Szentesi beszámoló a napról :
Egy fantasztikus nap után
Azt hihetnénk, hogy beszámolót írni az ilyen fantasztikus napok után a legkönnyebb, de ez nem így van. Annyi élmény kavarog az emberben, hogy nehéz ezeket összeszedni egy csokorba, de azért megpróbáljuk.
Korán kezdődött a nap a szurkolói brigád tagjainak, hiszen még reggel is zászlókat festegettünk és akadtak még egyéb szervezési feladatok is. Mindenesetre azért sikerült úgy alakítani a dolgokat, hogy délelőtt 9 felé már egy sörözőben latolgattuk a meccs várható eredményét. Eredetileg 10 felé találkoztunk volna makói barátainkkal de mivel ők is meglehetősen korán kezdték a napot, így a buszuknak gyakran kellett "egészségügyi megállókat" beiktatnia, emiatt jócskán megnyúlt a menetidejük. Végülis 11 felé futottak be a megbeszélt kocsmába. Érkezésüket messziről jelezte a hangjuk, nem kis feltűnést keltve a városban, de ez még csak a kezdet volt.
A sörözőbe ahol tanyát vertünk, a makóiak után megérkeztek a rendőrök is. Egy igazlotatással színesítették, egyébként sem eseménytelen napunkat, de el kell ismerni, hogy nagyon normális stílusban kezeltek minket, megegyeztünk, hogy nem lesz balhé (egyébként sem volt ilyen tervünk), felvilágosítottuk őket, hogy a két szurkolótábor a lehető legjobb viszonyban van, így hamar túljutottunk ezen a kis epizódon.
Dél körül indultunk el a pályára. Szerintem nem tévedek nagyot ha azt mondom, hogy efféle karneváli felvonulást még nem látott Szentes. Mintegy 60-70 szurkoló szelte át a várost, közben persze dalolásztunk rendesen, általában hazafias témákat feszegettünk nótáinkban.
A pályához érkezve még egy sört bedobtunk a Delelőben, aztán már mentünk is befelé, hogy elfoglaljuk a "kanyart", eközben a makóiak a velünk szemben lévő lelátón helyezkedtek el.
A meccs kezdésekor, mindkét tábor koreográfiával készült. Mi a "KINIZSI" feliratot raktuk ki kétrudasokból, miközben jó pár füst és tűz egészítette ki a látványt.
A "kanyarban" 30-35 ember kezdte meg a szurkolást, a meccs végére pedig már több mint 50-en voltunk! Szinte megállás nélkül szóltak a nótáink. Mivel (szerencsére!) nagyon sok új ember volt köztünk, így nem erőltettünk bonyolultabb vagy új dalokat. A második félidő elején eredetileg egy közös kiírást húztunk volna ki a makóiakkal együtt, de végülis ez technikai okokból elmaradt, ennek ellenére a második félidő elején, közösen elnyomtunk pár hazafias rigmust. Ki kell még emelni azt is, hogy a két tábor szép gesztussal többször is éltette egymást.
Szerencsére a meccset 4-0ra megnyerte a Kini, így továbbra is vezeti a tabellát, mostmár 6 pont előnnyel.
Ezen a ponton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki erősítette sorainkat, remélem mindenki "megfertőződött" a hangulattól és legközelebb is jön szurkolni!
HAJRÁ KINI!!!
Játékosok lepacsiztak, majd mindkét tábor felállt a salakra, egyszerre befutottunk mintha ustawka lenne, pár rendőr csak nézett, mikor az összerohanás után elkezdődtek a közös éneklések .
Makói beszámoló a mérkőzésről:
Talán mondani sem kell, az egész csoport már nagyon várta a szentesi mérkőzést, tulajdonképpen az első nagy megmérettetést, a tábor történetének első nagy mérföldkövét. Ebből kifolyólag elég korán, már reggel 7-kor gyülekeztünk Makón, szép óvatosan magunkhoz vettünk pár italt, majd megbeszéltük, lefixáltuk végérvényesen a koreográfiát (aminek elkészítése előző nap este fejeződött be), illetve pár új dal betanítását azoknak, akik még nem ismerték.
