Szombathelyiek :
Szombathelyiek másik fele ZTE elleni meccsen volt.

Kispestiek :







Tizenkilenc év után jutott ismét a dobogóra a Budapest Honvéd, mert Marco Rossi legénysége a szombathelyi döntetlenjével elérte azt, hogy a harmadik helyen zárjon. A várakozásoknak megfelelően a találkozóra rengeteg kispesti fanatikus kísérte el a csapatát, és ahogyan Kemenes Szabolcs a mérkőzés előtt megmondta, nagyon egymásra talált a csapat és szurkolótábora.
Ezt bizonyítja, hogy Szombathelyről hazafelé tartva a játékosok észrevették a buszból, hogy az út mellett rengeteg szurkoló és néhány rendőr található, hatalmas tanakodás közepette. A futballisták úgy döntöttek, hogy végül leszállnak a fanatikusokhoz.
- A drukkerek defektet kaptak, szerencsére nagyobb baj nem történt - mesélték a játékosok. - Mikor odaérkeztünk hozzájuk, ismét hatalmas szeretet kaptunk tőlük, amit a többiek nevében is köszönünk. Viszont azzal, hogy mi megálltunk, akkora dugó alakult ki, hogy semelyik irányba nem lehetett közlekedni. Szerencsére mindenki megértő volt, így nyugodtan tudtunk ünnepelni.

A 3.hely megvan és indulhat a kispesti gárda az Európa Ligában .







Kaposváriak :


Bajnokavatás Dorogon.
Méltó búcsú is ez egyben a bajnokságtól és gratulálunk nekik a kiemelkedő nézőszámért.
Osztályozó mérkőzések lesznek még viszont. Dorog az NB II Nyugati csoport 7. helyezettjével.







2013.05.24. ÚJPEST FC - HALADÁS SOPRON BANK 0 : 1
2013.05.24. LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - FGSZ SIÓFOK 0 : 1
Kép1 , Kép2 , Kép3

2013.05.25. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - MVM-PAKS 1 : 0
Kép1

2013.05.25. BUDAPEST HONVÉD - EGRI FC 3 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/05/budapest-honved-eger-20130525.html

2013.05.25. GYŐRI ETO FC - MTK BUDAPEST 1 : 0
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/05/gyori-eto-mtk-20130525.html

2013.05.26. DVSC-TEVA - FERENCVÁROSI TC 2 : 3
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/05/debreceni-vsc-ferencvaros-20130526.html

2013.05.26. KTE-PHOENIX MECANO - VIDEOTON FC 1 : 5
Kép1 , Kép2

2013.05.27. PMFC-MATIAS - DVTK 2 : 1
Kép1 - "Nálunk már csak ti vagytok szarabbak"
_________________________________________________________________________________
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
LINK : http://hungaryultras.blogspot.com/2013/05/nem-nb-i-es-merkozesek-20130524-26.html
_________________________________________________________________________________
CSATLAKOZZ FACEBOOK : www.facebook.com/HungarianUltra
_________________________________________________________________________________
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :

NB I. :
Máté Péter (DVSC) 3, Lázok János (Paks) 2, Sztankó Gábor (Eger) 1, Máté János (Siófok) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a Debrecen - FTC mérkőzésen a hazai szurkolók pirotechnikai eszközök használata, valamint a hazai és a vendég szurkolók megbotránkoztató, gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt a DVSC-t, mint visszaesőt 500.000 Ft, az FTC-t, mint visszaesőt 400.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A DVSC-TEVA–Ferencváros mérkőzésen mindkét csapat szurkolótáborának tagjai elkövettek olyan cselekedeteket, amelyet követően az MLSZ Fegyelmi Bizottsága kénytelen volt pénzbüntetéssel sújtani a két – visszaesőnek minősülő – klubot. A hazaiak részéről a Ferencváros elfogadhatatlan gyalázása, "cigányozás", és pirotechnikai eszközök szabálytalan használata is megvalósult, míg a vendégcsapat szektorából tárgyak repültek a pályára, és többszöri "cigányozásra" került sor. A találkozót követő események kapcsán az MLSZ levélben fordult az Országos Rendőrfőkapitánysághoz.

A FEB tárgyalás megtartása után Strestik Marek (ETO) korábbi határozatában kiszabott 5 hónapra szóló büntetését hatályában változatlanul fenntartotta. Marek Střeštík meghallgatását követően (amelyet a játékos kért) is bizonyítottnak találta a Fegyelmi Bizottság azt, amit a Győri ETO-Ferencváros mérkőzést követően megállapított, így érvényben maradt a Győri ETO játékosának öthónapos eltiltása.

A FEB az MTK-t és a Fehérvárt szabályzatban és versenykiírásban előírtak megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

NB II :

Major Norbert (Ajka), mint visszaeső 2, Hanzl Máté (Haladás) 1, Seye Mouhamadou Moustapha (ZTE) 2, Zabos Attila (Putnok), mint visszaeső 3, Kovács Roland (Putnok) 1, Bogáti Péter (Kazincbarcika) 2 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB megismételt eljárás alapján Szabó Ádámmal (Putnok) szemben hozott korábbi határozatát hatályon kívül helyezte és a labdarúgót az ellene elrendelt fegyelmi eljárásban felmentette.

