Magyar Labdarúgó NB I. 2014/2015 - 11.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
VIDI - DVSC 1-2
5.282 
- néző

Az Ultrák Utolsó Szezonja, avagy tényleg sírva vigad a kanyar.

Az eto mérkőzésen elmaradt látvány után, egyeztetések folytak a csoport és a klub vezetése, tulajdonosa között, és sikerült megegyeznünk. Ennek szellemében már hetek óta beindult a munka.

A mérkőzés napján, rendkívül szép időben mintegy 20-25 emberrel már a délelőtt folyamán a stadionban dolgoztak a srácok. Minden egyes kelléket előkészítettek, és a munka után ők a napsütötte lelátón kezdték meg a védőitalok fogyasztását.

A csoport egy másik része a Club ’41 –ben készülődött, ahová a Loki ultrái is befutottak, és egy közös kis piálgatás, beszélgetés után - pont a koreó miatt – ott hagytuk őket még lazítani. Egy órával a mérkőzés előtt már minden a helyén volt, így laza hangolással készültünk a rangadóra.

A csapatok kivonulásakor felemelkedtek a csíkok, amin függőlegesen a következő volt olvasható: Ultrák Utolsó Szezonja. Míg a szektor kerítésén egy áthúzott mlsz és szurkolói kártya piktogrammal fokoztuk az üzenetet, míg a „Sírva vigad a kanyar” felirattal jelenlegi lelkiállapotunkat közöltük a nyilvánossággal. Eközben sok száz kiló konfetti és több, mint ezer pénztárgép-szalag repült a levegőben. Egy szelet Dél-Amerikát varázsoltunk a lelátóra ismét. Sajnos nem sok visszhangja volt a történetnek, az nso-n és a helyi lapokon kívül nem számoltak be a történtekről. De biztosak vagyunk abban, hogy eljut az illetékesekhez az üzenetünk. Érdekli-e őket? Aligha. Bár sajnálnak minden egyes távolmaradó szurkolót…csak telibeszarják őket…

A mérkőzésen a mostanában már megszokott dalokkal operáltunk, többször újra hullott a konfetti is. Sajnos Nikó betegsége miatt nem tudtuk azt a hatékony játékot játszanunk, a debreceniek pedig minden aljasságot elkövettek a pályán. Ehhez a pipogya játékvezető is asszisztált, és sokszor a zsebében maradtak egyértelmű lapok. A Loki meg csodálkozik, hogy nemzetközi porondon mindig kiszórják az embereiket…

Sajnos az elmúlt évekbeli debreceni átok ismét lesújtott ránk, és elbuktuk a mérkőzést. Gyönyörű sorozatot zártunk le, sajnos megint sok néző előtt – itthon. valami átok ülhet rajtunk.

A lefújás után a játékosok kijöttek megköszönni a biztatást, mi pedig jeleztük nekik, hogy mellettük vagyunk, ahol még kártya nélkül lehetünk.

A meccs után egy fergeteges Ultras Band koncert következett, ahol a feszültséget kiengedhették magukból az emberek.

Jövő héten országos BOJKOTT! Ezúton is kérünk minden szurkolótársunkat, hogy csatlakozzon a tiltakozáshoz! Ha mindenki összefog, talán nem tűnik el az a hangulat, amely tegnap is fogadta a Vidit!

Hajrá Vidi! Álé RBD! 














Europa Bajnokság 2016 - selejtező
Facebook , Twitter , VK , Forum
Románia - MAGYARORSZÁG 1-1
50.000 
- néző

 





Diósgyőriek Brassó főterén
Last night brasov supporters attacked with weapons but Diosgyor won that fight. 

Videoton - Kispest - Debrecen vs Arad
2 bus of romanian fans are beaten by a group of Kispest, Fehervar and Debrecen. Romanians were running away, the bus left them in the panic.

2 román buszt elkaptak a srácok (el is foglalták azt) ,románok össze vissza futottak és közben köveket dobáltak ijedtükben ,kisebb ütésváltás után elfutottak. 


Megérkezett Bukarestbe a vonat / Hungarian train arrived in Bucharest.

Nyírségiek autópályán szerezték
Nyiregyhaza fans also destoyed a group of romanian fans 45 km from Bukarest .




románok saját magukat verték úgy mint tavaly ,de most még a security is besegített .

Szurkolói vonat :
“Több mint 400ezer forint gyűlt össze az 1500-as dobozkánkba, melyből két súlyos betegségben szenvedő embert szeretnénk majd támogatni! Az egyik Levi (Veled vagyunk Levi) a súlyos beteg kisfiú, a másik Lábas Judit, a kaposvári röplabda csapat fiatal edzője, aki szintén súlyos leukémiás beteg, és az ő gyógyulásukat támogattátok, melyet ezúton is nagyon köszönünk Nektek! Büszkék lehettek magatokra!”