Fél 10 körül útnak indultunk Szentesre, majd kicsivel több, mint egy órás utazás végén meg is érkeztünk. A főtéren leszálltunk, majd célbavettük a szentesiekkel megbeszélt kocsmát. Az utcai vonulásunk természetesen nagy feltűnést keltett, volt akiknek tetszett, de igazi kommunista város lévén volt, aki meg volt rökönyödve. A kocsmához érvén lezajlott az első hangpárbaj a két tábor között, majd rövidesen meg is érkeztek a rendőrök, akik kihívták megbeszélésre a két vezetőt. Állításuk szerint azért jöttek ki, mert több lakossági bejelentés is érkezett masírozó fekete ruhás, árpádsávos alakokról, aminek minden bizonnyal lehet valóságalapja, de azért tudjuk, enélkül is megjelentek volna. A rendőrségi rádión meghallgathattuk a fejesek kérdéseit, miszerint hányan vagyunk, és milyen állapotban.
Rövid egyeztetés után jött a parancs, miszerint minden egyes szurkolót leigazoltatnak. A rendőrállam a régi... Mindazonáltal a megbeszélteket feltétel nélkül betartották a rendőrök is, a közös meccsre vonulásunk alkalmával nem, hogy békén hagytak minket, de egyetlen rendőrautó sem kísért minket a közel 20 perces vonulás alkalmával. Tekintve, hogy közös vonulás volt, ezúttal egyik csoport sem a saját dallamait énekelte, hanem közös nótákra gyújtottunk rá.
Miután megérkeztünk a helyszínre, elfoglaltuk a számunkra kijelölt tribünt, ekkor már 30-an voltunk nagyjából, kiaggadtuk a drapikat, felkészültünk a koreográfiára, ami így nézett ki: kifeszítettük a csapat címerét középen, mellettük lengtek a zöld-sárga zászlók, alul pedig egy üzenet a játékosainknak, hogy "Együtt minden sikerül". Ezt megspékeltük egy kis hangulatelemmel, pár füstbomba kíséretében. Egyikünk a koreográfia előtt véletlenül felbontotta a sárga színűt, ennek ellenére jól sikerült a koreó, és az emberre se haragszunk. :)
Ezután rákezdtünk a szurkolásra, a dalok folyamatosan zengtek, megállás nélkül szóltak a rigmusok. Az első félidő felénél újabb üzenetet húztunk ki, egy négy sorosat, amelyen a lengyel hazafiaknak üzentünk a függetlenedésük évfordulója alkalmával: lengyelül és magyarul is kihúztuk a következő szöveget: "A szabdságnál nincs édesebb".
Közben folyt a játék, a Szentes már kettővel elhúzott, majd jött a félidő. Megbeszéltük, hogy tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, miszerint bárhogyan áll a csapat, nem zökkenthet ki minket a szurkolásból. Az újabb bekapott gól természetesen már nem tetszett, de ekkor is csak a becsületgólt követeltük, tudtuk, ez a mérkőzés már elúszott. Csalódottságunkat azért nem lehetett titkolni, az összes kéznél lévő hangulati elemet elhasználtuk gyorsan. A második félidő krónikájához tartozik, hogy a szentesi tábort elhallgattattuk, majd elénekeltük nekik a mindenki által ismert boldog születésnapos rigmust, tekintve, hogy 100 éves fennállásukat ünneplik.
