Kézilabda / Handball
Facebook , Twitter , VK , Forum
Békéscsaba - DVSC 34-22
1.500 - néző

Békéscsabaiak :




"Debrecen foci 2001 2013 kézi kiesni tudni kell"


Debreceniek :









Beszámoló :
Az év talán legfontosabb túrája következhetett, és ezt komolyan véve szerveztük a járatokat a Viharsarok felé.
Délelőtt 2 járat ment, melyből az egyik már délben bent volt a városban a hazaiakra várva, a másik brigád pedig a csarnok felé tartott illetve maradt délutánra is még egy nagybusznyi ember.

Az út szolidabb italozással telt, olyan 1 óra fele már a városhatárban voltunk, időztünk is egy kocsmában, majd haladtunk tovább. A csarnoknál kb. senki nem volt, mikor mi odaértünk, a jegyvásárlást követően csak sikerült bejutni. Az ifi (is) kikapott, párszor megdörrentünk, majd alábbhagytunk...
A hazai oldalt figyelve szépen ki volt dekorálva a korlát, ők sehol. Páran át is jutottunk, azonban elég hamar kapcsolt a szeku, és egyre szebb számban érkeztek a yardok is. A csarnok körül volt pár kör séta, de persze semmi komoly. 1 lila drukker azért megválhatott a sáljától.
Lassan kezdtek befutni az autók, és a buszok is, olyan 160 körül lehetett a létszámunk.
A szurkolás folyamatos volt az elején, de a csapat végig hátrányban játszott, úgy látszik, nem tudták átérezni a meccs fontosságát!
Ahogy egyre nagyobb különbség alakult ki a felek között, úgy kezdtünk el egyre többet reagálni a hazaiak rigmusaira. Csináltak 1 felejthető koreót és pár kiírással velünk foglalkoztak.

A 2. félidőben a lilák dobták a gólokat tovább, és szégyenteljes vereség lett a vége. Hogy ennyivel lenne jobb ez a Csaba? Kizárt.
A vége felé sokszor találta meg egymást a két tábor, mi szerettük volna megtudni, hogy ugyan, hol voltak egész nap, majd kiürült a csarnok lassan. A megyehatárig kíséretet kaptak buszaink a megszokott módon, és még a koraesti órákban láttuk meg szeretett városunk fényeit. A túrára csupán a mérkőzés nem kellett volna, ezt leszámítva soha rosszabbat!

Huga - szud94.hu