2016.01.18.
Göcsej - FERENCVÁROS 18-30
1.000 - néző
Az UZ többsége nem ismeri el a Göcsej sk csapatát mint zalaegerszegi klub, ezért ki sem járunk a meccsükre. Nekem is ez volt az első futsal meccsem, természetesen a vendégben több társunkkal együtt, ahol a 2. félidőben bejöttek a szekusok, hogy a kubatov ellenes kétrudast el kell távolítani...(Kb. másfél óráig senkit nem zavart, mert megszakításokkal legalább ennyi idő eltelt ez idő tájt...)
Napokban megszületett Komáromi Gábor kislánya, a csapat és a szurkolók pedig méltó módon köszöntötték a tragikus balesetben elhunyt vezérszurkoló gyermekét.
A Pogoń Szczecin futballklubot hazánkban kevesen ismerik, az elmúlt hetekben azonban többször is szerepelt a magyar sportsajtó hasábjain, miután a Lengyelország észak-nyugati csücskében található klub leszerződtette a Videoton és a magyar válogatott támadóját, Gyurcsó Ádámot. Gyurcsó érkezése nagy erősítést jelenthet a telet a bajnokság negyedik helyén töltő csapatnak: a cél a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása. Hogy kicsit közelebb hozzuk az olvasókhoz a szczecini klubot, Jalsovszky Gergőt hívtuk segítségül, aki már jó pár éve lakik az Odera-menti városban és rendszeres látogatója a Pogoń meccseinek.
– Mikor és hogyan kerültél Szczecinbe? Hogyan mutatnád be ezt a várost, mely a távolsága miatt viszonylag ismeretlen a magyarok számára?
2013 szeptemberében kezdtem itt dolgozni, gyakorlatilag a román-magyar után egyből költöztem ki. Abban, hogy Lengyelországba jöttem a lengyel-magyar barátságnak nagy szerepe volt, abban pedig, hogy pont egy szczecini állásra jelentkeztem, a Pogoń és az Újpest szurkolói között lévő jó viszony volt a meghatározó.
A város Berlintől 150, a Balti tengertől pedig kb. 100 km-re található. 400.000 lakosával a hetedik legnagyobb város Lengyelországban és Poznańon kívül – legalábbis magyar szemmel – mindentől messze van. Szczecin híres parkjairól, az Odera-partról, turisztikai szempontból pedig kiemelkedő volt, hogy 2013 után 2015-ben is otthont adott a nagy, többárbocos vitorlások versenyének, a Tall Ship Racenek.
Korábban a város életében a legfontosabb szerepet a hajógyár játszotta, de ezt sajnos mára gyakorlatilag teljesen bezárták; a kikötő és a Tengerészeti Akadémia viszont megőrizte jelentőségét.
– Mi volt az első Pogoń-meccsed és hogyan tetszett az ottani légkör? Hogyan fogadtak téged, mint magyart a Pogoń ultrái?
Az első meccsem pont egy Pogoń-Lechia Gdańsk „pomerániai derbi” volt, de inkább a talán egy hónappal később játszott Górnik Zabrze elleni hazai meccs volt az, ami igazán megfogott. Mindkét csapat a dobogó környékén állt ekkor, így nem meglepő, hogy telt ház volt, ami Szczecinben 15.000 nézőt jelent. A kapu mögött a tábor brutálisan jól szurkolt, a hangulat teljesen magával ragadott, úgyhogy én is végigszurkoltam a meccset, annak ellenére, hogy az akkori lengyel tudásom nagyjából a „kurwában” merült ki.
A fogadtatásról pedig annyit, hogy bár személyesen senkit sem ismertem korábban, már a második napomon elhívtak a törzskocsmájukba és onnantól kezdve mindenben a segítségemre voltak. A Pogoń szurkolóinak és a lengyel nemzetieknek köszönhetően egy pillanatig sem éreztem magam idegennek 1200 kilométerre a szülővárosomtól.
– Sikerült megismerkedned a klub történelmével? A klub melyik korszaka áll hozzád a legközelebb? Nagy általánosságban elmondható, hogy a klub aranykora a 80-as évek végére és a 90-es évek elejére tehető, amikor is egyszer (1988/89-ben) sikerült ezüstérmet szereznie a csapatnak? Jól tudjuk azt is, hogy ebben az időben volt a szurkolótábor is a topon?
A klubot 1948-ban alapították; jelenlegi nevét 1955-ben vette fel, mely – a klub gránátvörös-kék színeihez hasonlóan – a Pogoń Lwówra utal. Az egykori Pogoń Lwów a lengyel futballtörténelem legelső futballklubja, 1904-ben alapították; az 1920-as években négyszer is megnyerték a lengyel bajnokságot. Lwów (magyarul Lemberg vagy Ilyvó) a két világháború közötti II. Lengyel Köztársaság egyik fontos nagyvárosa és kulturális központja volt, de a II. világháború után a Szovjetunióhoz csatolták, ma Ukrajnához tartozik. A város lengyel lakosainak jelentős részét kitelepítették; közülük sokan kerültek a Németországtól frissen megszerzett Szczecinbe, innen a kapcsolat. A szocializmus alatt a Pogoń a kikötőhöz tartozott, innen származik a szurkolók által használt Portowcy („dokkmunkások”) becenév is.
