Détáriék is pályára léptek, sztárparádé a lelátón.
– Nézd, azok bácsik rúgtak kettőt a brazilverő válogatottunk honvédos góljai közül. Ők meg ott, a San Siróban győzték le és kiejtették az Intert. Ő pedig az egyik gólunkat lőtte a Manchester Unitednek, Ferguson lenyelte a rágóját – mutogatott körbe egy megilletődött, középkorú úriember a kisfiának. Aztán folytathatta a hetvenes évekbeli Ajaxot négy-egyre lemosó csapat tagjaival; világválogatott és a világ akkori egyik legdrágább játékosával; a nyolcvanas évekbeli „második kispesti aranycsapat” ászaival; aztán az olasz bajnok, az évi BL-(BEK-)döntős, Viallival és Mancinival (nem a harisnyással, hanem világhírű édesapjával) együtt kapitulált Sampdoria legyőzőivel, és a többi hősével. A kissrác meg hitetlenkedve igyekezett a mai foci erőviszonyai alapján lefordítani, megemészteni magában a hallottakat, miközben ő mostanában az apjától „örökölt” kedvenc csapata NB I-ben maradásáért szorít, és két hete hiába próbálja memorizálni a legújabb, fél évre importált légióskontingens neveit.
Mindez szombaton, azaz klasszikus meccsnapon történt, a mifelénk mindig túl hosszú téli álom után, a várva várt tavaszi rajton. Tomboló Kispest-szurkolókkal, jó focival, igazi meccshangulattal még a büfében is. A pályán és a lelátón korábbi nagy kedvencekkel, akik szinte levegőt sem kaptak a feléjük áradó szeretettől (ez leginkább ölelgetésben, közös fotók készítésében, aláírásgyűjtésben és a sztorik felemlegetésében merült ki). Az egyetlen szépséghiba: erre a happeningre nem a Bozsik-stadionban, a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzésen, hanem azzal részben egy időben, légvonalban 4,5 kilométerrel odébb, a Pestszentimrei Sportkastélyban került sor. És nem a Honvéd, hanem maguk a kispesti szurkolók, egyesületük, az ötszörös bajnok Gyimesi László elnökölte Kispesti LTE, és a házigazda PSK szervezésében.
kispestibajnokok-500x334
Belépőjegy helyett tombolajegyeket vásárolhattak az érkezők, a bevétellel a Kispesti Futball Házat támogatva. A bejáratnál nem volt szükség se szurkolói kártyára, se véna- vagy íriszszkennerre, testüregmotozásra, mégis kulturáltan viselkedett mindenki, kedden nem várható sokmilliós MLSZ-büntetés. Egyedül Plókai Attila szabadrúgás-kapufája után vizslatták aggódva a házigazdák, hogy egyben maradt-e a kapu (szerencsére igen), de azért a nézőtérről jött a zrika: „Legközelebb egy kis erőt is adj bele, Plokesz!”
Nem véletlenül választották a Kispesti Bajnokok elnevezést a hagyományteremtő céllal, most először megrendezett eseményre: Pestszentimrén valószínűleg még sohasem jutott egységnyi területre ennyi magyar bajnoki cím, kupagyőzelem, válogatottság és megannyi más büszkeség. Egykori labdarúgók, edzők, klubvezetők, akik évtizedeken át naggyá tették a ma lesajnált Honvédot, és a szurkolók, javarészt családostul. Volt köztük, aki Sopronból, más Nyíregyházán túlról, de akadt, aki a külföldi munkáját hátrahagyva jött el, hogy megint imádott klubja, a Kispest/Honvéd-család tagjának érezhesse magát.
A Honvéd közel- és régmúltjának klasszisai közül több tucatnyian voltak jelen, Varga „Kacsától” Garaba Imrén át az óriási szimpátiatüntetéssel fogadott Csábi Józsefig (őt órákig faggatták a Kispesten vele történtekről), Tajti Józseftől Détári Lajoson át Pisont Istvánig. Még az „egyéb elfoglaltsága” miatt igazoltan késő Mátyus János is befutott a Nyíregyháza paksi hőstette után. Sokan az öregfiúk soraiban pályára is léptek egymás, illetve a szurkolói csapatok és a PSK ellen.
