Mikor és milyen körülmények között alakult a Blue Brothers?

A '96-ban alakult Blue Front volt az első ultracsoport a Hungária körúton, ott is volt egy komoly generációváltás 2000-ben, aztán 2002-ben a Fradival való közös tulajdon sokaknál betette a kaput és ez a csoport megszűnéséhez vezetett. 2003-ban alakult meg a Brothers, de mivel én nem vagyok tagja a csoportnak ezért bővebben erről nem is kívánok mesélni, nyilvánvalóan azzal a céllal jöttek létre, hogy megtörjék a lelátó csendjét, ami a Blue Front megszűnése után keletkezett. Mivel vannak akik '96 óta folyamatosan az MTK táborának meghatározó tagjai, ezért mostanság egy MTK 1888 drapi mögött áll a szurkolótábor.

MTK - Gázszer 

Közismert, hogy nem szeretnek titeket (finoman fogalmazva) más táborok, de esetleg van-e olyan kisebb tábor, amelyikkel barátinak mondható a viszonyotok?

Nem ápolunk baráti kapcsolatot egyik csapat szurkolóival sem, talán néhány semlegesnek nevezhető tábor van. De ez minket nem nagyon érdekel, ahogy egyik drapinkon is szerepel: "No one likes us, we don't care".

Rendelkeztek-e bármilyen kapcsolattal a hasonló hátterű európai klubok táboraival, gondolok elsősorban a Tottenham-re és az Ajaxra?

Ahogy fentebb írtam, nem keressük különösképpen a kapcsolatot senkivel, mi csak az MTK-nak szurkolunk!

Mit szóltok a veletek való élcelődéshez, a rajtatok való poénkodáshoz?

Elég szánalmasnak tartjuk annak tükrében, hogy a fél Nb1 még ennyit sem tud felmutatni ultrák terén. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak ebben a szezonban két komoly koreográfiát mutattunk be, az elmúlt három évben négyet, ami nagy dolog egy olyan időben amikor alig készülnek koreográfiák. Visszasírjuk a 3.félidős korrekt beszámolók idejét és a koreográfiák korrekt értékelését olyanoktól, akik le is tettek már valamit az asztalra. Jelenleg olyanok fikáznak minket, akik valószínűleg életükben nem vettek még részt koreográfia, vagy egyéb látvány elkészítésében.

A trollfoci szintű humort hogy fogadjátok? Megmosolyogjátok az "MTK-Felcsút ustawka" képeket vagy ugyanúgy szánalmasnak tartjátok, mint a durvább hangot megütő lelátói zrikát?

Ezzel kapcsolatban nincs egységes vélemény, valakit idegesít, valaki mosolyog rajta. Ahogy az elején is írtuk, szánalmas, hogy olyan tizenévesek poénkodnak az MTK-val, akik a trollfoci divathullám előtt valószínűleg 3 nb1-es csapatot nem ismertek. Persze vannak jó poénok, de nagyon sok képük erőltette és unalmas.

Nyilván kikerülhetetlen kérdés a klub zsidó múltja, jelene. Többségében zsidók vagy nem zsidók alkotják a tábort?

Többségében nem zsidók, de vannak zsidók is. Arányokról nem tudok beszámolni, senkitől nem kérünk származási papírt.

A legtöbb magyar tábor (mindegyik) szélsőjobbos. Nálatok van-e valamiféle politikai konszenzus a táboron belül? Antifasizmus? Vagy szartok a politikára?

Szarunk a politikára, van aki baloldali, van aki jobboldali. Az utóbbi 10 évben talán két politikai jellegű kiírásunk volt, mindkettő a dunaszerdahelyi események után. A jövőben sem kívánunk politizálni, minket az MTK érdekel, csak és kizárólag. Többször próbálták ránk húzni a lelátón évente egyszer megjelenő izraeli zászlót, amivel a lengetője a fradistákat kívánja provokálni. Ehhez nekünk semmi közünk és soha nem is lesz.