A viszonylagos hideg sem akadályozott meg minket abban, hogy az egész tábor félmeztelenre vetkőzzön, így folytatva a szurkolást nagyjából 10 percig. A rangadót végül 4-0-ra a szentesiek nyerték, sajnos teljesen megérdemelten. Mi ekkor már felsorakoztunk a salakpályán a szentesi szurkolókkal szemben, majd ők is, és megindultunk egymás felé a pályán keresztbe, kiugrasztva ezzel a nyulat ( a rendőröket) a bokorból. Aztán nagy kő eshetett le a szívükről, ugyanis csak megköszöntük egymásnak a sportszerű, és nagyszerű szurkolást, hogy talán közösen írtunk új fejezetet a megyei labdarúgás történetébe.
Összegzésül: nagyszerű hangulatú mérkőzésen vagyunk túl, megmutattuk, hogy a modern labdarúgás nélkül is van élet. Színvonalas szurkolást nyújtott mind a kettő tábor, és minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy pár "profi" mérkőzést magasan lepipáltunk. Bízunk a hasonló folytatásban, bár a sajnos ebben az osztályban több szurkolótábor nem létezik, így a makói visszavágó lesz a legközelebbi, ahol ismét szembe találhatjuk magunkat szervezett szurkolással.
Utóiratként megemlíthetjük: saját játékosaink közül többen is elnézést kértek, először személyesen, majd telefonos üzenetben, végül a facebook-on is. Sajnálják a történteket, tudják, érzik, hogy nem nőttek fel a feladathoz. Azt üzenjük nekik innen is, hogy köszönjük azoknak, akik kitették a lelküket a pályán, és odajöttek hozzánk a mérkőzés végén. Természetesen nem fordulunk el a csapattól, sőt, úgy gondoljuk, nekünk is a feladatunk, hogy visszatérítsük a csapatot a helyes útra. A hátralévő két őszi mérkőzésen is legalább ilyen vehemenciával fogjuk buzdítani őket. Mi csak egyet kérünk: küzdjenek a srácok, tegyenek meg mindent a győzelemért!
Makói beszámoló a mérkőzésről:
Talán mondani sem kell, az egész csoport már nagyon várta a szentesi mérkőzést, tulajdonképpen az első nagy megmérettetést, a tábor történetének első nagy mérföldkövét. Ebből kifolyólag elég korán, már reggel 7-kor gyülekeztünk Makón, szép óvatosan magunkhoz vettünk pár italt, majd megbeszéltük, lefixáltuk végérvényesen a koreográfiát (aminek elkészítése előző nap este fejeződött be), illetve pár új dal betanítását azoknak, akik még nem ismerték.
Fél 10 körül útnak indultunk Szentesre, majd kicsivel több, mint egy órás utazás végén meg is érkeztünk. A főtéren leszálltunk, majd célbavettük a szentesiekkel megbeszélt kocsmát. Az utcai vonulásunk természetesen nagy feltűnést keltett, volt akiknek tetszett, de igazi kommunista város lévén volt, aki meg volt rökönyödve. A kocsmához érvén lezajlott az első hangpárbaj a két tábor között, majd rövidesen meg is érkeztek a rendőrök, akik kihívták megbeszélésre a két vezetőt. Állításuk szerint azért jöttek ki, mert több lakossági bejelentés is érkezett masírozó fekete ruhás, árpádsávos alakokról, aminek minden bizonnyal lehet valóságalapja, de azért tudjuk, enélkül is megjelentek volna. A rendőrségi rádión meghallgathattuk a fejesek kérdéseit, miszerint hányan vagyunk, és milyen állapotban.
Rövid egyeztetés után jött a parancs, miszerint minden egyes szurkolót leigazoltatnak. A rendőrállam a régi... Mindazonáltal a megbeszélteket feltétel nélkül betartották a rendőrök is, a közös meccsre vonulásunk alkalmával nem, hogy békén hagytak minket, de egyetlen rendőrautó sem kísért minket a közel 20 perces vonulás alkalmával. Tekintve, hogy közös vonulás volt, ezúttal egyik csoport sem a saját dallamait énekelte, hanem közös nótákra gyújtottunk rá.