A délidőtől estig tartó torna azonban csak az apropóját biztosította, hogy újra közelebb kerüljenek, igazi közösséggé kovácsolódjanak a szurkolók és a klub nagyjai.
– Nagyon megható, hogy ennyi idő után is érezzük, mennyire szeretnek minket a szurkolók – mondta az nb1.hu-nak Esterházy Márton. – Rengeteg közös fotó készült, sok autogramot osztottunk ki. Egyben arra is jó alkalmat szolgáltatott a rendezvény, hogy találkozzunk egymással a régi társakkal. Minden év vége felé hagyományosan összegyűlünk, de azon kívül csak néha sikerül, akkor sem teljes létszámban. Sok az elfoglaltság, a gyerekek, vagy már az unokák. De ha tudunk, mindig nagyon szívesen jövünk, hogy eleget tegyünk az ilyen és ehhez hasonló meghívásoknak.
Women's Handball - EHF Cup |
Facebook , Twitter , Forum , Vk |
2015.02.14. DUNAÚJVÁROS - Rostov 28-29 800 - néző |
Red-Alert :
Tudtuk, hogy nagyon fontos meccs lesz, sokan még a továbbjutásban is hittek, persze mi is, de mi már egy szép hazai győzelemmel is beértük volna. Meccs előtti héten aztán elkezdtünk mi is készülődni, a műhelyünkben készült a koreógráfia, közben készültek az új eredményjelzők, melynek ekkor még nem tulajdonítottunk nagy dolgot.Eljött a meccsnapja, már déltájékán elkezdtünk gyülekezni, a bográcsban meg főtt a Jókai bableves.Mindenki izgatottan várta a meccset, hiszen mindent rendben hittünk: Koreó a helyére készítve, zászlók, dob, egyéb kellékek is kikészítve, a bableves finom, a sör hideg, mi baj lehet?Eljött az indulás pillanata, néhány hanggránát és piró kíséretében tettük meg az utat, majd a bejáratunknál ért minket a "meglepetés".Nem mehetünk be a szektorunkba, mivel nem lett az eredményjelző engedélyeztetve és így balesetveszélyes is lehet.Először jót röhögtünk, gondoltuk valami vicc lehet, de nem az volt.Két biztonsági próbálta elmagyarázni a szitut, akik amúgy alapjáraton jó arcok, csak most rajtuk csattant az ostor.Később jött a szekusok főnöke, aki egy óriási fasz, a kreténje rendőrökkel kezdett el minket fenyegeti, de mi ezt pont leszartuk, mondtuk hívja őket, majd jött Szemenyei ügyvezető igazgató, akire rázúdítottunk minden haragunkat, mert miért meccs előtt félórával kell előadni nekünk, hogy le van zárva mind a két kapu mögötti szektor és most nekünk a vendégbe kell mennünk?Apropó!Akkor a másik kapu mögött miért lehettek emberek?Klub dolgozóinak nincs telefonjuk, nincs facebook-juk, nem is látják, hogy egész héten kinn vagyunk csarnokban és a koreógráfián dolgozunk.Ment a tanakodás, hogy akkor most mi legyen, sokan már inkább elakartak menni, voltak akik azt hangoztatták, hogy törjünk át és majd meglátjuk mi lesz.Mivel nem akartuk cserben hagyni a lányokat, mert legkevésbé ők tehettek erről, ezért kénytelenek voltunk bemenni a vendégbe és onnan szurkolni.A koreót sikerült megoldani úgy, hogy páran bemehettünk a szektorunkba, ki is lett húzva, mint eddig a többi koreónk ez is szép lett, csak hát nem így terveztük... A csarnokban egyébként mindenhol csilivili LED falak, de arra már nincs idő és igényük, hogy a WC-ben kicseréljenek két villanykörtét.Szurkolásunk ennek ellenére még így is jónak volt mondható, sikerült jó párszor dörrennünk, a lányok is megtettek mindent a pályán, sajnos 1 gólos vereség lett belőle, de ez egy teljesen vállalható eredmény egy ilyen kaliberű csapattal szemben mint a Rostov.Meccs után pacsi, majd még a rosztoviak is összeálltak és megtapsoltak minket, mi meg természetesen őket, korrekt dolog volt ez részükről.Még egy fotó pillanatáig kihívtuk magunkhoz a Rosztov játékosát,
Iuliia Managarovat, akiről készült az elhíresült boxos plakát.Természetesen egyből levágta, hogy mit akarunk, már állt is be "bunyósba", aranyos volt nagyon.Ennyi volt nekünk erre a szezonra az EHF kupa, nem így képzeltük el a búcsút, de ez van menni kell tovább, hiszen a bajnokságban nem a 3. helyért kell küzdeni, hanem az aranyért!Van realitásérzékünk persze, de mindig a legjobbért kell küzdeni!
