Üdv, mi vagyunk a 'United Family', egy fiatal huligán csoport, a csapatunk a 'Real Betis Balompié' Spanyolországból.
Alakulásunk oka, hogy merőben más a gondolkodásunk, mint a 'Supporters Gol Sur'-nak, a Betis hagyományos ultracsoportjának. Gondolkodásmódunk sokkal inkább 'huligán',
mint 'ultra' és szervezettebbek is vagyunk.
2.Köszönjük, hogy elfogdadtátok ezt az interjút. Betudnátok mutatni pár szóban a spanyol szurkolói kultúrát, illetve a csoportotokat? Hány főből álltok?
2011-ben alakultunk tehát most ünnepeltük nemrég az 5. születésnapunkat. (hamarosan 6. a szerk.) Mi nem egy nagy csoport vagyunk több száz fővel, csak egy kis 'család', egy kisebb
létszámból álló csoport, a tagok közötti kapcsolat kiválónak mondható. A minőség fontosabb mint a mennyiség. Létszámunk 40 és 50 fő közé tehető. Vagyunk akik vagyunk,
igaz barátok, ez több mint egy csoport, mi egy 'család', testvérek vagyunk.
3.Mióta szurkoltok a Betisnek? Miért pont ennek a klubnak?
A Betis egy tradíció Sevillában. Közhelyes, de így van. Sevillában a nagyszüleid és szüleid így nevelnek. Itt senki nem szurkol a Barcának vagy a Realnak mint oly sok
helyütt Spanyolországban. Itt a gyerekek rögtön Betis vagy Sevilla drukkerek lesznek, ahogy megtanulnak járni, beszélni.
Csoportunk legtöbb tagja egészen kisgyerek kora óta Betis fanatikus. Az idősebb tagjaink régebben Supporters Gol Sur tagok voltak.
4.Mondjatok pár szót a spanyol huligán mozgalomról. Mely csoportok a legjobbak? Hány fővel bírnak?
Manapság a spanyol huligán mozgalom hanyatlóban van, nem most éljük a fénykorunkat. Mióta 2014-ben meghalt Jimmy, egy Deportivo ultra, a La Liga vezetője Javier Tebas,
a rendőrség, a törvények sokkal inkább ellenünk vannak. Elnyomtak minket a 3000-60.000 eurós büntetésekkel, 2 éves kitiltásokkal a stadionokból. A legjobb csoportok
talán az Athletic Bilbaos Herri Norte Taldea és a Frente Atletico (Atletico Madrid). Mindkét csoport nagyjából 100 fővel rendelkezik és igencsak ütőképesek.
5,Milyen gyakran történnek utcai verekedések?
Szezononként 1-2. , Sevillában ritkán, mert kevesen jönnek ide, legtöbbször akkor történik efféle incidens mikor mi utazunk.
6.Mely klub a fő riválisotok országon belül és kívül?
Spanyolországban a városi rivális Sevilla csoportja, a Biris Norte. Sevilla városa mindig is az egyik legbalhésabb város volt. Külföldről nincsen törénelmi rivalizálásunk,
mert ritkán jutottunk ki európai kupaporondra, de voltak összetűzéseink a Juve Leo (Sporting Lisszabon) és az Armada (Rijeka{Fiume}) csoportjaival.
7.Mi a spanyol ultracsoportok politikai beállítottsága? Melyek a hagyományosan jobb illetve baloldali csoportok?
Spanyoloszágban a legtöbb csoport rendelkezik valamiféle politikai beállítottsággal, de mi nem foglalkozunk politikával. Természetesen a tagoknak van politikai nézete,
de ez nem jelenik meg ez a lelátón, nem tartjuk kifejezetten fontosnak. Számunkra a Betis a legfontosabb, ezért a klubért, a városért és egymásért harcolunk.
Egyébként a leghíresebb jobboldali csoport az országban az Ultras Sur, míg a Bukaneros balos "fellegvár".
8.Melyek a legkomolyabb rivalizálások az országban?
Számomra a Betis-Sevilla. Az év 365 napján rivalizálunk egymással. A legtöbb verekedés a mi városunkban történik.
9.Úgy tudjuk, hogy többségében jobboldaliak vagytok. Van baloldali csoportotok is?
A Supporters Gol Sur határozottan jobboldali.
10.Beszéljünk Roman Zozulya átigazolásáról a Rayo Vallecanohoz. Milyen kapcsolatotok van a Rayo fanatikusaival?
Utáljuk őket, hiszen a városi rivális Sevilla csoportjával, a Biris Nortéval baráti a viszonyuk politikai okokból. Ők is antifák, baloldaliak mint a Biris Norte.
Spanyolországban a különböző baloldali csoportok jó kapcsolatot ápolnak egymással.
11. 12. 13. Mi volt a probléma Roman Zozulyával? A nézetei vagy egyéb probléma akadt? Mit gondoltok róla? Lehet fontos láncszeme a csapatnak?
Nem hiszem, az emberek semmit sem tudnak az ukrán helyzetről, csak látták ahogy Dnipro matricával pózol és rásütötték hogy náci.
Mi viszont mindenhol vele vagyunk, a különböző internetes oldalakon is biztosítottuk őt támogatásunkról. Mikor megérkezett Madridból a vasútállomáson szeretettel
fogadtuk őt. Nem biztos, hogy valaha is kulcsjátékos lesz a csapatban, hiszen nála jobb játékosok kiszorították őt a keretből.
16.Melyik politikai nézet a legelterjedtebb általánosságban a spanyol csoportok körében?
A bal oldali abból a szempontból elterjedtebb és elfogadodtabb a lakosság körében, hogy a rasszizmusra, a homofóbiára hívják fel a figyelmet akcióikkal.
Nem is kell akkora elnyomás alatt szurkolniuk, mint a jobboldali nézetű csoportoknak. Könnyebben mutatják meg nézeteiket a drapikon, koreogfáriákon stb... .
17.Milyen gyakoriak az "ustawka" küzdelmek az országban?
Spanyolországban kevésbé elterjedt, de Sevillában nekünk gyakran vannak a Biris Nortéval lebeszélt küzdelmeink. (12 vs 12, 15 vs 15 stb.). Igazságot megvallva a Biris
tisztel minket, a lojalitásunkért, a büszkeségünkért. Mi soha nem küzdünk un-fair módon egymással. Ez az ország más részeire már kevésbe igaz.
18.Mondjatok pár szót a baszkokról! Tudjuk, hogy nem vallják magukat spanyolnak. Mit tudtok mondani ezügyben?
Azt gondolnak magukról amit akarnak, de ha ránéznek a személyi kártyájukra a nemzetiséghez írva azt látják: SPANYOL
19.Mit gondoltok az ETA-ról? (ETA = Egy baszk nacionalista, szeparatista csoport - a szerk.)
Szimplán idióták. Hátulról lelőni valakit elég gyáva dolog...
20.Szurkoltok a spanyol nemzeti tizenegynek?
Megnézzük a meccseket, de nem különösebben érdekel minket. A pénzünket és a szabadidőnket szívesebben fordítjuk inkább a Betisre.
21.Milyen büntetéseket kapnak az ultra/huligán csoportok az országban? Tudunk a rendőri szigorításokról, a kitiltásokról...
Néhány csoport, mint például a Barcás Noixos Nois vagy a Realos Ultras Sur egyszerűen csak ki lett tiltva a stadionból, tulajdonosi döntés okán.
Manapság okosan kell működni és alkalmazkodni a modern világhoz. Ez már más mint régen.....
Cikk : Hungarian Fanatics
Fordítás : Régi idők magyar lelátója
Interjú : Troublemakers