Hiába az új stadion, a vezetőség bicskanyitogató stílusa és a biometrikus azonosítás miatt egyre csökken a Fradi-meccsek nézőszáma. Kubatov Gábor FTC-elnök, Fidesz-pártigazgatót mindez nem érdekli, év végi interjújában kijelentette: a világszerte példátlan vénaszkenner marad, az ultrák pedig károkozók, nekik karácsonyi ajándék nem jár. Az elnök súlyos kijelentéseiről és jövőbeli terveikről kérdeztük a Fradi tiltakozó szurkolói csoportjait.
- Kubatov Gábor év végi interjújából úgy tűnik, nem hajlik a megegyezésre. Az elnök úgy fogalmaz, az ultráknak nem jut karácsonyi ajándék, a szkenner marad. Mit gondoltok erről?
- Szerintünk ezek egy megkeseredett, boldogtalan ember szavai. Félő, hogy ez a nagy harag fel fogja emészteni őt. Mi nagyon aggódunk az egészségéért, ezért őszintén bízunk benne, hogy még ebben az életében rátalál a szeretetre, ha más nem, így az ünnepek közeledtével.
- Kubatov azt mondja, azokat tiltotta ki, akik kárt okoztak a klubnak, az ilyen szurkolók eltávolítása nemzetközi trend. Károkozók vagytok?
- Kubatov célirányosan azokat tiltotta ki, akik véleménye kényes volt számára. Egy korábbi megbeszélésen a következőket mondta nekünk: „Cigányok közt nőttem fel a külvárosban, nem vagyok egy hülye gyerek, tudok cselezni bazmeg!” Most már értjük mire gondolt… Mindeközben vannak olyan – a mi köreinken kívül álló - szurkolók, akiknél nyílnak azok a bizonyos „nagykapuk” az új stadionban (nem a közösségi médiában, ahol Gábor megfutamodott). (Egyes szemtanúk elmondása szerint az ultrák helyét átvevő, a klub vezetősége által támogatott, fizetett csoportot jegy és szkennelés nélkül engedik be a mérkőzésekre - a szerk.) Ezek a szurkolók egyéb „támogatásokban” is részesülnek. Ezt mi felháborítónak tartjuk és reméljük, minél előbb megszűnik. Tehát a szkenner az ingyen bejutásra nem jelentett megoldást, de valakinek biztos jó üzlet volt. Mindeközben mi a hagyományoknak megfelelően idén is karácsonyi adománygyűjtést szerveztünk a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika kis betegeinek, aminek keretében egy jótékonysági focitornát is rendeztünk. Rendkívül sikeres volt a kezdeményezés. Büszkék vagyunk rá, hogy ehhez a közösséghez tartozhatunk. A Tábor idén ismét bebizonyította, hogy egységes és azt, hogy milyen nagy dolgokra képes a Fradi család. Nem hagyjuk magunkat többé megosztani.
- Az elnök szerint az UEFA összeroppantaná a klubot, ha a szurkolók nem "viselkednének" megfelelően. Valóban biztos lenne a súlyos büntetés, ha a lelátókon lennétek a nemzetközi mérkőzéseken?
- Az interjúban említett Rijeka elleni mérkőzésen mi – a tiltakozó csoportok és szurkolók - nem voltunk ott a lelátón. A nemzetközi szövetség mégis megbüntette a klubot. Gyanítjuk, emiatt egy szurkolótársunk sem fog kitiltást kapni, persze mi ezt nem is szeretnénk. Ne menjünk el amellett a tény mellett sem, hogy a nemzetközi szereplés közelében sem vagyunk, vagy ha valamilyen szerencsével kijutunk, a selejtező első köreiben rögtön kiesünk. Ennek értelmében igen érdekes hozzáállás, hogy a nemzetközi megmérettetések kapcsán az elnök erőfeszítéseit arra összpontosítja, hogy minket károkozónak bélyegezzen meg. Bár a politikából már jól ismerős ez a rég bevált taktika, hogy a figyelmet a valós, érdemi munka sikertelenségéről egy lerágott csont bedobásával terelik el. Ami pedig a hazai mérkőzéseket illeti, láthatjuk, hogy a büntetések ugyanúgy megmaradtak, annak ellenére, hogy mi nem vagyunk ott a stadionban. A legutóbbi Újpest elleni Ligakupa meccsért is szankcionálták klubunkat, pedig összesen húsz ember foglalt helyet a vendégszektorban. Ám - mint láthatjuk - Gáborék ebből a húsz emberből se tudják/tudták kiszűrni azokat, akik miatt a büntetést kaptuk, hiszen az elmúlt fél évben egyetlen egy ember se lett kitiltva azokon a szurkolókon kívül, akik nem is járnak be! Annyit súghatunk elnök úrnak – ha az elnöki tanácsadója nem jelezte volna még neki - hogy nem a szurkolók lecserélése lesz a jó recept a BL trófea felemeléséhez.