Hajrá Kohász!
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Oldalak
Kiemelt mérkőzések :
Blog Archívum
-
▼
2024
(
135
)
-
▼
december
(
9
)
- Paok - Ferencváros 2024.12.12.
- 16.forduló a 2024/2025 -ös szezonból
- SZUD30 | Debrecen - Újpest 2024.12.08.
- 15.forduló a 2024/2025 -ös szezonból
- Újpest - Ferencváros 2024.12.01.
- Diósgyőr - Debrecen 2024.11.30.
- Alacsonyabb osztályú mérkőzések 2024.11.30. - 12.01.
- Kispest Bp. Honvéd - Vasas 2024.11.30.
- Ferencváros - Malmö 2024.11.28.
- ► szeptember ( 8 )
-
▼
december
(
9
)
-
►
2023
(
148
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2022
(
117
)
- ► szeptember ( 12 )
-
►
2021
(
84
)
- ► szeptember ( 14 )
-
►
2020
(
84
)
- ► szeptember ( 7 )
-
►
2019
(
141
)
- ► szeptember ( 9 )
-
►
2018
(
116
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2017
(
156
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2016
(
170
)
- ► szeptember ( 14 )
-
►
2015
(
171
)
- ► szeptember ( 17 )
-
►
2014
(
177
)
- ► szeptember ( 16 )
-
►
2013
(
197
)
- ► szeptember ( 22 )
Címkék
Magyar Labdarugó NB1 2012/2013
(
373
)
Ftc Ferencváros
(
346
)
Ultras Hungary
(
288
)
NB II.
(
285
)
Dvtk Diósgyőr Miskolc
(
242
)
Loki Dvsc Debrecen
(
239
)
NB III.
(
233
)
UTE Újpest
(
233
)
Honvéd
(
212
)
Nyíregyháza
(
207
)
Szeged
(
197
)
Pécs PMFC
(
176
)
Vidi Videoton
(
158
)
Győri ETO
(
149
)
Megye I.
(
146
)
Angyalföld Vasas
(
125
)
Érd
(
121
)
Mtk
(
104
)
Csepel Sc
(
102
)
Magyarország Válogatott
(
101
)
Haladás
(
99
)
Csapod
(
93
)
Kézilabda
(
91
)
ZTE
(
89
)
Megye III.
(
86
)
Megye II.
(
84
)
Magyar Kupa
(
82
)
Európa liga
(
80
)
Békéscsaba
(
75
)
Kaposvár Rákóczi
(
72
)
Kosárlabda
(
71
)
Dorog
(
65
)
Dunaszerdahely DAC
(
63
)
KTE Kecskemét
(
59
)
Makó
(
59
)
Tatabánya
(
58
)
Informácio
(
53
)
Veszprém
(
53
)
Siófok
(
52
)
best of
(
51
)
Mezőkövesd
(
50
)
Szolnok
(
50
)
Nagykanizsa
(
48
)
Bajnokok Ligája
(
46
)
Sopron
(
44
)
Hódmezővásárhely
(
43
)
Körmend
(
41
)
Vác
(
39
)
Falco Szombathely
(
38
)
Budafok
(
35
)
Sepsiszentgyörgy
(
35
)
paks
(
34
)
Pomáz
(
33
)
Csíkszereda
(
32
)
Várda-Kisvárda
(
30
)
Kazincbarcika
(
28
)
Csömör
(
27
)
Eger
(
27
)
Futsal
(
26
)
III. Kerületi TVE
(
25
)
Dunaújváros /Red Alert/
(
24
)
Komló
(
