Szentesiek :
Sor került a tavasz egyik legjobban várt mérkőzésére szombaton. Makói barátainkhoz látogattunk, és bár a bajnoki cím már a zsebben volt, de mivel Szentesn kívül csak Makón van szervezett szurkolás (nem is akármilyen...) ezért ez a meccs különös jelentőséggel bírt.
Már délben gyülekeztünk néhányan a Kossuth téren, hogy kisbuszokkal induljunk meg Makó felé. Makón a helyi ultrákkal egy kocsmában találkoztunk, ahol egy kiváló bográcsosra vendégeltek meg minket, amit ezúton is hálásan köszönünk!
Néhány "üdítővel" kísértük le a kaját a kocsmában, páran még befutottak tőlünk és a makóiaktól is, aztán megindultunk a pála felé, közben helyenként dalolászgattunk is közösen a lángszórósokkal.
Elhelyezkedtünk az egyik kanyarban, ahol további szentesiek csatlakoztak hozzánk, összesen szerintem 30-an is lehettünk. Kirakosgattuk a drapikat, aztán a meccs kezdetén egy kisebb koreográfiát mutattunk be, megemlékezve a 100 éves Kinizsiről, kék-piros színekkel megspékelve (kiszászlók és füstök segítségével).
A makóiak is bemutattak egy szép látványt, sőt ők a második félidő elején is piróztak egy nagyot, látszott, hogy sok melót fektettek ebbe a meccsbe.
A meccsen a Kini szokásához híven győzött, a "sporinak" nem nagyon tetszett a szurkolói tevékenység, egyszer még a meccset is megszakította, de szerencsére különösebb probléma nem adódott.
Mi tisztességgel végigszurkoltuk a meccset, még egy-két újabb dal is bevetésre került, ezek közül a magyar népmesék dallama aratott igazán nagy sikert, de volt közös szurkolás is a lángszórósokkal, ahol kifejeztük azon véleményünket, hogy a modern fociból nem kérünk!
Meccs után közös ünneplésre került sor ismét.
Aztán a brigád egy része még elmerült a makói éjszakában, egy kiváló koncerten, amit szintén a makói szurkolók szerveztek.
Összefoglalva egy nagyon jó napon vagyunk túl, a makóiak igazán kitettek magukért mind a szervezés, mind a szurkolás terén, de az is nagyon örömteli volt, hogy ilyen nagy létszámban jelentek meg szentesiek, hogy a csapatot buzdítsák!
Kép1 , Kép2
2013.04.26. GYŐRI ETO FC - MVM-PAKS 3 : 4
Kép1
2013.04.27. MTK BUDAPEST - DVTK 2 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/mtk-diosgyor-20130427.html
2013.04.27. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - HALADÁS SOPRON BANK 3 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/kaposvar-haladas.html
2013.04.27. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - ÚJPEST FC 0 : 1
Kép1 , Kép2
2013.04.27. DVSC-TEVA - FGSZ SIÓFOK 4 : 1
Kép1
2013.04.28. FERENCVÁROSI TC - VIDEOTON FC 0 : 1
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/ferencvaros-videoton-20130428.html
2013.04.28. PMFC-MATIAS - BUDAPEST HONVÉD 0 : 3
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/05/pecs-bphonved-20130428.html
_________________________________________________________________________________
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/nem-nb-i-es-merkozesek-20130425-28.html
_________________________________________________________________________________
CSATLAKOZZ FACEBOOK : www.facebook.com/HungarianUltra
_________________________________________________________________________________
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :
NB I :
Lanzafame Davide (Honvéd), mint visszaeső 2, Jenner Julian (FTC) 3, Griffitsh Georges Henri Aboubacar (Lombard) 1 és Petrazzi Sass Pedro (Kaposvár) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A ferencvárosi Julian Jenner a Videoton FC elleni mérkőzés 92. percében hátulról beleszállt Paraibába, ezért a játékvezető azonnal piros lapot mutatott fel neki. A holland légiós az elkövetett kirívóan súlyos sportszerűtlenség miatt kapott három mérkőzésre szóló eltiltást.
Bíró Péter sportszakember (Lombard), mint visszaeső 200.000 Ft pénzbüntetést kapott.
