Európa Liga - 2. forduló - 2. mérkőzés
2015.07.23.
DEBRECEN - Skonto Riga 9-2
8.532 - néző



Európa Liga - 2. forduló - 2. mérkőzés
2015.07.23.
Zeljeznicar - Ferencváros 2-0
16.000 - néző





SZSZJN : A Szarajevó túra 
A túra szervezése már korán elkezdődött, mivel sejtettük, hogy nem lesz egyszerű. Ennek ellenére megpróbáltunk először a klubbal egyeztetni egy nyílt levél formájában. Erről olvashattatok, mint ahogy arról is, hogy Kubatov kompromisszum helyet tovább ásta inkább a szakadékot.
Ekkor jött a kerülő megoldás. Jegyvásárlás a hazai szektorba a vendég mellé. Ebbe a bosnyák szurkolók partnernek bizonyultak és a Manijaci egyik vezetője és 10-15 társa intézték a jegyeket. Ehhez az kellett, hogy 4 társunk már szerdán kiutazzon Szarajevóba, hogy közösen megvegyék a 251db jegyet. Remek szervezésnek és a hazaiak segítségének hála sikerült, így érvényes jegyekkel indultunk el csütörtök éjszaka-hajnalba Boszniába.

Egészen Szarajevó határig különösebb probléma nélkül jutottak el a buszok, mikrobuszok, kocsik. Ott egybe gyűjtötték a társaságot, majd mindenki úgy készült, hogy némi ellenőrzés után megyünk tovább a stadionba. Meg kell jegyezni, hogy a bosnyák rendőrök végig korrektek voltak, és ők is úgy készültek, hogy megyünk tovább, hisz látták, a két tábor barátsággal viseltetik egymás iránt. Aztán jöttek az információk. Kubatov Gábor az UEFA-n keresztül nyomás alá helyezte a hazai klubot, hogy ne engedjenek be minket. Huligán támadástól kezdve elmebetegebbnél elmebetegebb hazugságokat hallottunk, hogy mivel riogatják a hazai csapatot. Ment az egyeztetés, telefonálás a velünk lévő Manijaci tagok által, aminek a végén megtudtuk, hogy az UEFA végül Kubatov Gábor kezébe adta a döntést. A döntést arról, hogy a Ferencváros tábora ott lehet-e ezen a sorsdöntő mérkőzésen, hogy kiszurkolja továbbjutást. Kubatov döntött... Nem lehettünk ott. Kiestünk.

Kiestünk. Egy szimpatikus, de gyenge bosnyák csapat ellen. Egy kis költségvetésű csapat ejtett ki minket, miközben mi arról hallunk, hogy nálunk forint milliárdokat ölnek a klubba. A költségvetésünk már 5 milliárd forint. Ennyit ér a pénz tábor nélkül. Semmit. Egy belterjes NB1-re elegendő, aminek az értékét le lehet mérni a nemzetközi kupákban...

A tegnapi vereségünk, kiesésünk és bukásunk egyértelmű felelőse Kubatov Gábor. Ő, aki elintézte, hogy a csapat, a B-közép támogatása nélkül lépjen pályára itthon és idegenbe egyaránt. Akinek fontosabb volt, hogy saját szurkolóit vegzálja, támadja, ellehetetlenítse, haza küldje, mint az, hogy a Ferencváros nyerjen, és tovább jusson.
Vajon mekkora kárt okozott ezzel Kubatov Gábor a Ferencvárosnak?

Ilyen súlyos történesek után egyértelmű kell, hogy legyen mindenki számára, Kubatov Gábor nem alkalmas tovább az elnöki pozícióra.

KUBATOV TAKARODJ!
HAJRÁ FRADI!




Az FTC minden egyes NB1-es vereségének örülök. Szívből! Ha a Magyar Kupában kikapnak nevetek. Hangosan. Amikor mi verjük...
Posted by Wintermantel Zsolt on 2015. július 23.

Újpest major message to real Ferencváros fans .:

"I am always happy when I see Ferencváros losing in the league. Truly. If they lose in the Hungarian cup then I laugh. Loudly. When we beat them, it is wonderful. However, when a Hungarian team plays in Europe then I support the Hungarian team. I want the teams to do good, to do better. It would have been great if Ferencváros goes through today. Football has its laws, unwritten rules, legends, stories, presumptions and superstitions. Today, there is a new one which is that if a team fights against its own supporters who travel hundreds of kilometres abroad and it sends them home then that team will never win."

