Mintegy tucatnyian gyülekeztünk,kora délután a belvárosban biztos,ami biztos,majd elindultunk egy kis sétára a városban.

Elég korai időpontra hirdettük meg a gyülekezőt a szokásos helyünkre,így kb kettő és három óra között már vagy 30-an lehettünk.Ahogy telt az idő és közeledtünk az öt órához úgy gyűlt a nép.Kb. 50-60 fővel,jó néhány Makói barátunkkal várhattuk a Nyíregyháziakat,majd jött a teló,hogy jönnek a stadion felé két mikróval.Volt egy kis terv is,így kimentünk az út mellé,ahol elvileg érkeztek volna a vendég bejáróhoz,de egy váratlan lépés következtében nem kanyarodtak be elénk,hanem egyenesen terelték őket rendőreink,amire gyors reagálásként futásnak eredtünk utánuk,de értelmetlenül.Kb.itt ki is merült a találkozási lehetőség egész napra…
A stadionba egy száz fős táborral dob kíséretében,egy hihetetlenül jó,és folyamatos szurkolást produkálhattunk mind a két félidőben.
A szünetben volt egy kis szájkarate mindkét oldalról,egy-két szegedi próbálkozgatással.
Meccs után sikerült egy kisebb brigádnak találkoznia,egy kisebb csoporttal aminek az eredménye egy sál javunkra.
(Fidelity Gruppo)







2013.04.12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - BUDAPEST HONVÉD 1 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/kaposvar-bphonved-20130412.html

2013.04.12. MVM-PAKS - DVTK 1 : 0
Kép1

2013.04.13. DVSC-TEVA - EGRI FC 3 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/debreceni-vsc-eger-20130413.html

2013.04.13. PMFC-MATIAS - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 2 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/pecs-papa-20130413.html

2013.04.13. MTK BUDAPEST - HALADÁS SOPRON BANK 0 : 1
Kép1 , Kép2


2013.04.13. FERENCVÁROSI TC - FGSZ SIÓFOK 4 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/ferencvaros-siofok-20130413.html

2013.04.14. GYŐRI ETO FC - VIDEOTON FC 1 : 1
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/gyori-eto-videoton-20130414.html

2013.04.14. KTE-PHOENIX MECANO - ÚJPEST FC 1 : 0
Kép1
_________________________________________________________________________________
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/nem-nb-i-es-merkozesek-20130305-07.html
_________________________________________________________________________________
CSATLAKOZZ FACEBOOK : www.facebook.com/HungarianUltra
_________________________________________________________________________________
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :
NB I :

A FEB a FTC - Siófok mérkőzésen a hazai szurkolók gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt az FTC-t, mint visszaesőt, 400.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A ferencvárosi táborban a 62. és a 65. perc között többször is felhangzott a sportszerűtlen, gyalázkodó tömeges bekiabálás, amely a Kispestre vonatkozott, mint ahogy a mérkőzés után az Újpest szurkolóit is minősíthetetlen stílusban gyalázták a hazai csapat drukkerei. Az ilyen jellegű megnyilvánulás sporteseményen, labdarúgó-mérkőzésen elfogadhatatlan. A szövetség a klubokkal és szurkolókkal közösen folytatja a harcot a visszatérő jelenség visszaszorítására, teljes száműzésére. A pénzbüntetések következetes alkalmazásának elsődleges célja, elkerülni az esetleges zárt kapus mérkőzéseket, vagy a pontlevonást.

A FEB az Egert, mint visszaesőt, Vojtekovszki Csaba edzővel szembeni pénzügyi kötelezettség nem teljesítéséért 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB az Egert, mint visszaesőt, Kövesfalvi István edzővel szembeni pénzügyi kötelezettség nem teljesítéséért 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

NB II :

Horváth László (Szigetszentmiklós) 2, Zsolnai Róbert (Puskás FC) 1, Miklósvári János (Cegléd) 1, Gengeliczki Gergő (Honvéd) 1, Mile Krisztián (Szolnok) 1 és Durovic Nenad (Nyíregyháza) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Szabó Ádám (Kazincbarcika) korábbi 4 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

A FEB a 2012-2013. évi NB II férfi felnőtt nagypályás bajnokságból kizárt Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. bajnokságban még hátra lévő mérkőzései 3–3 bajnoki pontját 3-0 - 3-0 gólkülönbséggel az ellenfelek javára igazolja.

_________________________________________________________________________________

Tabella : 
 ( 20.forduló elmaradt ebben a hónapban kerül bepótlásra . )

_________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.
BideBidiBide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .
_________________________________________________________________________________




Üvegekkel és kukákkal dobálták egymást a szurkolók.
Összetűzésbe keveredtek a szurkolók a Budapest Honvéd és a Ferencváros labdarúgó-mérkőzést megelőzően egy villamosmegállóban.