A FEB az FTC - Videoton FC mérkőzésen rendezési hiányosságok, a hazai szurkolók megbotránkoztató, rasszista megnyilvánulásai miatt az FTC-t, mint visszaesőt, 1.500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére, továbbá a soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzés nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megtartására kötelezi. Az utóbbi büntetés végrehajtását a FEB 2013. május 31-ig felfüggeszti. Az FEB a vendégszurkolók részéről tanúsított megbotránkoztató megnyilvánulások miatt a Fehérvárt, mint visszaesőt, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A már korábban is büntetéssel sújtott rasszista, gyűlöletkeltő és megbotránkoztató rigmusok ismét, többször és kórusban is felharsantak a Ferencváros vasárnapi, Videoton FC elleni mérkőzésén. Ezért a rendező klub, a Ferencváros 1,5 millió forintos büntetést és egy mérkőzésre szóló zárt kapus büntetést kapott. Ez utóbbi szankciót a FEB május 31-ig felfüggesztette. A Videoton FC ugyanakkor 100 ezer forint büntetést kapott, mert szurkolói egy csoportja visszatérően, megbotránkoztató rigmusokat skandált. (Ki nem ugrál sz.. fradista!)
A mérkőzés szomorú krónikájához tartozik, hogy a lefújása után a stadion területén megtámadták az egyik ferencvárosi szurkolót, a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét. A garázda cselekmény miatt rendőrségi nyomozás indult. Az esettel kapcsolatban az szövetség hivatalos tájékoztatást kért az FTC-től. Az MLSZ mélységesen elítél minden erőszakos cselekedetet, így ezt a támadást is, és együttérzéséről biztosítja a súlyos sérülést szenvedett áldozatot.
A FEB a Kaposvár - Haladás mérkőzésen a vendégszurkolók megbotránkoztató megnyilvánulásai miatt a Haladást, mint visszaesőt, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A Szombathelyi Haladás szurkolói egy részének megbotránkoztató viselkedése miatt – visszaesőként - kapott 100 ezer forintos büntetést, mert szurkolóinak egy csoportja a Kaposvár elleni mérkőzésen a Zalaegerszeget mocskolta, gyalázta.
A FEB az MTK –Diósgyőr mérkőzésen történt rendezési hiányosság miatt az MTK-t írásbeli figyelmeztetésben részesíti.
Magyar Kupa :
A FEB tárgyalás megtartása után a Videoton FC – Győri ETO mérkőzéssel kapcsolatban a Győr, mint visszaeső, ellen szabályzati rendelkezés megsértéséért elrendelt fegyelmi eljárást megszüntette.
NB II :
Turcsik Tamás (Baja) 1, Hammed Mohamed Mohamed Ramadan (Orosháza) 2, Fejes János (Honvéd) 1, Marcolini Dantes Bertucci Lucas (DVSC) 2, soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
A FEB tárgyalás megtartása után Kemény Tamás (Mezőkövesd) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.
Goretich Krisztián vezetőedző (Baja) és Híres Gábor vezetőedző (Balmazújváros) írásbeli megrovásban részesült.
_________________________________________________________________________________
BideBidiBide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .
_________________________________________________________________________________
Haladás-szurkolók közleményt adtak ki a mérkőzés alatti és utáni rendőri intézkedések miatt, amit most változtatás nélkül közlünk. :
Elfogadhatatlan, hogy a XXI. században ilyen brutális rendőri intézkedések, viselkedések történjenek meg szurkolókkal szemben. A biztonsági szolgálat olyan feszültséget indított el az indokolatlan intézkedés kezdeményezésével, melyet aztán követett a Készenléti Rendőrség tagjainak brutális viselkedése a mérkőzésen kivett szurkolóval szemben. Szurkolótársunk nem követett el olyan cselekményt, melynek következtében 5-6 rendőrnek kellett a betonra leteperni és ott brutálisan ütlegelni. A szurkolótábor minden ott lévő tagja felháborodott a rendőri viselkedésen, intézkedésen, mely folytatódott a meccs befejezését követően. Ennek eredményeként olyan embereket állítottak elő, akik jöttek a parkolóba a kocsikhoz, vagy várta a hozzátartozóját. Nekiestek nőknek, gyerekeknek és indokolatlan rendőri fellépést tanúsítottak a Haladás szurkolókkal szemben. Szeretnénk azt is jelezni, hogy több rendőrön nem volt azonosító szám, melyről fénykép is készült.
Úgy véljük, hogy ez az intézkedéssorozat indokolatlan és túlzó volt, megfélemlítés volt az ott lévő emberekkel szemben. Az ottani rendőri biztosítók közül többen minősíthetetlen hangnemben beszéltek a szurkolókkal. Érezhető volt, hogy bűnözőként kezelnek mindenkit, aki ott volt a vendég szektorban. A készenléti rendőrség az elmúlt hónapokban hasonló módon lépett fel más táborokkal szemben is, amit szintén elfogadhatatlannak tartunk.
