VIII. Komáromi Gábor Emléktorna
Szavakba nehezen önthető érzések kavarogtak bennünk. Találkoztunk a barátainkkal, a csapatunkkal, a szeretteinkkel, jól éreztük magunkat. Az emberek arcán mosolyok kanyarodtak, kisgyermekek és őszes alakok közt cikáztak a csapolt sörrel egyensúlyozó fiatalok. Napsütés és futball, csupa felemelő tétel. Ugyanakkor mindannyian tudtuk, hogy hova jöttünk, kiről is lett elnevezve a torna.
A társunk, a barátunk, a Vezérünk az, akire emlékeztünk. Egy közülünk, az első közülünk. Egy olyan ember, akinek a tettrekészsége, a munkája, a vidámsága és a mentalitása végérvényesen kijelölte azt az utat, amit járnunk kell. Ehhez a feladathoz és az emlékedhez igyekszünk felnőni, Gabi! Csak az megy el, akit elfelejtenek, és Te bizony örökké velünk leszel! A fenti sorok hangulatában rendeztük meg szombaton a VIII. Komáromi Gábor Emléktornát.
A reggeli koszorúzást követően húsz szurkolókból álló csapat vetélkedett a pályákon, köztük a meghívott barátaink Dunaújvárosból, Hódmezővásárhelyről, Kolozsvárról és természetesen Diósgyőrből. A szurkolói barátságokon túl egy gálamérkőzés keretein belül összecsapott a DVSC jelenlegi gárdája és a DVSC öregfiúk csapata is.
Felemelő érzés volt végigszurkolni a legendáink játékával megfűszerezett helyi derbit. A kiváló hangulatú tornát követően a belvárosban kiosztottuk a díjakat és elkezdődött (sokak szerint inkább folytatódott) az ünneplés, mulatozás.
Köszönjük a vendégeinknek, a DVSC futball és kézilabda csapatának, valamint minden szurkolótársunknak a részvételt! Felejthetetlen hétvégén vagyunk túl.
Örökké velünk vagy, Vezér!


Képek : gool.hu , haon.hu