1. mérkőzés :
Európa Liga - 2. forduló - 1. mérkőzés
2018.07.26.
Dunaszerdahely - Dinamo Minszk 1-3
9.227 - néző


Dinamosok :

Európa Liga - 2. forduló - 1. mérkőzés
2018.07.26.
Sevilla - ÚJPEST 4-0
29.671 - néző

Újpest on tour Sevilla - beszámoló :
2 hét alatt 12.000 megtett kilóméter!

Őszintén szólva hiába tudtuk már előre, hogy a spanyol topcsapatot kaphatjuk a második körben, nem igazán reménykedtünk benne, hogy összejöhet a túra, a bakui zakó után. Természetesen örömteli, de örült kapkodás jött a brigádban csütörtök este, hogy hogyan lehet mégis kijutni. Két héten belül a második 3000 kilométeres túra, igaz ide azért több opció is volt repülővel. Volt aki Frankfurtban szállt át, Bécsből repült, Madridból vonattal is jöttek, Portugáliából, és Malagából pedig bérelt kocsikkal tudtunk jönni. Szervezés alatt volt két nagybusz is, de ezek sajnos nem jöttek össze, az utolsó pillanatban csak két kilencfős mikrobusz indult el a Megyeri útról a 2 napos autóútra.

Tudtuk előre, hogy nem várnak majd tárt karokkal, helyette csak karókkal vártak... Vendégjegyet csak a Sevilla hazai pénztárral egy helyen lehetett venni, csak személyre, ezért mindenkinek oda kellett menni a stadionhoz először. Profik voltak a spanyolok, mert 1-2 órát csak szemlélték az első lila vásárlókat, teljes csend volt a környéken, de amikor az első komolyabb szurkolói autó befutott a vendégszektorhoz közeli parkolóhoz f4-kor, két perc után ránk jöttek. Nem ordibáltak, teljes csend, két utcából kb 30-an, klasszik déli stílus, bukósisakok, övek, botok, kések és lecsaptak. Széttörték az autót is, és ki is rámolták. A cipőket (!) is elvitték a csomagtartóból, és egy telefonunkat is ellopták. A kocsi kerekét is kiszúrták, amit csak meccs végén vettünk észre. Nem életünk legnyugisabb 15 perce volt a végén, ameddig felnin eljutottunk, egy olyan helyre, ahol kereket tudtunk cserélni. De visszatérve a meccs előttre, 20 perccel az első attack után, úgy 15-en összeálltunk, egy kocsmában a stadionnál. A yard 10 percig volt ott velünk, vonogatták a vállukat, megnézték az autót, aztán pár perc után, egy cinkos mosoly kiséretében ott is hagytak minket. Innen felsétáltunk az előzetesen megadott találka helyre, ami kb 500 méterre volt stadiont. Itt két órán keresztül, rendőrők nélkül fokozatosan gyűlekeztünk. A biris figyelői 10 percenként fotózgattak minket, kis motorral körözgettek, de támadni ott már valamiért nem akartak. Igaz itt már annyira nem lett volna egyszerű a dolguk, ők meg inkább csak verni szeretnek. A két kisbuszunkból, az egyik elment jegyet venni a stadionhoz, ahol szintén eszközökkel mentek rájuk a spanyolok többszörös túlerőben. Este 7-re már mindenki odaért a kocsmába, és együtt vonultunk a stadionhoz. Ezt a menetet nem érte atrocitás, a drapik mentek be elsőre, amikor azokat beengedték, csak akkor ment be a második ember. A szektorban még este is 35 fok, összesen kb. 150-en voltunk, mégis min egy óra volt a beléptetés. Mindenhova benyúltak, mindenkit kiszagoltattak a kutyákkal, ilyen komoly 3x-os motozást még nem nagyon éltünk át eddig. Ja bocs, a bakui reptéren szintén 3x volt teljes átvizsgálás...

A stadionban kb 25 ezer spanyol, néha megdörrentünk, de hamar kiderült, hogy teljesen más szintet képviselnek a pályán, és csak a vereség mértéke volt kérdéses.

A végén 45 percet bent tartottak a stadionban, hogy aztán a vendégszektor bejáratánál szélnek eresszenek mindenkit, miközben a spanyolok még ott lófráltak több százan a stadion körül.

Összefoglalva, ahogy a spanyolok mondták, ez az ő városuk, az ő szabályaik, leszarják ki mit gondol róluk. Látszott, hogy nem először csinálják, komoly hazai, és nemzetközi rutinnal, az volt a céljuk, hogy senki ne érezze biztonságban magát náluk, amit el is értek. Nyilván, ha nem 10 évente lenne ilyen komoly túránk, itthon meg 90%-ban nem Kisvárda meg Balmaz féle falukkal kellene "szembenéznünk" mi is fejlődnénk mindenben, de az is biztos, hogy ebből a napból is rengeteget tanultunk. Ott voltunk jó létszámban, képviseltük a színeinket, ha jön a Sevilla Budapestre akkor valószínűleg lesz folytatás... Mert ez meg a mi városunk!

Fanatics




Európa Liga - 2. forduló - 1. mérkőzés
2018.07.26.
KISPEST BP. HONVÉD - Niedercorn Progrés 1-0
2.447 - néző




2. mérkőzés :
Európa Liga - 2. forduló - 2. mérkőzés
2018.08.02.
ÚJPEST - Sevilla 1-3
9.700 - néző


Mérkőzésen történteket , előzményeket VF oldalán olvashatta mindenki idáig, a Korps-ból egy srác átvette a szurkolást a 2. félidőben. Így rányomta a bélyegét az egész meccsen a kisebb incidens, hogy a nagy létszám ellenére hangerő nem igen volt. A koreó meccs végén el lett égetve.

Fradi , Slask , Opava is készült :


Európa Liga - 2. forduló - 2. mérkőzés
2018.08.02.
Niedercorn Progrés - KISPEST BP. HONVÉD 2-0
1500 -?- néző