- A vezetőség szerint jól működik a klub, egyre több a kártyás, remek a stadion és az edzőközpont, jól fogy a sajátmárkás energiaital és szaloncukor, hamarosan elindul a Fradi TV is. Valóban ez a legfontosabb?
- Mind fontos dolgok, de önmagukban nem ezektől fog úgy működni a klub, ahogy kellene. Alapvetően nincs azzal bajunk, hogy a klub saját termékeket próbál kínálni és ezáltal plusz bevételhez jutni. Fradi TV-vel sincs bajunk. Várszegi idejében is volt, annyi különbséggel, hogy akkoriban volt egy bajnok- és kupagyőztes csapatunk, amely külföldön is megállta a helyét. Arról, hogy az edzőközpont mennyire remek, hallottunk más véleményeket is. Ahogy az új stadion méregdrága gyepszőnyege is botrányos állapotban van fél év használat után. Persze felelősöket hiába is keresne bárki. Hiába mutogatja Gábor a statisztikákat, hogy éppen hány regisztrált szurkoló van, ha még a kozmetikázott nézőszámok és ingyenjegyek mellett is csak 3000 néző foglal helyet a lelátón. Ez azt jelenti, baj van. Ezt a problémát nem szabad a szőnyeg alá söpörni, az okos kommunikáció itt már nem jelent megoldást, sem kiutat a vezetőknek.
- Az elnök szerint azért tiltották be a szurkolói oldalakat, mert a mocskolódásukkal kárt okoztak a klubnak.
- Nem, ezeket az oldalakat azért tiltották le, mert bizony ki merték mondani, hogy nincs minden rendben a klub körül. Azért tiltották le őket, mert ki merték mondani az igazat, nem pedig a klub által kiadott előre megírt népbutító propaganda szöveget osztották! Szerintünk egy szurkolói oldalnak sem célja, hogy ártson a Fradinak. Sőt, biztosak vagyunk benne, hogy minden ilyen oldalnak az a célja - még akkor is, ha kritikát fogalmaz meg -, hogy a Ferencvárosnak jobb legyen.
Amilyen módszerekkel megpróbál a klub szurkolókat elhallgattatni, az minden túlzás nélkül az ország legsötétebb korszakait idézi…
- Kubatov Gábor leszögezi: nem szeretne tárgyalni, mert három és fél év alatt többször is becsaptátok őt. Szerinte súlyos anyagi és erkölcsi károkat okoztok, halálosan fenyegetitek társaitokat, balhéztok, családja halálát kívánjátok. Igaz ez?
- Arról, hogy ki csapott be kit, ki milyen károkat okozott, ki fenyeget kit, hogyan és milyen aljas módszerekhez nyúlnak egyesek, örüljenek Gáborék, ha inkább nem beszélünk. Egyelőre nem mi, hanem ők, vagyis ahogy pár napja egy vezetőségi tag fogalmazott, "kubatov kutyái" járnak lakásra, munkahelyre, illetve telefonon fenyegtnek kritikusabb szurkolókat, hogy jobb lesz ha befejezik, mert ez meg az lesz. Persze minket nem tudnak megfélemlíteni! Egyébként inkább nem írnánk le, hogy a személyes beszélgetések alkalmával Gábor pontosan milyen szavakat használt, mert az őt minősíti. Többször kihangsúlyozta nekünk, hogy őt nyugodtan szidhatjuk, nem érdekli, mert ez benne van a munkaköri leírásában. A valóságban Gábor az egyik legmocskosabb szájú, primitív, álszent képmutató elnök, akivel valaha találkoztunk. Nem hinnénk, hogy ez az iskolázatlanságából fakad, szimplán ezt hozta otthonról. Ezért mosolygunk jót, amikor a közvélemény szemében a gyermeklelkek megmentőjeként próbál tetszelegni, aki majd kultúrát visz a lelátóra. Teljesen abszurd.
