Magyar Labdarúgó NB1
2012.11.25.
Újpest - Diósgyőr 1-1
3612 - Néző

Első rendőrségi jelentés :
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-nek annyit mondott, hogy vasárnap délután egy IV. kerületi vendéglátóhely előtt két csapat szurkolói szólalkoztak össze, majd dulakodás kezdődött. A rendőri intézkedés folyamatban van – tették hozzá, de részleteket nem közöltek.

Az MTI helyszínről származó információi szerint az Újpest szurkolók egyik törzshelyének számító Szent László téri vendéglátóhely előtt jóval a két csapat mérkőzése előtt jelent meg több tucat Diósgyőr drukker, majd a két szurkolótábor összeverekedett. A verekedés során több asztal és szék is megrongálódott, üvegek és poharak törtek össze.

A helyszínen tartózkodók az MTI-nek azt mondták, tudomásuk szerint a rendőrség több embert is előállított.

Második információ :
Harmincöt szurkolót állítottak elő Újpesten.
Támadtak majd elfutottak a miskolciak a zsaruk szerint.

Mint jeleztük, az Újpest-DVTK mérkőzés előtt verekedés tört ki, az MTI arról adott hírt, hogy miskolci fanatikusok támadtak az Újpest híveire. A police.hu oldalon található rendőrségi tájékoztató szerint az ügyben a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indított eljárást. A jelentés leszögezi továbbá, hogy “mintegy ötven fő vett részt abban a verekedésben, ami 14 óra 45 perc körüli időben történt Budapest IV. kerületében. Az elsődleges megállapítások szerint a vendégcsapat szimpatizánsai megtámadták a söröző előtt italozó újpestieket, amiből verekedés alakult ki, majd a diósgyőri szurkolók futva menekültek el. A rendőrök összesen 35 drukkert fogtak el a helyszínen és egy kerületi bevásárlóközpont parkolójában. Az elfogott rendbontókat előállították. A bűncselekményben hárman könnyű sérülést szenvedtek és anyagi kár keletkezett.

----------------------------------------------------------------------------------
Újpesti beszámoló:
Sok-sok infó kering a világhálón, és itt is, szeretnék kicsit pontosítani a dolgokon.
Nem magyarázkodunk, többen elismerték már, hogy csúsztunk ma..

Valamivel 15 óra előtt kb. 50-60 diósgyőri támadt meg minket a Dallasnál.

A söröző előtt kb. 10-15 emberünk volt, a többiek bent iszogattak, beszélgettek.

Létszámról és összetételről annyit, hogy a mi 30-35 főnkből 20-25 csoporttag(főleg Solo és UVB) volt, a többiek nők, illetve fiatal, nem túl acélos emberek.

Volt egy figyelő autó, 2 fővel a dióktól, tökéletesen megoldották a dolgot, mert látták, hogy gyenge brigáddal vagyunk, és azt is, hogy kevesen.

A matekről annyit, hogy rendkívül korrektül ment, 1v1-ek alakultak ki, többször is elhangzott dió részről, hogy földön fekvőt ne, nem vagyunk cigányok, satöbbi.

A matek kezdetekor mindkét fél részéről repült minden, ami a kezekbe került.

Nehéz meghatározni azt, meddig tartott a kontakt, végül diósgyőri győzelem született, kb. 2, 2,5xös túlerőben.

Respect Miskolcra, tényleg tökös egy társaság volt, ráadásul nem éltek vissza azzal, hogy 5,6 emberük volt 1 ütőemberünkre.

El kell ismernünk, ezúttal Ők jöttek ki jobban a dologból, teljesen korrektül állt oda mindkét brigád, az elején eszközökkel, majd mikor a lényegre tértek az emberek, már puszta kézzel."


Újpestiek :



Diósgyőriek :
Diósgyőri szurkolás :