Magyar Labdarúgó - Bács-Kiskun megye I. osztály [4th LIGA]
2015.08.16.
KECSKEMÉT - Kunszállás 5-2
900 - néző


Magyar Labdarúgó - NB III. - Közép csoport [3rd LIGA]
2015.08.16.
BÉKÉSCSABA II. - Paks II. 3-2
300 - néző


Magyar Labdarúgó - Győr-Moson-Sopron megyei III. osztály - Soproni csoport [6th LIGA]
2015.08.16.
Csapod - Soproni FAC 1900 1-3
100 - néző

Csapodiak :
Előzetes várakozásinkat bőven felülmúlta a tegnapi nap,(itt most nyilván a szurkolói részre utalunk) szép számban utaztak el hozzánk a soproniak, drapériákkal és pirotechnikai eszközökkel felszerelkezve. Már a meccs kezdete előtt igazi focihangulat uralkodott a csapodi focipályán és ez a hangulat egyre csak fokozódott. Nyilván tisztában vagyunk azzal, hogy mi egy soproni táborral nem tudjuk felvenni a versenyt sem létszámban, sem hangerőben, sem látványban. Ennek ellenére úgy érzem, hogy egy 600 fős falu kis csoportjától elvárható 100%-os teljesítményt nyújtottuk, sőt. A közös rigmusok sem maradtak el, minden a helyén volt, aztán volt egy szituáció ami tipikus esete annak amikor bolhából elefánt van csinálva. Mi ezzel nem is szeretnénk foglalkozni, ott a helyszínen az eset után is állást foglaltunk majd később is, és ezt tartjuk is, kérek mindenkit, hogy itt facebookon ezt ne is részletezzük tovább és ne is hozza fel senki!
Köszönöm mindenkinek aki tegnap velünk szurkolt, úgy gondolom, hogy mindenki odatette magát, de szeretném ha a jövőben is megmaradna ez a lendület.
A soproniaknak pedig a legjobbakat kívánjuk, jussanak fel és amerre csak járnak varázsoljanak hangulatot!
Hajrá Csapod! Hajrá Sopron! (SZURKOLÁSÉRT KATTINTS IDE)


Soproniak :


Magyar Labdarúgó - NB II. [3rd LIGA]
2015.08.16.
Nyírbátor - NYÍREGYHÁZA 0-3
1.200 - néző


Magyar Labdarúgó - NB III. - Nyugati csoport [3rd LIGA]
2015.08.15.
Győ ETO - Csepel 5-0
1.600 - néző


Csepeliek :

Magyar Labdarúgó - BLSZ I. [4th LIGA]
2015.08.16.
RÁKOSSZENTMIHÁLY (RAFC) - Ferencváros (FFC) 3-1
150 - néző


Magyar Labdarúgó - Zala megyei I. osztály [4th LIGA]
2015.08.15.
HÉVÍZ - Letenye 4-1
150 -?- néző


Magyar Labdarúgó - NB II. [2nd LIGA]
2015.08.15.
Siófok - VÁC 2-0
400 - néző


Magyar Labdarúgó - Veszprém megyei I. osztály [4th LIGA]
2015.08.16.
VESZPRÉM - Balatonfűzfő 3-0
500 - néző


Magyar Labdarúgó - Veszprém megyei I. osztály [4th LIGA]
2015.08.16.
Balatonalmádi - PERUTZ PÁPA 0-0
150 - néző


Magyar Labdarúgó - NB III. - Keleti csoport [3rd LIGA]
2015.08.15.
KISVÁRDA - Szeged 2011 4-0
1.051 - néző


Magyar Labdarúgó - Komárom-Esztergom megyei II. osztály [5th LIGA]
2015.08.16.
Kocs - TÁT 2-2
100 -?- néző



Európa Liga 4.forduló (Play-Off)
Facebook , Twitter , VK , Forum
KKSLP - VIDI 3-0
14.133
 - néző