Miután megérkeztünk a helyszínre, elfoglaltuk a számunkra kijelölt tribünt, ekkor már 30-an voltunk nagyjából, kiaggadtuk a drapikat, felkészültünk a koreográfiára, ami így nézett ki: kifeszítettük a csapat címerét középen, mellettük lengtek a zöld-sárga zászlók, alul pedig egy üzenet a játékosainknak, hogy "Együtt minden sikerül". Ezt megspékeltük egy kis hangulatelemmel, pár füstbomba kíséretében. Egyikünk a koreográfia előtt véletlenül felbontotta a sárga színűt, ennek ellenére jól sikerült a koreó, és az emberre se haragszunk. :)
Ezután rákezdtünk a szurkolásra, a dalok folyamatosan zengtek, megállás nélkül szóltak a rigmusok. Az első félidő felénél újabb üzenetet húztunk ki, egy négy sorosat, amelyen a lengyel hazafiaknak üzentünk a függetlenedésük évfordulója alkalmával: lengyelül és magyarul is kihúztuk a következő szöveget: "A szabdságnál nincs édesebb".
Közben folyt a játék, a Szentes már kettővel elhúzott, majd jött a félidő. Megbeszéltük, hogy tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, miszerint bárhogyan áll a csapat, nem zökkenthet ki minket a szurkolásból. Az újabb bekapott gól természetesen már nem tetszett, de ekkor is csak a becsületgólt követeltük, tudtuk, ez a mérkőzés már elúszott. Csalódottságunkat azért nem lehetett titkolni, az összes kéznél lévő hangulati elemet elhasználtuk gyorsan. A második félidő krónikájához tartozik, hogy a szentesi tábort elhallgattattuk, majd elénekeltük nekik a mindenki által ismert boldog születésnapos rigmust, tekintve, hogy 100 éves fennállásukat ünneplik.
A viszonylagos hideg sem akadályozott meg minket abban, hogy az egész tábor félmeztelenre vetkőzzön, így folytatva a szurkolást nagyjából 10 percig. A rangadót végül 4-0-ra a szentesiek nyerték, sajnos teljesen megérdemelten. Mi ekkor már felsorakoztunk a salakpályán a szentesi szurkolókkal szemben, majd ők is, és megindultunk egymás felé a pályán keresztbe, kiugrasztva ezzel a nyulat ( a rendőröket) a bokorból. Aztán nagy kő eshetett le a szívükről, ugyanis csak megköszöntük egymásnak a sportszerű, és nagyszerű szurkolást, hogy talán közösen írtunk új fejezetet a megyei labdarúgás történetébe.
Összegzésül: nagyszerű hangulatú mérkőzésen vagyunk túl, megmutattuk, hogy a modern labdarúgás nélkül is van élet. Színvonalas szurkolást nyújtott mind a kettő tábor, és minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy pár "profi" mérkőzést magasan lepipáltunk. Bízunk a hasonló folytatásban, bár a sajnos ebben az osztályban több szurkolótábor nem létezik, így a makói visszavágó lesz a legközelebbi, ahol ismét szembe találhatjuk magunkat szervezett szurkolással.
Utóiratként megemlíthetjük: saját játékosaink közül többen is elnézést kértek, először személyesen, majd telefonos üzenetben, végül a facebook-on is. Sajnálják a történteket, tudják, érzik, hogy nem nőttek fel a feladathoz. Azt üzenjük nekik innen is, hogy köszönjük azoknak, akik kitették a lelküket a pályán, és odajöttek hozzánk a mérkőzés végén. Természetesen nem fordulunk el a csapattól, sőt, úgy gondoljuk, nekünk is a feladatunk, hogy visszatérítsük a csapatot a helyes útra. A hátralévő két őszi mérkőzésen is legalább ilyen vehemenciával fogjuk buzdítani őket. Mi csak egyet kérünk: küzdjenek a srácok, tegyenek meg mindent a győzelemért!