24
)
REAC
(
23
)
Szentes
(
22
)
felkészülési mérkőzés
(
22
)
Röplabda
(
19
)
Europa Konferencia Liga
(
18
)
Vízilabda
(
18
)
Lombard Pápa
(
16
)
Jászberény
(
15
)
Jégkorong
(
15
)
Ajka
(
14
)
Százhalombatta
(
13
)
Európa Bajnokság
(
12
)
Oroszlány
(
12
)
Tát
(
12
)
Bácskatopolya
(
11
)
Fővárosi Vízművek
(
11
)
Hatvan
(
11
)
Bvsc-Zugló
(
10
)
English article
(
10
)
Külföld
(
9
)
Ikarus
(
8
)
Nagykáta
(
8
)
Pécel
(
8
)
Világ Bajnokság
(
8
)
régiségek
(
8
)
Bicske
(
7
)
Budapest Kupa
(
7
)
EHF Kupa
(
7
)
Hidasnémeti
(
7
)
Nagyhalász
(
7
)
Rákosszentmihály RAFC
(
7
)
Sárvár
(
7
)
Balmazújváros
(
6
)
AlbaFehérvár
(
5
)
B. Érdért
(
5
)
Budaörs
(
5
)
Bácsalmás
(
5
)
Cegléd
(
5
)
Hévíz
(
5
)
Mosonmagyaróvár
(
5
)
Salgótarján
(
5
)
Szekszárd
(
5
)
Öregfiúk mérkőzés
(
5
)
Megye IV.
(
4
)
Nemzetek Ligája
(
4
)
Soroksár
(
4
)
Bkv-Előre
(
3
)
Csillaghegyi MTE
(
3
)
Felvidék
(
3
)
Iváncsa
(
3
)
Kalocsa
(
3
)
Kapuvár
(
3
)
Okány
(
3
)
Pásztó
(
3
)
Tiszakécske
(
3
)
A.C.A.B.
(
2
)
Bakonybél
(
2
)
Balf
(
2
)
Etyek
(
2
)
Felcsút-Puskás-Akadémia
(
2
)
Fót
(
2
)
Hajdúböszörmény
(
2
)
Hajdúhadház
(
2
)
Hajdújárás
(
2
)
Hegyvidék
(
2
)
Kartal
(
2
)
Mezőörs
(
2
)
Orosháza
(
2
)
RKSK
(
2
)
Somorja
(
2
)
Tihany
(
2
)
Tiszavasvári
(
2
)
Tura
(
2
)
Vámosgyörk
(
2
)
1.2.1.3.
(
1
)
Almásfüzitő
(
1
)
Bag
(
1
)
Bajánsenye
(
1
)
Balatonkeresztúr
(
1
)
Berekfürdő
(
1
)
Bábolna
(
1
)
Békés
(
1
)
Celldömölk
(
1
)
Csenger
(
1
)
Csonkahegyhát
(
1
)
Csákvár
(
1
)
Dusnok
(
1
)
ESMTK
(
1
)
FFC
(
1
)
Felsőtárkány
(
1
)
Fülöpszállás
(
1
)
Gyula
(
1
)
Gyöngyös
(
1
)
Gávavencsellő
(
1
)
Gázgyár
(
1
)
Hajdúnánás
(
1
)
Istenmezeje
(
1
)
KFCKomárom
(
1
)
Kelen SC
(
1
)
Kiskanizsa
(
1
)
Kistarcsa
(
1
)
Küzdősport gála
(
1
)
Monsonmagyaróvár
(
1
)
Mártély
(
1
)
Mátészalka
(
1
)
Méhkerék
(
1
)
Nagyberény
(
1
)
Nagymaros
(
1
)
Nágocs
(
1
)
Női Foci
(
1
)
Pestszentimre
(
1
)
SZAC
(
1
)
Szarvas
(
1
)
Szendehely
(
1
)
Szentendre
(
1
)
Szigethalom
(
1
)
Szpari
(
1
)
Szuperkupa
(
1
)
Székelyföld
(
1
)
Sárospatak
(
1
)
Süttő
(
1
)
Tahitótfalu
(
1
)
Taktaharkány
(
1
)
Tamási
(
1
)
Tass
(
1
)
Tiszafüred
(
1
)
Trollfoci
(
1
)
Utánpótlás
(
1
)
Zalalövő
(
1
)
Kapcsolat | Contact
Hungarian Ultras ©. Üzemeltető: Blogger.