Kispestiek :













Red Blue Devils beszámoló :


Gyönyörű napsütéses időben került megrendezésre a tavasz egyik legnagyobb rangadója. Telített vendégszektor, jó hangulat, szépen játszó Vidi, míg a hazai oldal is hozta a formáját, hisz elcseszett „koreó”, buzihimnusz köszöntötte a leendő bajnokcsapatot.

A diósgyőri kudarcunk után , beléptünk a zöld-fehér hetek és meccsek sorába, amelynek első állomása Szombathelyen volt. Az MLSZ-nek és a TV –társaságoknak köszönhetően egy rendkívül nézőbarát, szerda , 16 órás kezdési időpontban volt jelenése a brigádnak, és a brigádból kb. 20-an tudták elkísérni a csapatot. Ha belegondolunk abba, hogy az eredeti időpontban ennek a létszámnak a sokszorosa lett volna a helyszínen, akkor azért maradhat bennünk egy kis hiányérzet.

Ám szomorkodni sem okunk nem volt – hisz megnyertük a mérkőzést, sem időnk, hiszen vasárnap már Győrbe látogattunk.

A túra megfelelően elő volt készítve, ügyeltünk arra, hogy a brigád magja időben bent legyen a városban, és uraljuk a környéket. Így a társaság egy jelentős része már hosszú órákkal a mérkőzés előtt útnak indult, és egy rövid megálló után – ahol csatlakoztak hozzánk lengyel barátaink Czestochowa-ból – indultunk is tovább.

A városba megérkezve rövid ideig tudtunk ezzel a jelentős létszámmal észrevétlenek maradni, és hamar felvettek minket a rendőrök. Egy 30 fős hazai társaságot sem sikerült becserkészni, sajnos sem ők, sem a kékek nem akarták , hogy igazán jól érezzük magunkat...

Majd a stadionba sétálva a hazai szurkolók egy kocsmába zárva figyelhették a brigád vonulását.

Eközben érkeztek a buszok és az autók a vendégszektorhoz, és a beléptetésnél a 3 ruházatátvizsgálás mellett, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy mindenkivel levetetik a lábbeliket. A beléptetés ilyen gusztustalan formájával még sehol nem találkoztunk, pedig megjártunk már pár stadiont szerte az országban és Európában is.

A szektorunkban az első komolyabb derültséget a hangszórókból üvöltő Gloria Gaynor dal okozta, hisz tényleg stílszerű, ha az eto otthonában a buzihimnusz szól... De , ezt még megismételték kb. 3x a nap folyamán.

A vendégszektornak nevezett tákolmányt szinte teljesen megtöltöttük, mintegy 700-an néztük értetlenül, amikor a hazaiak két elcseszett látvánnyal is próbálkoztak. Ami nem megy, azt minek erőltetni? Bár az biztos, hogy a leendő bajnokcsapat szurkolói, valamit szeretnének lerakni az asztalra, de ezekkel inkább nem kéne próbálkozni...

A mérkőzés jó iramú volt, rengeteg Vidi helyzet adódott ellenfelünk kapuja előtt, amelyek sajnos rendre kimaradtak. A szektorunkban lévő hangulatra sem lehetett panasz, szinte minden Vidista tolta a dalokat.

A második játékrészben TB góljánál robbant a szektor, és pár percen keresztül extázisban tombolt mindenki. Sajnos nem sokáig tartott az örömünk, hisz hamar egyenlítettek a hazaiak, és bár voltak még helyzeteink, nem sikerült kiharcolnunk a győzelmet.

A lefújás után megköszöntük a csapatnak a játékot, ők nekünk a bíztatást, majd még hosszú percekig „élveztük” a vendégszektor lehetőségeit, és az I will survive újra felcsendülő dallamait...bár elnézve a brigádjuk összetételét, ők tényleg túlélték ezt a tegnapi napot...

A hazaút szinte eseménytelen volt, lengyel barátaink is elbúcsúztak tőlünk, és a legközelebbi találkozást várva indultak ők is szeretett városukba.

Szerdán folytatódik párharcunk a győriekkel, hisz a Magyar Kupa elődöntőjében hazai pályán találkozunk velük, ahol remélhetően csapatunk berúgja a helyzeteit, és megnyugtató előnnyel mehetünk majd a visszavágóra.

Csoportunk az ismert okok miatt, és az egyeztetési időpont lemondására való tekintettel , aktív szurkolás nélkül, jelenlétünkkel támogatja majd a csapatot.

Győzelemre fel!
Hajrá vidi! Álé RBD!



























