Húsz éves lett táborunk és ezt egy nagy bulival ünnepeltük meg szombaton.
Amikor 1998-ban elindult a dolog, kevesen gondolták volna, hogy két évtized múltán is ott leszünk a lelátón, s eközben csapatunk az NB I-ben is eltölt jó pár szezont.
A szombat a Kavicsosnál indult, ahol minden tag kiélhette piromán hajlamát és a rossz idő, meg a felfokozott várakozás ellenére is sikerült precízen végrehajtani a megbeszélteket, 120 fáklya és jónéhány stroboszkóp lobbant föl a tó körül. Ezután közösen énekelve átvonultunk a buli egy kilométerre lévő helyszínére, az utolsó métereken meggyújtva néhány tüzet, majd a hely nyitásáig énekeltünk még egy jót.
Aztán következtek a meglepetések, gyöngyösi barátaink tortával leptek meg bennünket és a nevükben Szitó szólt néhány kedves szót. Majd a tiszaújvárosiak következtek, s ők is további szép éveket kívántak a tábornak, s új zászlóval, drapival is gyarapodott az egység. Tiszaföldvári barátaink nem gondolták volna, hogy a tíz éves jubileumi pólók - amik mindenkinek megvannak még - után ismét készülhetnek, ezúttal egy huszassal.
Rövid szünet, után a csapat nevében a csapatkapitány Tóth Koppány köszöntője következett, majd a klub elnöke, Pap Tamás és Mikulás Gábor adták át a nyolcadik játékos mezét a tábornak, remélve, még sokáig a csapat mellett leszünk. Györke köszönte meg az ajándékokat és a több évtizedes további szülinapokra szóló jókívánságokat, majd fölelevenítette a kezdeteket, és azt is, milyen hülye neve lett majdnem a csoportnak. Bejelentette sokadik visszavonulását is, hogy aztán tavasszal, meg jövőre, meg ki tudja, hány év múlva ugyanúgy ott legyen a lelátón és az élére álljon a dolgoknak.
Majd színpadra lépett a Zorall, amely igen jó hangulatot teremtett, voltak, akik végig pogózták az egy órát. Nem maradhatott el a dalok közös éneklése sem. A koncertre egyébként néhányan lejöttek a kultúrház emeleti terméből is, ahol a kertészeti egyesület tartott farsangi bált.
A vacsora után újra az ajándékozóké volt a terep, több régi játékos is meglepte a tábort, Kocsis Csabi például órát és söralátétet, Mézga pedig naptárat is hozott a szurkolóknak. Társunknak is volt meglepetése, Joci tortát (ami talán még most sem fogyott el) és gravírozott poharakkal ajándékozta meg a Magicot.
Csuka több napig dolgozott, míg megszerkesztette azt a háromnegyed órás videót, amit mindenki tátott szájjal, és többnyire röhögve nézett végig az elmúlt húsz, az előzményekkel együtt pedig huszonöt évről. A videó végén a személyesen eljönni nem tudó ózdi barátunk is köszöntötte a csoportot.
Aztán ismét a Zorallé lett a színpad, hogy egy fergeteges második félidőt produkáljon, majd a dj pultnál Csécsé nyomta hajnalig a zenét, a többiek pedig a színpadon és a Szalon minden területén a táncot.
Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, közreműködésével emelte az este fényét. Nehéz lesz überelni, ha megérjük a 25-öt, de reméljük, akkor még többen leszünk majd és nem maradunk abban a szégyenben, hogy marad sör! (További képek a résztvevőknek majd egy zártabb fórumon.)
Képek : Magico Ultras , Lázár Endre