- A politikus azt is kifogásolja, mikor azt skandáljátok, hogy "Mi vagyunk a Ferencváros". Szerinte ez sérti a klub legendáit, idős szurkolóit. Valóban sértő lehet ez?
- Ez megint a jól bevált recept: osszuk meg a szurkolókat idősekre, fiatalokra, legendákra, így majd összeugranak, egymással foglalkoznak. Minden tiszteletünk az idősebb szurkolóké és a legendáké. Soha nem is állítottuk róluk, hogy ők ne lennének ennek a részesei. Ez több, mint a szavak kiforgatása. Amikor azt mondjuk “mi”, abba beletartozik minden szurkoló, a vezetőség viszont nem. Ami tény, hogy egyelőre mi képviseljük mindazt, amit a Ferencvárosnak képviselnie kellene. Mi vagyunk ott, ahol egy Ferencvárosnak mindig is lennie kellene, mégpedig Európa elitjei között. Mi kerültünk be hétről hétre az európai szurkolótáborok élmezőnyébe. Nem a vezetőség! Ők azok, akik a legjobban ártanak a Ferencváros hírnevének. Ők azok, akik a legjobban megsértik az idősebb szurkolókat és a klub legendáit, akik nem ilyen eredményekhez, nem ilyen Ferencvároshoz vannak szokva. Így joggal mondjuk azt, hogy jelen pillanatban, mi vagyunk a Ferencváros, mi vagyunk azok, akik az igazi Ferencvárost, annak méltó hírnevét képviseljük!
- A vezetőség azért sem egyezkedne veletek, mert szerintük beleszólnátok abba, ami nem a ti dolgotok, az öltözőben terpeszkednétek, edzéseket zavarnátok meg, megmondanátok, kit igazoljon a klub és kit zavarjon el. Valóban ez a célotok?
- Mindenki magából indul ki, hiszen pont az elnök úr csoportja - vagyis ahová állítólag tartozott, vagyis annak mondja magát - volt az, akik a 90 es években pontosan ezt csinálták. Ha ilyen félelmei vannak Gábornak, megnyugtathatjuk, nekünk nem a célunk, hogy az öltözőben terpeszkedjünk. Megteszik azt helyettünk a mai napig bizonyos szurkolói koordinátorok, akik úgy mászkálnak, fényképezkednek és fogadnak haverokat a székházban, mintha a sajátjuk lenne! Érdekes, ez nem zavarja az elnök urat, olyannyira nem, hogy dolgoztatja és fizeti is őket. A megbeszéléseken többször is kihangsúlyoztuk, minket nem érdekel a taktika, nem érdekel az összeállítás, bár szeretnénk, ha minél több Fradi nevelés játszana a nagy csapatban…de ezt ki ne szeretné?! A véleményünket viszont mindig el fogjuk mondani, akkor is, ha az számukra kellemetlen. Minket csak az érdekel, hogy a Ferencváros újra az őt megillető helyen legyen. A jelenlegi vezetéssel ez egyre kevésbé tűnik valószínűnek. Annyi biztos, hogy a klub csak a szurkolókkal együtt lehet sikeres.
- Az elnök szavai alapján úgy tűnik, a megegyezésre semmi esély nem mutatkozik. Folytatjátok a küzdelmet?
Természetesen. Addig folytatjuk, amíg újra a stadionban szurkolhatunk szeretett csapatunknak. Van nálunk egy mondás: „A mi szerződésünk egy életre szól!” Kubatov Gáboré négy évre, vagy még addig sem…
- Mire készültök tavasszal?