Ezúton is szeretnénk kinyilvánítani, hogy egyetlen Haladás szurkoló sem támadt rá a rendőrökre. Ezek jogtalan és alaptalan vádak és egyes médiumok részéről ilyen jellegű tudósításokat visszautasítjuk és kérjük az érintettek szíveskedjenek valós, tényekre alapuló tudósításokat közölni (helyreigazítást tenni) és nem pedig olyanokat, melyek negatív színben tüntetik fel a Kaposváron lévő Haladás szurkolókat.
Ezúton is szeretnénk mindenkivel tudatni, hogy a Kaposvár és a Haladás szurkolók között évtizedek óta jó a kapcsolat, melyet bizonyít az is, hogy a Szombathelyen megrendezésre kerülő szurkolók kupáján a kaposvári tábor mindig nagy létszámmal szokott részt venni!
Ennek ismeretében sem értünk egyet azzal, hogy a mérkőzésre érkező vendég szurkolókat miért kellett ilyen volumenben ”fogadni és fellépni”.
Az eseményekről nagyon sok szurkoló készített fényképeket, videó anyagot, melyeket felhasználva a szükséges lépéseket meg fogjuk tenni, mely talán példaértékű lesz az indokolatlan rendőrségi fellépésekkel szemben a jövőre nézve és nem lesz hasonló szurkolók elleni atrocitás.
Haladás Szurkolók
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Oldalak
Kiemelt mérkőzések :
Blog Archívum
-
▼
2024
(
135
)
-
▼
december
(
9
)
- Paok - Ferencváros 2024.12.12.
- 16.forduló a 2024/2025 -ös szezonból
- SZUD30 | Debrecen - Újpest 2024.12.08.
- 15.forduló a 2024/2025 -ös szezonból
- Újpest - Ferencváros 2024.12.01.
- Diósgyőr - Debrecen 2024.11.30.
- Alacsonyabb osztályú mérkőzések 2024.11.30. - 12.01.
- Kispest Bp. Honvéd - Vasas 2024.11.30.
- Ferencváros - Malmö 2024.11.28.
- ► szeptember ( 8 )
-
▼
december
(
9
)
-
►
2023
(
148
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2022
(
117
)
- ► szeptember ( 12 )
-
►
2021
(
84
)
- ► szeptember ( 14 )
-
►
2020
(
84
)
- ► szeptember ( 7 )
-
►
2019
(
141
)
- ► szeptember ( 9 )
-
►
2018
(
116
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2017
(
156
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2016
(
170
)
- ► szeptember ( 14 )
-
►
2015
(
171
)
- ► szeptember ( 17 )
-
►
2014
(
177
)
- ► szeptember ( 16 )
-
►
2013
(
197
)
- ► szeptember ( 22 )
Címkék
Magyar Labdarugó NB1 2012/2013
(
373
)
Ftc Ferencváros
(
346
)
Ultras Hungary
(
288
)
NB II.
(
285
)
Dvtk Diósgyőr Miskolc
(
242
)
Loki Dvsc Debrecen
(
239
)
NB III.
(
233
)
UTE Újpest
(
233
)
Honvéd
(
212
)
Nyíregyháza
(
207
)
Szeged
(
197
)
Pécs PMFC
(
176
)
Vidi Videoton
(
158
)
Győri ETO
(
149
)
Megye I.
(
146
)
Angyalföld Vasas
(
125
)
Érd
(
121
)
Mtk
(
104
)
Csepel Sc
(
102
)
Magyarország Válogatott
(
101
)
Haladás
(
99
)
Csapod
(
93
)
Kézilabda
(
91
)
ZTE
(
89
)
Megye III.
(
86
)
Megye II.
