Détáriék is pályára léptek, sztárparádé a lelátón.
– Nézd, azok bácsik rúgtak kettőt a brazilverő válogatottunk honvédos góljai közül. Ők meg ott, a San Siróban győzték le és kiejtették az Intert. Ő pedig az egyik gólunkat lőtte a Manchester Unitednek, Ferguson lenyelte a rágóját – mutogatott körbe egy megilletődött, középkorú úriember a kisfiának. Aztán folytathatta a hetvenes évekbeli Ajaxot négy-egyre lemosó csapat tagjaival; világválogatott és a világ akkori egyik legdrágább játékosával; a nyolcvanas évekbeli „második kispesti aranycsapat” ászaival; aztán az olasz bajnok, az évi BL-(BEK-)döntős, Viallival és Mancinival (nem a harisnyással, hanem világhírű édesapjával) együtt kapitulált Sampdoria legyőzőivel, és a többi hősével. A kissrác meg hitetlenkedve igyekezett a mai foci erőviszonyai alapján lefordítani, megemészteni magában a hallottakat, miközben ő mostanában az apjától „örökölt” kedvenc csapata NB I-ben maradásáért szorít, és két hete hiába próbálja memorizálni a legújabb, fél évre importált légióskontingens neveit.
Mindez szombaton, azaz klasszikus meccsnapon történt, a mifelénk mindig túl hosszú téli álom után, a várva várt tavaszi rajton. Tomboló Kispest-szurkolókkal, jó focival, igazi meccshangulattal még a büfében is. A pályán és a lelátón korábbi nagy kedvencekkel, akik szinte levegőt sem kaptak a feléjük áradó szeretettől (ez leginkább ölelgetésben, közös fotók készítésében, aláírásgyűjtésben és a sztorik felemlegetésében merült ki). Az egyetlen szépséghiba: erre a happeningre nem a Bozsik-stadionban, a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzésen, hanem azzal részben egy időben, légvonalban 4,5 kilométerrel odébb, a Pestszentimrei Sportkastélyban került sor. És nem a Honvéd, hanem maguk a kispesti szurkolók, egyesületük, az ötszörös bajnok Gyimesi László elnökölte Kispesti LTE, és a házigazda PSK szervezésében.
kispestibajnokok-500x334

Belépőjegy helyett tombolajegyeket vásárolhattak az érkezők, a bevétellel a Kispesti Futball Házat támogatva. A bejáratnál nem volt szükség se szurkolói kártyára, se véna- vagy íriszszkennerre, testüregmotozásra, mégis kulturáltan viselkedett mindenki, kedden nem várható sokmilliós MLSZ-büntetés. Egyedül Plókai Attila szabadrúgás-kapufája után vizslatták aggódva a házigazdák, hogy egyben maradt-e a kapu (szerencsére igen), de azért a nézőtérről jött a zrika: „Legközelebb egy kis erőt is adj bele, Plokesz!”
Nem véletlenül választották a Kispesti Bajnokok elnevezést a hagyományteremtő céllal, most először megrendezett eseményre: Pestszentimrén valószínűleg még sohasem jutott egységnyi területre ennyi magyar bajnoki cím, kupagyőzelem, válogatottság és megannyi más büszkeség. Egykori labdarúgók, edzők, klubvezetők, akik évtizedeken át naggyá tették a ma lesajnált Honvédot, és a szurkolók, javarészt családostul. Volt köztük, aki Sopronból, más Nyíregyházán túlról, de akadt, aki a külföldi munkáját hátrahagyva jött el, hogy megint imádott klubja, a Kispest/Honvéd-család tagjának érezhesse magát.
A Honvéd közel- és régmúltjának klasszisai közül több tucatnyian voltak jelen, Varga „Kacsától” Garaba Imrén át az óriási szimpátiatüntetéssel fogadott Csábi Józsefig (őt órákig faggatták a Kispesten vele történtekről), Tajti Józseftől Détári Lajoson át Pisont Istvánig. Még az „egyéb elfoglaltsága” miatt igazoltan késő Mátyus János is befutott a Nyíregyháza paksi hőstette után. Sokan az öregfiúk soraiban pályára is léptek egymás, illetve a szurkolói csapatok és a PSK ellen.
A délidőtől estig tartó torna azonban csak az apropóját biztosította, hogy újra közelebb kerüljenek, igazi közösséggé kovácsolódjanak a szurkolók és a klub nagyjai.
– Nagyon megható, hogy ennyi idő után is érezzük, mennyire szeretnek minket a szurkolók – mondta az nb1.hu-nak Esterházy Márton. – Rengeteg közös fotó készült, sok autogramot osztottunk ki. Egyben arra is jó alkalmat szolgáltatott a rendezvény, hogy találkozzunk egymással a régi társakkal. Minden év vége felé hagyományosan összegyűlünk, de azon kívül csak néha sikerül, akkor sem teljes létszámban. Sok az elfoglaltság, a gyerekek, vagy már az unokák. De ha tudunk, mindig nagyon szívesen jövünk, hogy eleget tegyünk az ilyen és ehhez hasonló meghívásoknak. 
Bejegyzés értékelése