- Az elnök már elmondta, mire készül: reménykedik, hogy egy esetleges siker esetén visszatérnek a nézők. Nekünk viszont számos ötletünk van, amiket meg is fogunk valósítani. Ezekről minden szurkolótársunkat időben értesítünk. Nem is kell ezekre tavaszig várni. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Forrás : alfahir.hu , Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül
Kapcsolódó cikkek :
http://hungaryultras.blogspot.hu/2014/09/ujpest-ferencvaros-20140921.html
http://hungaryultras.blogspot.hu/2014/09/to-my-kibice-problemak-ferencvarosnal.html
http://hungaryultras.blogspot.hu/2014/03/interju-green-monsterssel.html

2014.12.05. FERENCVÁROS - LOMBARD PÁPA 2:0
Stadionnál a szurkolók
2014.12.06. BUDAPEST HONVÉD - GYŐRI ETO 0:2
KÉP#1
2014.12.06. DUNAÚJVÁROS - VIDEOTON 1:4
KÉP#1 , Őszi bajnok köszöntése
2014.12.06. PMFC - FELCSÚTI AKADÉMIA 0:1
KÉP#1 , KÉP#2 , KÉP#3
2014.12.06. SZOMBATHELYI HALADÁS - KECSKEMÉT 3:1
KÉP#1 , KÉP#2 , KÉP#3
2014.12.06. PAKS - NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
ELMARADT
2014.12.07. DVTK - ÚJPEST 2:1
http://hungaryultras.blogspot.com/2014/12/diosgyor-ujpest-20141207.html
2014.12.07. DVSC - MTK BUDAPEST 2:1
Edzéslátogatás
NB.II., NB.III., MEGYE I.,II.,III., :
SZEZON VÉGE
Fegyelmi határozatok :
Büntetések :
NB I. :
NB I. :
A Fellebbviteli Bizottság a Diósgyőr – FTC mérkőzéssel kapcsolatban hozott I. fokú fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte és a FEB-et új eljárás lefolytatására kötelezte. Az új eljárás keretében a FEB a Diósgyőrt, mint visszaesőt, szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (az ellenfél sportszervezet, az ellenfél csapat játékosának és az MLSZ-nek a szidalmazása) és más nemzetet érintő, kirekesztő megnyilvánulása miatt 2.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
A FEB a Diósgyőr - Újpest mérkőzéssel kapcsolatban a Diósgyőrt, mint visszaesőt, rendezési hiányosság (pirotechnikai eszközök bevitele), szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (a vendég sportszervezet, az MLSZ és a játékvezető szidalmazása) és pirotechnikai eszközök használata miatt 800.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
A bizottság a Diósgyőr - Újpest mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (a hazai és más sportszervezetek, valamint az MLSZ szidalmazása) és pirotechnikai eszközök használata miatt 800.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
A FEB Honvéd – Győr mérkőzéssel kapcsolatban a Győrt, mint visszaesőt, szurkolóinak megbotránkoztató rigmusok bekiabálása (más sportszervezet szidalmazása) és politikai tartalmú kifejezés skandálása miatt 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
Ligakupa :
A FEB az FTC- Újpest mérkőzéssel kapcsolatban az FTC-t szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (a vendég sportszervezet és a játékvezető szidalmazása) miatt 200.000 Ft, az Újpestet szurkolóinak megbotránkoztató magatartása (a hazai sportszervezet szidalmazása) miatt 200.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
Futsal :
A FEB az FTC - Asterix mérkőzéssel kapcsolatban az FTC-t, rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért és a rend nem megfelelő biztosításáért (a levonuló játékvezetők védelmének elmulasztása, a játékvezetőnek egy labdával történt megdobása) a soron következő két hazai mérkőzésén 1-1 szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeik viselésére, valamint 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte.
Érdekességek :
Best moments :
_________________________________________________________________________________
Észrevétel ,ha valamely adat nem egyezne meg ,illetve vannak olyan képeitek,videótok amelyek még nem kerültek ki kérem küldjétek el !.
bidebidibide@gmail.com vagy Facebookon az üzenetre rákattintva .