Milyen egy idegenbeli túra egy MTK drukker szemével? Sok a meleg szitu vagy azért rendben lemennek az idegenbeli meccsek? Mi volt az eddigi legforróbb élményetek?

Az idegenbeli túrák a legjobbak, az hozza össze a társaságot a legjobban. Nyilván sok meleg szitu volt, volt, hogy adtunk, volt hogy kaptunk. Nagyon nem tudnék most semmit kiemelni, sehova nem utazunk remegő lábbal.

Hogy érint titeket az MTK jelenlegi kettős szereplése: bukdácsolás a bajnokságban, remek szereplés a kupában.

Nem az első alkalom, hogy gyenge bajnoki szereplés mellett a kupában menetelünk. A cél a bent maradás és a kupagyőzelem a részünkről. Nyilvánvalóan méltatlan egy ekkora klubtól, hogy a kiesés ellen harcolunk, ennek többször is hangot adtunk már.

Mit szóltok Deutsch Tamás szerepéhez az MTK-nál?

Deutsch szerepvállalása nehéz kérdés. Egy részről tudjuk, hogy valóban MTK szurkoló és fontos neki ez a klub, másrészről viszont nem kívánunk politika által fertőzött klub lenni. A legnagyobb negatívum vele kapcsolatban, hogy megváltoztatta érthetetlen módon a klub címerét, egyelőre ez a foci szakosztályt nem érinti, ez ellen folyamatosan küzdünk.

Hogy látjátok a táborotok és az MTK jövőjét? Van utánpótlás a fiatalabb korosztályból vagy csak a régiek? Az MTK-nak lehet még aranykorszaka, vagy megmaradtok-e egy fiatalos csikócsapatnak, amely adja a tehetségeket a magyar focinak?

Jelenleg az NB1 tele van MTK nevelésű játékosokkal, ha ezeket a játékosokat a jövőben meg tudnánk tartani, akkor ismét a bajnoki címért küzdenénk, addig pedig próbáljuk tartani a lépést a gazdag csapatokkal. Ami a szurkolótábort illeti, jelenleg az átlagéletkor elég magas, de próbálkozunk fiatalokat bevonni folyamatosan. Nyilván a bázis, amiből dolgozhatunk elég alacsony, ahogy Magyarországon majdnem mindenhol.

Amennyiben az MTK kijutna a kupából az európai porondra, leginkább melyik országból örülnétek ellenfélnek?

Mindegy kit kapnánk az Európa Ligában, a csapatot soha nem hagyjuk magára, így volt ez Jerevánban és Isztambulban is. Persze egy közeli ellenfél minden szempontból jobb lenne.

Mi a véleményetek az MLSZ-ről, a regisztrációról?

Az MLSZ vezetése tudatosan vagy nem, de folyamatosan a szurkolók ellen dolgozik. Omladozó stadionok országszerte normális büfé és wc nélkül, magas jegyárakkal, mégis a szurkolókat büntetik folyamatosan. A regisztráció értelmetlen és nem működőképes. Tegnap a Debrecen elleni meccsen sokan csak fél órával a kezdés után értek be, annyira lassan ment a sor. Rossz volt látni a sorban álló családosok szomorú arcát az MLSZ családbarát meccsén...

Mi a véleményetek az olyan mesterségesen felfuttatott csapatokról, mint a Felcsút?

Egyre több államilag támogatott csapat van, ez a sport tisztaságának rengeteget árt. A legundorítóbb egyértelműen a felcsúti csapat. Egy jelentéktelen falu, ahol az adófizetők pénzéből csodastadion épült, míg normális csapatok stadionja omladozik. Egy csapat amelyik történelem híján megpróbál történelmet lopni magának.

Jártok-e válogatott meccsekre egyéni szinten?

Van aki kijár válogatottra, van aki nem. Csoportosan ritkábban, de volt az utóbbi időben olyan idegenbeli meccs ahova egy kisbusznyi MTK szurkoló együtt utazott.

Köszönöm az interjút!


Bejegyzés értékelése