- Egy elsődleges hír volt ,hogy 25-en voltak a felek ,de mint később kiderült egy spontán támadás volt ez a Ruch részéről amit a Vidisták egy kisebb csoportja adott is ,nem előre megbeszélt találka . Megírtuk ,hogy nem szeretnénk még a semmire hivatkozva számokkal dobálózni, de egy 30x18 létszám lehetett a Ruch javára ,ami elegendő volt ,hogy 1 perc alatt nyerjenek. Vidisták mentek Poznanba és útközben történt amikor (mivel Ruch a Rakówval eléggé nem szeretik egymást ,kiváltó ok lehetett a vadászgatásra. ) összefutottak Czestochowa előtt 40 km-rel . Nem szeretnénk dobálózni a számokkal , videó készült !. Valószínűleg bővebb beszámoló is lesz !. 

Elsőnek ezek az infók láttak napvilágot :
- Több különböző időben és útvonalon indultunk Poznanba. Két mikro, az egyiken fiatal huligán mentalitású még a másikban ultrák utaztak. Az egyik McDonald'snál kiszurta a fiatalokt pár Ruch Crazy Fans tag( fél kettő volt!). Felkérdezték őket, hogy hoznak annyi embert ahányat akarnak és mehet. Ezt nem tudták hova tenni így lemondták. Azonban a mikrot követték és újra feltették a kérdést. Ekkor állt félre a két kisbusz (18fő) Rövid várakozás után megjelent a Ruch 5-6 autóval kb 25- 30 fő harcrakészen bandázsolva. Össze ment a két brigád. Az ütközetből mindenki kivette a részét. Kb egy perc után kijött a számbeli, erőbeli és rutinbéli különbség. Már csak annyi dolguk maradt, hogy mindenkinek rálépjenek a fejére..
Sebaj! ami nem öl meg az megerősít! Lengyelország ilyen.. mindig résen kell lenni és egyben utazni. Ki tudja hány brigád fenhette ránk a fogát. (I. D. - RBD)

- Widzew Lódz-iak is betámadtak egy Vidista mobot ,ezt üzenetben kaptuk ,kicsit utánajárva a dolgoknak kiderült ,hogy ez valószínűleg meg sem történt a dolog. A meccs előtt várost-néztek Lódzban páran. Ahogyan ráhajtottak az elkerülőre megálltak vizelni. Ott parkolt egy kocsi a környékén huligánarcokkal. Többiek odatolattak, mert azt hitték rájuk, hogy Rakówosok. Amikor a pofák meglátták a Videotonos kisszászlót elkezdték kurvázni őket. Erre jobbnak látták lelépni... az hogy kik voltak a fene se tudja... - (I. D. - RBD) - köszönjük a pontosítást 
(Mellékes infó : Annyit kell tudni a Ruch-al baráti kapcsolatot ápolnak .) 

- A mérkőzésen 105 fehérvári ,216 rakówi ,46 chemik szurkoló volt együtt a vendégszektorban. 
( RBD a mérkőzésől elég sokat késett .)





LECH :




Képek : Fotokolejorz , Hungarian Ultras (via Ultra Style) , hejlech.pl


Magyar Labdarúgó NB I. 2015/2016 - 5.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
UTE - BHFC 1-1
4.157
 - néző

Újpestiek :


Kispestiek :


Képek : 1909foto.hu , Réti Zsolt


Magyar Labdarúgó NB I. 2015/2016 - 5.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
DVTK - DVSC 0-2
3.705
 - néző

Diósgyőriek : 


Debreceniek :


Mi voltunk a Konda
Fejed mint egy teknő ,ostoba faszkalap ,interjú az életed ,nem jönnek a szavakszakmailag nulla ,húzzál a faszba , már jóval előtted is mi voltunk a konda! laálaaálaáalaaaaa
Posted by Hungarian Ultras on 2015. augusztus 15.


Képek : Victoria Photography , boon.hu , minap.hu