2013.04.05. ÚJPEST FC - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1 : 0
Kep1 (katt rá.)

2013.04.05. PMFC-MATIAS - GYŐRI ETO FC 0 : 2
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/pecs-gyori-eto-20130405.html

2013.04.06. FGSZ SIÓFOK - MVM-PAKS 1 : 1
Kep1 (katt rá.)

2013.04.06. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - KTE-PHOENIX MECANO 0 : 2
Nincs kép..


2013.04.06. EGRI FC - MTK BUDAPEST 0 : 3
Kep1 (katt rá.)

2013.04.06. HALADÁS SOPRON BANK - FERENCVÁROSI TC 0 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/haladas-ferencvaros-20130306.html

2013.04.07. BUDAPEST HONVÉD - DVSC-TEVA 2 : 2

LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/bphonved-debreceni-vsc.html

2013.04.07. DVTK - VIDEOTON FC 2 : 1
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/diosgyor-videoton-20130407.html
_________________________________________________________________________________
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
21.forduló : 
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/04/nem-nb-i-es-merkozesek-20130305-07.html
_________________________________________________________________________________
CSATLAKOZZ FACEBOOK : www.facebook.com/HungarianUltra
_________________________________________________________________________________
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :
NB I :

A FEB a Haladás – FTC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok és a hazai szurkolók gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt a Haladást 400.000 Ft, az FTC-t, mint visszaesőt, szurkolóinak gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt 400.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. Az indokolásból – egyebek mellett – kiderül, a Haladás rendezési hiányosságokat követett el (például nem őrizték megfelelően az öltözőfolyosót; a mérkőzés alatt és elvonuláskor is pirotechnikai eszközöket alkalmaztak egyes szurkolók). Ennél is súlyosabb a közönség által elkövetettek megítélése: a mérkőzés közben, a 62. percében kb. 10-20 fő 6 másodpercig, a 64. percben szurkolók egy kisebb csoportja nem jól hallhatóan kb. 3 másodpercig, a 67. percben 2 másodpercig, a 91. percben kb. 22 másodpercig jól hallhatóan huhogott.
A Haladást érintő büntetés kapcsán az MLSZ hangsúlyozza, az ellenőri jelentés alapján a tömeges, hosszan tartó (22 másodperc) sportszerűtlenség a mérkőzés lefújásakor következett be, ezért jár a pénzbüntetés a Haladásnak, a klubok objektív felelőssége alapján. Amennyiben ez a fajta intenzív, hosszú huhogás a mérkőzés közben valósult volna meg, akkor a játékvezetőnek – a bevezetett háromlépcsős rendelkezés alapján – meg kellett volna szakítania a találkozót.
Enyhítő körülmény, hogy a Fegyelmi Bizottság vizsgálata alapján, a Haladás rendezői intézkedésének köszönhetően, a kamerafelvételek alapján a klub sikeresen azonosította és a rendőrségnek átadta a mérkőzés alatt tiltott pirotechnikai eszközt használó nézőt.
Ami a Ferencváros büntetését illeti, az indokolás kitér arra, hogy a visszaesőnek számító budapesti klub szurkolói a mérkőzés kezdete előtt hat alkalommal nagyon jól hallhatóan, illetve a mérkőzés közben is több alkalommal szidták elfogadhatatlan, rasszista jelzőkkel az ellenfelet. Szintén rögzíti a jelentés, hogy a vendég szektorból műanyag poharak kerültek a játéktérre.

A FEB a Diósgyőr - Fehérvár mérkőzésen a hazai szurkolók gyűlöletkeltő, rasszista megnyilvánulásai miatt a Diósgyőrt, mint visszaesőt, 400.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. A Diósgyőri VTK is elsősorban szurkolói miatt kapta a pénzbüntetést, hiszen a fegyelmi indokolás alapján a szurkolók nagyobb csoportja az 52. és az 58. percben öt alkalommal rasszista, „cigányok” kántálást hallatott. Súlyosbító körülmény, hogy csak egyszer, az 58. percben lépett fel a rendbontókkal szemben a szervező hazai klub – az MLSZ fegyelmi gyakorlata alapján az a klub, amely fellép a sportszerűtlen személyekkel szemben, enyhébb ítéletre számíthat.

A FEB tárgyalás megtartása után a Ferencváros - Újpest FC mérkőzéssel kapcsolatos határozatának az Újpestre vonatkozó részét megváltoztatta, és a korábbi határozatában kiszabott pénzbüntetést 700.000 Ft-ra mérsékelte. - mlsz.hu
_________________________________________________________________________________

Tabella : 
 ( 20.forduló elmaradt ebben a hónapban kerül bepótlásra . )

_________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.
BideBidiBide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .
_________________________________________________________________________________