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Oldalak
Kiemelt mérkőzések :
Blog Archívum
-
►
2024
(
135
)
- ► szeptember ( 8 )
-
►
2023
(
148
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2022
(
117
)
- ► szeptember ( 12 )
-
►
2021
(
84
)
- ► szeptember ( 14 )
-
►
2020
(
84
)
- ► szeptember ( 7 )
-
►
2019
(
141
)
- ► szeptember ( 9 )
-
►
2018
(
116
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2017
(
156
)
- ► szeptember ( 13 )
-
►
2016
(
170
)
- ► szeptember ( 14 )
-
►
2015
(
171
)
- ► szeptember ( 17 )
-
▼
2014
(
177
)
-
▼
december
(
11
)
- Ferencváros 2014.12.30.- Év végi rendhagyó koccintás
- Békéscsaba - Debrecen 2014.12.29.
- Ferencvárosi szurkolói csoportok : „A mi szerződés...
- MAGYARORSZÁG - Románia 2014.12.13.
- 17.forduló a 2014/2015 -ös szezonból
- Sopron - Falco Szombathely 2014.12.04.
- Diósgyőr - Újpest 2014.12.07.
- Ferencváros - Lombard Pápa mérkőzés közben - 2014....
- Fehérvári szurkolók köszöntötték az őszi bajnokot ...
- Debreceni ultrák a Loki edzésén - 2014.12.06.
- 16.forduló a 2014/2015 -ös szezonból
- ► szeptember ( 16 )
-
▼
december
(
11
)
-
►
2013
(
197
)
- ► szeptember ( 22 )
Címkék
Magyar Labdarugó NB1 2012/2013
(
373
)
Ftc Ferencváros
(
346
)
Ultras Hungary
(
288
)
NB II.
(
285
)
Dvtk Diósgyőr Miskolc
(
242
)
Loki Dvsc Debrecen
(
239
)
NB III.
(
233
)
UTE Újpest
(
233
)
Honvéd
(
212
)
Nyíregyháza
(
207
)
Szeged
(
197
)
Pécs PMFC
(
176
)
Vidi Videoton
(
158
)
Győri ETO
(
149
)
Megye I.
(
146
)
Angyalföld Vasas
(
125
)
Érd
(
121
)
Mtk
(
104
)
Csepel Sc
(
102
)
Magyarország Válogatott
(
101
)
Haladás
(
99
)
Csapod
(
93
)
Kézilabda
(
91
)
ZTE
(
89
)
Megye III.
(
86
)
Megye II.
(
84
)
Magyar Kupa
(
82
)
Európa liga
(
80
)
Békéscsaba
(
75
)
Kaposvár Rákóczi
(
72
)
Kosárlabda
(
71
)
Dorog
(
65
)
Dunaszerdahely DAC
(
63
)
KTE Kecskemét
(
59
)
Makó
(
59
)
Tatabánya
(
58
)
Informácio
(
53
)
Veszprém
(
53
)
Siófok
(
52
)
best of
(
51
)
Mezőkövesd
(
50
)
Szolnok
(
50
)
Nagykanizsa
(
48
)
Bajnokok Ligája
(
46
)
Sopron
(
44
)
Hódmezővásárhely
(
43
)
Körmend
(
41
)
Vác
(
39
)
Falco Szombathely
(
38
)
Budafok
(
35
)
Sepsiszentgyörgy
(
35
)
paks
(
34
)
Pomáz
(
33
)
Csíkszereda
(
32
)
Várda-Kisvárda
(
30
)
Kazincbarcika
(
28
)
Csömör
(
27
)
Eger
(
27
)
Futsal
(
26
)
III. Kerületi TVE
(
25
)
Dunaújváros /Red Alert/
(
24
)
Komló
(
24
)
REAC
(
23
)
Szentes
(
22
)
felkészülési mérkőzés
(
22
)
Röplabda
(
19
)
Europa Konferencia Liga
(
18
)
Vízilabda
(
18
)
Lombard Pápa
(
16
)
Jászberény
(
15
)
Jégkorong
(
15
)
Ajka
(
14
)
Százhalombatta
(
13
)
Európa Bajnokság
(
12
)
Oroszlány
(
12
)
Tát
(
12
)
Bácskatopolya
(
11
)
Fővárosi Vízművek
(
11
)
Hatvan
(
11
)
Bvsc-Zugló
(
10
)
English article
(
10
)
Külföld
(
9
)
Ikarus
(
8
)
Nagykáta
(
8
)
Pécel
(
8
)
Világ Bajnokság
(
8
)
régiségek
(
8
)
Bicske
(
7
)
Budapest Kupa
(
7
)
EHF Kupa
(
7
)
Hidasnémeti
(
7
)
Nagyhalász
(
7
)
Rákosszentmihály RAFC
(
7
)
Sárvár
(
7
)
Balmazújváros
(
6
)
AlbaFehérvár
(
5
)
B. Érdért
(
5
)
Budaörs
(
5
)
Bácsalmás
(
5
)
Cegléd
(
5
)
Hévíz
(
5
)
Mosonmagyaróvár
(
5
)
Salgótarján
(
5
)
Szekszárd
(
5
)
Öregfiúk mérkőzés
(
5
)
Megye IV.