Bajnokok Ligája - 2. forduló - 2. mérkőzés
2015.07.22.
VIDEOTON - The New Saints 1-1
3.268 - néző


Bajnokok Ligája - 2. forduló - 1. mérkőzés
2015.07.12.
The New Saints - VIDEOTON 0-1
1.068 - néző

Vidistákkal voltak a lengyel Raków és a német Zwickau szurkolói is .

Európa Liga - 2. forduló - 1. mérkőzés
2015.07.16.
Skonto Riga - DEBRECEN 2-2
2.000 - néző



Magyar Labdarúgó NB I. 2015/2016 - 1.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
SZHFC - FTC 0-2
4.395
 - néző



Ott történtekről egy szurkolók beszámolója :
A security kezdte a balhét ismét a mai Haladás-Fradi mérkőzésen. Egy eldobott söröspohár lefröcskölt két szurkolót, azonnal rövidre is zárta egymás között a két drukker egy elnézést és semmi baj nem történttel. Azonban a szombathelyi kötődésű security alkalmazott Vida József aki korábban a Haladás kalapácsvetőinek edzője is volt, közbelépett, feleslegesen magyarázni kezdett és mindkét félnek beszólt ebből indult az egész, amikor már az egyik pesti securitys ütőleg lépett fel a békés probléma megbeszéléséhez. A szerencsétlen áldozatot többen üttötték és rúgták a földön lefelé a lépcsőn a secusok közül, akik meglepő módon elég hamar oda érkeztek 10-20 fővel mintha az egész előre meg lett volna rendezve. Erre a Hali B-Közép egységesen oda állt, így a secu behátrált és pár percig az egymás méregetése, beszólogatás ment. Egy korábbi szombathelyi Dogs Elite huligán aki mellényt húzva inkább securityként tengeti napjait és próbálja verni sajátjait levette a mellényét ahogy már korábbi meccsein is saját szurkolótábora a Halisták ellen indult, saját secus kollégái fogták le. A sárga mellényesek fele verekedő kesztyűben volt balhéra készülve és habzó szájjal mintha tudatmódosító szerek hatása alatt lettek volna, páran rágták is a szájukat közben. Több ember elmondása szerint a biztonságiak fenyegették folyamatosan a szurkolókat az incidens alatt, hogy le lesztek szúrva megtalálunk titeket éjjel. Én egy aggódó apa vagyok aki fiával látogatott ki a mérkőzésre, meglepően tapasztaltam az őrző-védő emberek viselkedését, így amíg ez lesz a stadionban, biztos nem fogunk a fiammal meccsre járni. Az ártatlan emberekben mind félelem lett úrrá, kisgyerekes családok pedig szaladtak ki a stadionból, akik aztán csak egy jó hangulatú meccsen szerettek volna szurkolni csapatuknak. A bejutási procedura még kártyával is és a kiszolgálás már említésre sem méltó!

Az erről készült videó jelenleg privát !.


Képek : nyugat.hu , vond


Magyar Labdarúgó NB I. 2015/2016 - 1.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
UTE - PFC 0-0
2.637
 - néző

Újpestiek :




Paksiak :


Képek : Réti Zsolt , Hungarian Ultras


Magyar Labdarúgó NB I. 2015/2016 - 1.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
BHFC - VIDI 1-0
2.020
 - néző

Kispestiek : 



Fehérváriak :



Képek : 1909.hu , vidi.hu


Európa Liga - 1. forduló - 1. mérkőzés
2015.07.02.
Go Ahead Eagles - FERENCVÁROS 1-1
6.248 - néző


Európa Liga - 1. forduló - 1. mérkőzés
2015.07.02.
MTK BUDAPEST - Vojvodina 0-0
902 - néző



Európa Liga - 1. forduló - 1. mérkőzés
2015.07.02.
DEBRECEN - Sutjeska Niksic 3-0
5.744 - néző
LINK :
http://hungaryultras.blogspot.com/2015/07/debrecen-sutjeska-niksic-20150702.html

Európa Liga - 1. forduló - 2. mérkőzés
Facebook , Twitter , VK , Forum
FERENCVÁROS - Go Ahead Eagles 4-1
zártkapus mérkőzés
LINK : 
http://hungaryultras.blogspot.hu/2015/07/ferencvaros-go-ahead-eagles-20150709.html

Európa Liga - 1. forduló - 2. mérkőzés
2015.07.09.
Vojvodina - MTK BUDAPEST 3-1
8.460 - néző




Európa Liga - 1. forduló - 2. mérkőzés
2015.07.09.
Sutjeska Niksic - DEBRECEN 2-0
1.214 - néző