Magyar Kupa 2.forduló
2014.09.10.
Mórahalom - DEBRECEN 0-6
700 - néző 














Magyar Kupa 2.forduló
2014.09.10.
Szeol Szeged - PÉCS 1-4
500 - néző 



Magyar Kupa 2.forduló
2014.09.09.
Felsőtárkány - Kispest Budapest Honvéd 0-1
650 - néző 


Tárkányiak :


Kispestiek :

Magyar Kupa 2.forduló
2014.09.10.
 Vecsés - FERENCVÁROS 1-6
1.000 - néző 






A képen Kucsera Gábor ,Világ és Európa bajnok kajakozó.

A szekenneres időszak után először tért vissza a lelátóra a Ferencváros labdarúgócsapatának hírhedt szurkolótábora, a B-közép, amely közel 1000-es létszámban jelentek meg a Vecsés ellen Budai II. Stadion lelátóin .

A zöld-fehér szurkolók előénekese a mérkőzés előtt elmondta a jelenlévő szurkolóknak, hogy a találkozón semmi olyat nem fognak használni, amellyel kárt okoznának a mérkőzést rendező vecsési futballklubnak.

Azonban a mérkőzés 48. percében, mikot Benjamin Lauth góljával megszerezték a IX. kerületiek a vezetést, az ultrák felől egy görögtűz repült Dibusz Dénes kapuja felé.

A keménymag rögtön a vétkes nyomába eredt, hiszen elmondásuk szerint egy általuk még nem ismert szurkoló volt az, aki elkövette ezt a bűnt.

A Fradi-tábor hivatalos Facebook-oldalán adott tájékoztatást az esetről, amelyben elmondták, elhatárolódnak az esettől, a tettest kisebb dulakodás után a rendőrök előállították .

"Annyit láttam, hogy a hátsósorból valaki bedobta a fáklyát, majd a WC-be menekült. Az ultrák az utcán is keresték, de amikor kijött a mosdóból, azonnal átadták a rendvédelmi szerveknek." 

Magyar Kupa 2.forduló
2014.09.09.
Himesháza - ÚJPEST 0-13
1.353 - néző 




Magyar Kupa 2.forduló
2014.09.10.
Iváncsa - Diósgyőr 0-4
500 - néző 

Iváncsaiak :

Miskolciak :

Budapest Kupa 2.forduló
2014.09.18.
Goldball - BVSC 2-4
150 - néző 





Magyar Kupa 2.forduló
2014.09.10.
Balatonfüred - VÁC 1-2
50 - néző 



Magyar Labdarúgó - NB II. [2nd LIGA]
2014.09.06.
VASAS BUDAPEST - Ajka 2-0
1.800 - néző 



Magyar Labdarúgó - NB III. Nyugati csoport [3rd LIGA]
Facebook , Twitter , VK , Forum
DFC - DTC 2-0
600 - ??
 - néző














2014.08.29. SZOMBATHELYI HALADÁS - PAKS 1:3

2014.08.30. ÚJPEST - BUDAPEST HONVÉD 0:0
http://hungaryultras.blogspot.hu/2014/09/ujpest-bp-honved-20140830.html

2014.08.30. NYÍREGYHÁZA - LOMBARD PÁPA 3:0
KÉP#1 , KÉP#2 , KÉP#3 , KÉP#4 

2014.08.30. PMFC - KTE 1:2
KÉP#1

2014.08.30. VIDEOTON - PUSKÁS AKADÉMIA 3:0 
KÉP#1 , KÉP#2 , KÉP#3BESZÁMOLÓ

2014.08.31. GYŐRI ETO - DUNAÚJVÁROS 4:3
Várjuk a képeiteket !.

2014.08.31. MTK BUDAPEST - FERENCVÁROS 2:1
KÉP#1 , KÉP#2 , KÉP#3

Továbbra is folytatódik a bojkott. Sok Fradistát be sem engedtek . Egyébként egy 8 fős társaság úgy döntött, hogy leveszi a kerítésre rakott "B-Közép" zászlót. Az incidensek során 1 secust is előállítottak .