Borsos Vilmos edző (Szigetszentmiklós) 50.000 Ft pénzbüntetésben részesült.

A FEB a Putnokot és a Kazincbarcikát szabályzatban előírtak megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesíti.
_________________________________________________________________________________

Tabella : 
_________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.
bidebidibide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .
_________________________________________________________________________________





Több nemzet, egy csapat - köszönjük - olvashattuk a tegnapi mérkőzés előtt a győri szurkolóktól, akik gesztusként valamennyi ország zászlóját megmutatták, akik játékost adtak a bajnokcsapatnak. Így történt, hogy a magyar mellett a szlovák, a román, a szlovén, a szerb, a horvát, a bosnyák, a grúz, a cseh, az észt és a litván logogó is előkerült, jelezve azt is, hogy először nyert magyar bajnokságot győri színekben idegenlégiós. Ez a gesztus az internetes fórumokon olyan lavinát indított el, amiért feloszlatta magát egyik legösszetartóbb és leghűségesebb szurkolói csoportunk, az UCSK. Az alábbi levelet ők írták:


Szurkolótársak, Barátok, Ismerősök!

Harminc év után újra bajnok lett szeretett klubunk, az ETO. Istenem, mennyit vártunk erre… Mennyire nehéz volt felfogni ezt, egy új, eddig ismeretlen érzés volt. Ez alkalomból a bajnoki címet elérő csapatnak, a játékosoknak terveztünk egy gesztust utolsó hazai meccsünkre.

Ne vitassa senki: a legjobb szándékkal akartuk megköszönni nekik a negyedik csillagot.

És a lehető legrosszabbul sült el…

Senki ne gondolja, hogy bárki is elkötelezett lenne nálunk ezen országok iránt, vagy bármilyen formában éltetnénk őket. Természetesen látjuk, olvassuk, hogy az ország más részeiből a rosszakarók erre próbálják kihegyezni, de ahogy eddig sem volt ez igaz, úgy most sem erről van szó. Ezt VISSZAUTASÍTJUK! Főleg nem a két legtöbbet emlegetett lobogó esetében.

Ahogy a kiírás is utalt a nemzetiségeiben sokszínű keretre: "Több nemzet, egy csapat!"

Azóta iszonyatos mennyiségű kritikát kaptunk a zászlók miatt. Magunk is belátjuk, hibáztunk. Igen, HIBÁZTUNK! Rossz döntést hoztunk, akaratlanul is megbántottunk érzéseiben sok más magyar embert. Mivel az ötlet, a görcsös tenni akarás a csoport pár tagjától származik, ezért kérjük, hogy a csapat többi szurkolójának a szombati meccsen történt látvány miatti szidásától a továbbiakban tartózkodjatok. Megelőzvén azt, hogy magunk felelősségében osztoznia kelljen másoknak is, nyilvánosan felvállaljuk azt, és bevállalva mindent, úgy döntöttünk, befejezzük. Ennyi volt.

Tizennégy év után az UCSK ezúton jelenti be megszűnését.

Nem így terveztük. Nehéz is ezt kimondani, az életünk egy darabja szétesik a kezünkben.

Nem ez volt az elképzelt jövő, de keserűségünkben látjuk, hogy a kialakult helyzet megkívánja ezt a döntést, miszerint a jövőben semmilyen formában ne működjünk tovább.

Minden magyar embertől és szurkolótárstól, de legfőképpen a határon túli magyar Barátainktól bocsánatot kérünk, bár tudjuk, ez kevés vigaszt nyújthat Számukra, Számotokra.

Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.

Köszönjük, hogy együtt szurkolhattunk Veletek! Mindezen szép emlékkel együtt még inkább fájó, hogy rengeteg barátunkat bántottunk meg a nem átgondolt kivitelezéssel.

Győr, 2013. május 26.









Ferencvárosiak :


Szurkolás :



Renáta :
Sziasztok!!Nem maradt balhé nélkül a Debrecen-Fradi meccs haza felé útban vagyunk... a készenlétis rendőrök egy balhé után telibe fújtak egy buszt ami tele volt Fradistával lefújtak többek közt,sok kisgyereket és nőket is!! Holnap videót rak fel róla "xy" !!Ennyit arról hogy egy család menjen ki egy Fradi meccsre...nagyon mérges vagyok...


István :
A busz előtt rendesen elkezdtük megünnepelni azt ,hogy 12 év után nyertünk Debrecenben! Az ünneples közepen jött egy kis piros füst amire a sünök kb. 20-asával elkezdtek bejönni és fújtak mindenkit nem korra való tekintet nélkül... Egy 10 éves kislányt a mentők vittek el, a lány aki mellettem ül meg mindig sír mert őt is kb 1m-ről fújtak arcba.. Na erről ennyit ,hogy Pinterek 2 hét alatt rendet tettek! A.C.A.B

A Ferencvárosi Torna Club vizsgálatot kezdeményezett, és bekérte saját biztonsági szolgálata beszámolóját az üggyel kapcsolatban. Ezen túl a klub írásbeli tájékoztatót kér a rendőrségtől a beavatkozás okáról.

A Ferencvárosi Torna Club sajnálatát fejezi ki a történtek miatt és támogatásáról biztosítja az érintett kislányt és családját. /fradi.hu/