesetre egy autónyi szurkoló Zwickauból és egy mikrobusznyi Rakówia fanatikus is megérkezett, és vállalta velünk a vonatos utazást, ebben a brutálisan meleg időben.(az időjárás meleg, a lázas kisgyerek homloka meleg, de a buzik nem...)

A vonatozás inkább vicces , semmint fárasztó volt, a klímának köszönhetően, viszonylag jó állapotban érkeztünk a Délibe. (apró érdekesség, hogy a Vidi legendás játékosa Csongrádi Ferenc - a családjával együtt - a velünk való utazást választotta. Respect!) A velünk utazó Készenltisek feltünően korrektek voltak, ilyen viselkedést régen tapasztaltunk a részükről, remélhetően nem csak a nagy meleg miatt voltak visszafogottabbak!

A szokásos metrózás után, a tűző napon a 15 perces séta közben izgalom nem akadt, csak a mutogató bohócokon derültünk jókat. Az egykori Népstadionba beérve, jöhetett a szokásos procedúra a beléptetésnél, így éppen a kezdésre esett be a társaságunk, de rögtön a frissítőkkel kezdtünk, hisz a tűző napon nem lehetett mit csinálni.

A csapatok kivonulásakor a hazai oldal zöld és fehér füstöket hozott működésbe, amely jó felvezetése volt a mérkőzésnek. Ekkor még hangosak voltak a velünk szemben szurkoló fővárosiak, de szerencsére ismét hamar megvillantunk! Nikó higgadtan értékesítette az ajándékba kapott ziccert, és csendesítette el a hazai oldalt.
Jöttek előre a zöldek, ziccerük is volt, de úgy néz ki, hogy újra KAPUS áll a Videoton kapujában. A holland csodacsatárt persze akkor is elengedte Kassai , ha éppen 10 méteres lesen volt, Kiskokó faragása pedig ritkán ért lapot...

A szünetben mindenki a büfét támadta meg, és a wc-ből igyekezett vizet szerezni (amely a feliratok szerint nem ivóvíz). Ez a létesítmény a névadójához méltatlan állapotban van, nem is értjük, hogy a Válogatott , hogy játszhat itt... A pálya talaja szörnyű, a vonalak nem láthatóak, a kiszolgáló létesítmények...azok nincsenek...

A hazaiak kihúztak néhány kiírást, amellyek jelentős részével egyet is értettünk, és tapssal jutalmaztuk. Ritka ez az egyetértés...

A második félidőben a zöldek egyre jobban elhalkultak, mi egyre jobb kedvvel énekeltünk. Pláne akkor, amikor Juhász ellen elkövetett szabálytalanság után, villant a piros, és büntetőhöz jutottunk. Nikolics természetesen tökös srác volt ismét, és be is rúgta a tizenegyest. Zúgott a „Nikó,Nikó” rigmus is rendesen. Hiába , no: szertjük ezt a csupaszív srácot.

Mint ahogy Sanyi beállásának is örültünk, aki nem is szarozott sokat, és egy gyönyörű ívelés után, a felső lécet találta telibe...Jova csak kamillázott a jelentenél.

Miután mind a 350 szurkolónk napszúrást kapott, le is fújta Kassai a meccset, és az áprilisi jelenetekhez hasonlóak játszódtak le. Mi örültünk, a hazaiak kevésbé. Az edzőjük melegítőben bohóckodott, mi meg kiröhögtük. A büfében már csak meleg üdítő volt, a sör persze hideg volt...éljen a családbarát koncepció, a szomjazó gyerekek biztosan nem elég fontosak a politikusainknak...

Mi még egy közös képet készítettünk lengyel barátainkkal, hisz Master Yoda az ottani TEK-nek köszönhetően nem tudott velünk lenni. Neki szólt az üzenet, várjuk vissza mihamarabb!

Hazafelé pár bohóc még dobálózott, volt aki térkövet próbált ránk dobni – úgy látszik egyesek számára ez a menő magyar szokás... – volt aki „csak” üveget. Aztán pár kereszteződéssel arrébb már nem bohócok vártak minket, egy jobb társaság volt egyben, ismerős arcokkal. Nem voltak sokan, viszont a rendőrök annál többen, és a kamerák kereszttüzében csak lökdösődés alakult ki mindkét oladlon a kékekkel.

Irány a metró, a Déli PU – üdv a strandoló Ultras Ferencvárosos srácnak – ő igazán érezte a mentalítást ezen a napon...Mi meg jót röhögtünk. A vonatról pár zöld lesunnyogott, nem élvezték a társaságunkat, míg egyesek a leszállás után kapták elő sáljaikat, és bőszen mutogattak, de ez csak még nagyobb derűltségre adott okot.

Végül csak hazaértünk szeretett városunkba, ahol barátainkkal még vacsoráztunk egyet, majd mindenki indult haza.

Rossz és jó élmények egyaránt kapcsolódnak ehhez a mérkőzésünkhöz, de a lényeg, hogy 10 éve nem tud ellenünk hazai pályán nyerni a rekordbajnok, mi pedig kiélvezzük ezeket a győzelmeinket.

Hétvégén jön a Pécs, szeretettel várja a komplett brigád őket. A csapatnak pedig helyre kell hoznia a júniusi fiaskót! Csak a győzelem az elfogadható.

Hajrá Vidi! Álé RBD!


Magyar Labdarúgó NB I.
Csatlakozz hozzánk : Facebook
2013.08.03.
Puskás-Akadémia - Újpest 1-2
500.
- Néző


Újpestiek :






/Forrás(ok): Reti Zsolt / nagyobb képekért kattints rájuk /


A meccs előtt valóságos lincshangulat alakult ki, amikor a beléptető rendszer sokadszor csődöt mondott. Több beszámoló szerint a drukkerek a kerítést rázták mérgükben.