(
84
)
Magyar Kupa
(
82
)
Európa liga
(
80
)
Békéscsaba
(
75
)
Kaposvár Rákóczi
(
72
)
Kosárlabda
(
71
)
Dorog
(
65
)
Dunaszerdahely DAC
(
63
)
KTE Kecskemét
(
59
)
Makó
(
59
)
Tatabánya
(
58
)
Informácio
(
53
)
Veszprém
(
53
)
Siófok
(
52
)
best of
(
51
)
Mezőkövesd
(
50
)
Szolnok
(
50
)
Nagykanizsa
(
48
)
Bajnokok Ligája
(
46
)
Sopron
(
44
)
Hódmezővásárhely
(
43
)
Körmend
(
41
)
Vác
(
39
)
Falco Szombathely
(
38
)
Budafok
(
35
)
Sepsiszentgyörgy
(
35
)
paks
(
34
)
Pomáz
(
33
)
Csíkszereda
(
32
)
Várda-Kisvárda
(
30
)
Kazincbarcika
(
28
)
Csömör
(
27
)
Eger
(
27
)
Futsal
(
26
)
III. Kerületi TVE
(
25
)
Dunaújváros /Red Alert/
(
24
)
Komló
(
24
)
REAC
(
23
)
Szentes
(
22
)
felkészülési mérkőzés
(
22
)
Röplabda
(
19
)
Europa Konferencia Liga
(
18
)
Vízilabda
(
18
)
Lombard Pápa
(
16
)
Jászberény
(
15
)
Jégkorong
(
15
)
Ajka
(
14
)
Százhalombatta
(
13
)
Európa Bajnokság
(
12
)
Oroszlány
(
12
)
Tát
(
12
)
Bácskatopolya
(
11
)
Fővárosi Vízművek
(
11
)
Hatvan
(
11
)
Bvsc-Zugló
(
10
)
English article
(
10
)
Külföld
(
9
)
Ikarus
(
8
)
Nagykáta
(
8
)
Pécel
(
8
)
Világ Bajnokság
(
8
)
régiségek
(
8
)
Bicske
(
7
)
Budapest Kupa
(
7
)
EHF Kupa
(
7
)
Hidasnémeti
(
7
)
Nagyhalász
(
7
)
Rákosszentmihály RAFC
(
7
)
Sárvár
(
7
)
Balmazújváros
(
6
)
AlbaFehérvár
(
5
)
B. Érdért
(
5
)
Budaörs
(
5
)
Bácsalmás
(
5
)
Cegléd
(
5
)
Hévíz
(
5
)
Mosonmagyaróvár
(
5
)
Salgótarján
(
5
)
Szekszárd
(
5
)
Öregfiúk mérkőzés
(
5
)
Megye IV.
(
4
)
Nemzetek Ligája
(
4
)
Soroksár
(
4
)
Bkv-Előre
(
3
)
Csillaghegyi MTE
(
3
)
Felvidék
(
3
)
Iváncsa
(
3
)
Kalocsa
(
3
)
Kapuvár
(
3
)
Okány
(
3
)
Pásztó
(
3
)
Tiszakécske
(
3
)
A.C.A.B.
(
2
)
Bakonybél
(
2
)
Balf
(
2
)
Etyek
(
2
)
Felcsút-Puskás-Akadémia
(
2
)
Fót
(
2
)
Hajdúböszörmény
(
2
)
Hajdúhadház
(
2
)
Hajdújárás
(
2
)
Hegyvidék
(
2
)
Kartal
(
2
)
Mezőörs
(
2
)
Orosháza
(
2
)
RKSK
(
2
)
Somorja
(
2
)
Tihany
(
2
)
Tiszavasvári
(
2
)
Tura
(
2
)
Vámosgyörk
(
2
)
1.2.1.3.
(
1
)
Almásfüzitő
(
1
)
Bag
(
1
)
Bajánsenye
(
1
)
Balatonkeresztúr
(
1
)
Berekfürdő
(
1
)
Bábolna
(
1
)
Békés
(
1
)
Celldömölk
(
1
)
Csenger
(
1
)
Csonkahegyhát
(
1
)
Csákvár
(
1
)
Dusnok
(
1
)
ESMTK
(
1
)
FFC
(
1
)
Felsőtárkány
(
1
)
Fülöpszállás
(
1
)
Gyula
(
1
)
Gyöngyös
(
1
)
Gávavencsellő
(
1
)
Gázgyár
(
1
)
Hajdúnánás
(
1
)
Istenmezeje
(
1
)
KFCKomárom
(
1
)
Kelen SC
(
1
)
Kiskanizsa
(
1
)
Kistarcsa
(
1
)
Küzdősport gála
(
1
)
Monsonmagyaróvár
(
1
)
Mártély
(
1
)
Mátészalka
(
1
)
Méhkerék
(
1
)
Nagyberény
(
1
)
Nagymaros
(
1
)
Nágocs
(
1
)
Női Foci
(
1
)
Pestszentimre
(
1
)
SZAC
(
1
)
Szarvas
(
1
)
Szendehely
(
1
)
Szentendre
(
1
)
Szigethalom
(
1
)
Szpari
(
1
)
Szuperkupa
(
1
)
Székelyföld
(
1
)
Sárospatak
(
1
)
Süttő
(
1
)
Tahitótfalu
(
1
)
Taktaharkány
(
1
)
Tamási
(
1
)
Tass
(
1
)
Tiszafüred
(
1
)
Trollfoci
(
1
)
Utánpótlás
(
1
)
Zalalövő
(
1
)
Kapcsolat | Contact
Hungarian Ultras ©. Üzemeltető: Blogger.