(
4
)
Nemzetek Ligája
(
4
)
Soroksár
(
4
)
Bkv-Előre
(
3
)
Csillaghegyi MTE
(
3
)
Felvidék
(
3
)
Iváncsa
(
3
)
Kalocsa
(
3
)
Kapuvár
(
3
)
Okány
(
3
)
Pásztó
(
3
)
Tiszakécske
(
3
)
A.C.A.B.
(
2
)
Bakonybél
(
2
)
Balf
(
2
)
Etyek
(
2
)
Felcsút-Puskás-Akadémia
(
2
)
Fót
(
2
)
Hajdúböszörmény
(
2
)
Hajdúhadház
(
2
)
Hajdújárás
(
2
)
Hegyvidék
(
2
)
Kartal
(
2
)
Mezőörs
(
2
)
Orosháza
(
2
)
RKSK
(
2
)
Somorja
(
2
)
Tihany
(
2
)
Tiszavasvári
(
2
)
Tura
(
2
)
Vámosgyörk
(
2
)
1.2.1.3.
(
1
)
Almásfüzitő
(
1
)
Bag
(
1
)
Bajánsenye
(
1
)
Balatonkeresztúr
(
1
)
Berekfürdő
(
1
)
Bábolna
(
1
)
Békés
(
1
)
Celldömölk
(
1
)
Csenger
(
1
)
Csonkahegyhát
(
1
)
Csákvár
(
1
)
Dusnok
(
1
)
ESMTK
(
1
)
FFC
(
1
)
Felsőtárkány
(
1
)
Fülöpszállás
(
1
)
Gyula
(
1
)
Gyöngyös
(
1
)
Gávavencsellő
(
1
)
Gázgyár
(
1
)
Hajdúnánás
(
1
)
Istenmezeje
(
1
)
KFCKomárom
(
1
)
Kelen SC
(
1
)
Kiskanizsa
(
1
)
Kistarcsa
(
1
)
Küzdősport gála
(
1
)
Monsonmagyaróvár
(
1
)
Mártély
(
1
)
Mátészalka
(
1
)
Méhkerék
(
1
)
Nagyberény
(
1
)
Nagymaros
(
1
)
Nágocs
(
1
)
Női Foci
(
1
)
Pestszentimre
(
1
)
SZAC
(
1
)
Szarvas
(
1
)
Szendehely
(
1
)
Szentendre
(
1
)
Szigethalom
(
1
)
Szpari
(
1
)
Szuperkupa
(
1
)
Székelyföld
(
1
)
Sárospatak
(
1
)
Süttő
(
1
)
Tahitótfalu
(
1
)
Taktaharkány
(
1
)
Tamási
(
1
)
Tass
(
1
)
Tiszafüred
(
1
)
Trollfoci
(
1
)
Utánpótlás
(
1
)
Zalalövő
(
1
)
Kapcsolat | Contact
Hungarian Ultras ©. Üzemeltető: Blogger.