2014.08.31. DVTK - DVSC 1:1
http://hungaryultras.blogspot.hu/2014/09/diosgyor-debrecen-20140831.html

NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
2014.08.29 - 31.
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :
NB I. :

A FEB tárgyalás megtartása után a Péccsel szemben az Újpest elleni mérkőzéssel kapcsolatban kiszabott 400.000 Ft pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta.

A FEB a FTC – Dunaújváros mérkőzéssel kapcsolatban a hazai szurkolók részéről megbotránkoztató rigmusok bekiabálása (más csapatok és a játékvezetők szidalmazása) miatt az FTC-t, mint visszaesőt, 150.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB az Újpest – Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban rendezési hiányosságok, a hazai szurkolók részéről megbotránkoztató rigmusok bekiabálása (az MLSZ, más csapatok és a játékvezetők a mérkőzés során több alkalommal történt szidalmazása) és pirotechnika használata miatt az Újpestet, mint az összes felsorolt vonatkozásban visszaesőt 600.000 Ft pénzbüntetésben részesítette. A Fegyelmi Bizottság a büntetés kiszabásakor mérlegelte azt is, hogy az Újpest szurkolói az idény eddigi összes fordulójában sportszerűtlen magatartást tanúsítottak és sorozatos fegyelmi vétségeket követtek el. A FEB a Honvédot szurkolóinak megbotránkoztató rigmusok bekiabálása miatt, mint visszaesőt, 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB az MTK - FTC mérkőzéssel kapcsolatban a vendégszurkolók megbotránkoztató (más csapatok és a játékvezetők szidalmazása) és egy másik nemzetet becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető rigmusok bekiabálása miatt az FTC-t, mint mindkét minőségben visszaesőt, 500.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. A becsmérlő, megkülönböztető rigmusok bekiabálása, az FSZ 101 § alapján minimum büntetése 300 ezer forint.

A FEB a Diósgyőr – DVSC mérkőzéssel kapcsolatban a hazai szurkolók megbotránkoztató (az MLSZ, más csapatok és a játékvezetők szidalmazása) rigmusok bekiabálása miatt a Diósgyőrt, mint visszaesőt, 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB a Nyíregyháza - Lombard mérkőzéssel kapcsolatban a hazai szurkolók megbotránkoztató (az MLSZ és a játékvezetők szidalmazása) rigmusok bekiabálása miatt a Nyíregyházát, mint visszaesőt, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.


NB II. :

A FEB a Szigetszentmiklós – ZTE mérkőzéssel kapcsolatban a vendégszurkolók megbotránkoztató rigmusok (más csapatok szidalmazása) bekiabálása miatt a ZTE-t 50.000 Ft pénzbüntetésére kötelezte.


NB III :

A FEB a REAC - Orosháza mérkőzéssel kapcsolatban a REAC-ot rendezési hiányosság és szurkolóinak pirotechnikai eszköz használata miatt 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB a Csepel - Diósd mérkőzéssel kapcsolatban a Csepelt szurkolóinak rasszista megnyilvánulása miatt (német birodalmi háborús zászló kihelyezése) 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Tabella ,forduló válogatottja és az átlagos nézőszámok :


 _________________________________________________________________________________

Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.

bidebidibide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .



Magyar Labdarúgó NB I. 2014/2015 - 6.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
DVTK - DVSC 1-1
5.662
 - néző

Diósgyőriek :




Debreceniek :


Magyar Labdarúgó NB I. 2014/2015 - 6.forduló
Facebook , Twitter , VK , Forum
UTE - BHFC 0-0
3.437
 - néző

Gyöngyösi utcánál volt kisebb nézeteltérés a kint maradt Kispesti szurkolók és az Újpesti szurkolók között a rend éber őrei biztosították a terepet ...

Újpestiek :






Kispestiek :