Ami pedig a szurkolótábort illeti, valóban a 80-as és 90-es években volt a csúcson Pogoń tábora, akkor a legerősebbek között voltak az országban, mindenki félt a szczecini keménymagtól. Úgyhogy ha egy kedvenc korszakot kellene választanom a klub történelméből, akkor az egyértelműen a 90-es évek lenne.
– Idegenbe is elkíséred a Pogońt? Mesélj néhány szót arról, hogyan néz ki egy tipikus túra nálatok. Szczecin óriási távolságra található az összes lengyel várostól, nem lehet egyszerű minden második héten idegenbe utazni. Mégis, melyek voltak a legjobb utazások és hol voltatok nagyon kevesen? Mi volt a “legmelegebb” szituáció, amibe valaha keveredtetek?
A Pogoń szurkolók – főleg a távolságokhoz képest – nagy létszámban utaznak idegenbe. Az én tapasztalataim szerint a varsói, a poznańi, a wrocławi és a Cracovia elleni túrák voltak a legnagyobb létszámúak. A leghosszabb amin részt vettem pedig az ország túlsó felében található Łecznába történt utazás volt, amire péntek este indultunk el kb. 300-an és vasárnap reggel érkeztünk haza… Általánosságban a Lech Poznań elleni idegenbeli meccsek a kedvenceim, éppen a nem túl nagy távolság miatt. Ha viszont a legizgalmasabb túrára vagy kíváncsi, az a tavalyi Cracovia elleni volt. A különvonattal 12 órát utazó ezer „pogońos” egy botrányosan lassú beléptetés után a második félidőre érkezett csak meg a stadion vendégszektorába. Mindenki fekete mellényt viselt, ezzel emlékezve Andrzejre, az 1993-ban a cracoviások által meggyilkolt szczecini szurkolóra. Majd néhány fehér kezes-lábasba öltözött ultra begyújtotta a tüzeket, amik folyamatosan repültek a hazai szektorba és a pályára is. A meccset egy bő negyed órás szünet után lehetett csak folytatni. Ezután a Pogoń-szurkolók négy hónapig nem is utazhattak idegenbe. Egyébként az Ekstraklasában egy forduló négy napig tart, általában a pénteki vagy hétfői túrák alacsonyabb létszámúak.
– A szurkolói életben a Pogoń-tábor hol helyezhető el Lengyelország ultramozgalmának térképén? Kikkel van a tábor barátságban és kik a legnagyobb ellenségek?
A Pogoń korábban a Legiával volt barátságban, ez 2013 őszén megszakadt. Egyébként ez a hír – vagyis hogy megszakadt a két tábor legendás barátsága – eléggé el is terjedt a városban, olyanok is hallottak róla, akik szerintem életükben nem voltak meccsen. A két legnagyobb ellenség pedig a már említett Cracovia és a Zagłębie Sosnowiec. Hivatalos barátságot a Pogoń jelenleg egyetlen lengyel csapattal sem tart fenn.
– Korábban Újpest-szurkoló voltál (és nyilván még most is az vagy), a Pogon-táborról pedig köztudott szurkolói körökben, hogy barátságot ápol az újpestiekkel. Mondhatni, hogy te vagy a lilák nagykövete Szczecinben? Mit lehet tudni erről a barátságról? Mennyire ismerik Szczecinben az Újpest nevét és mennyire téma Újpesten a Pogoń?
A nagykövet talán túlzás, de azon igyekszem, hogy a két tábor között minél közelebbi kapcsolat alakuljon ki. Eddig egy-egy nagyobb létszámú utazás történt egymás meccseire – egy Újpest-Fradira elutazott 60 szczecini, majd egyszer egy Wisla Krakkó elleni meccsre jött ide 30 újpesti. Ezeken kívül kisebb létszámban jelen voltak pogońosok az Újpest kupadöntőjén, több derbin, a Debrecen ellen vagy épp a lilák társaságában a magyar válogatott idegenbeli meccsein Bukarestben, Athénban és Oslóban. Újpestiek pedig Krakkóban, a Lechia Gdańsk ellen otthon, Chorzówban és 2010-ben a Jagiellonia Białystok elleni kupadöntőn vettek még részt.
Mivel az elmúlt két és fél évben csak az Újpest nagyobb meccseire utaztam haza, ezért arról, hogy az átlag Újpest-szurkolók mennyire érdeklődnek a Pogoń iránt nem engem kéne megkérdezni, viszont az újpesti csoportok többségéből már sokan voltak Szczecinben, úgyhogy közöttük egyértelműen téma a két tábor közötti kapcsolat. És Szczecinben is téma az Újpest, ismerik a nevét, ezt a legjobban az idegenbeli túrákon lehet érezni, amikor a vonaton sokszor előfordul, hogy a Pogoń mellett az Újpestet is éltetik.
Mit tanácsolnál Gyurcsó Ádámnak, hogyan nyerheti el a szurkolók szimpátiáját a pályán mutatott teljesítményén túl?
Szerintem Gyurcsó magyarként kedvező helyzetből indul, úgyhogy ha megfelelő teljesítményt nyújt és emellett kellő tisztelettel viszonyul a táborhoz, akkor igazi kedvenc lehet.
– Mit gondolsz, láthatjuk valaha a Pogońt a nemzetközi kupában? Jelenleg ugye negyedik helyen áll a csapat a bajnokságban. Van esély egy jó tavaszi szereplésre és egy dobogós helyezésre?
Optimista vagyok. Gyurcsó produkál egy remek tavaszt és hozzásegíti a Pogońt az Európa Liga szerepléshez. J