400-an a svájci vendégszektorban, 22-en a svájci rendőrségen, mozgalmas nap, amatőr bázeli szervezéssel.

Már a sorsolás után tudvalevő volt, hogy szurkolói szempontból a legérdekesebb idegenbeli mérkőzésünk a bázeli lesz, ezért társaságunk is a lehető legtöbb emberrel próbálta magát képviselni, s bebizonyítani, hogy a sokra tartott svájci ultrákkal szemben sem hátrál meg. A jegyek fehérvári megérkezése után 24 órával elfogytak a kedvezményes (3 ezer forintos) biléták, majd pár nappal később már egyáltalán nem lehetett jegyhez jutni Fehérváron. Ez azt jelentette, hogy a Magyarországra küldött 300 darab ticket utolsó darabig gazdára talált, s sokan már nem tudtak vásárolni.

A csoport tagjai szerda este kis buszokkal, autókkal vágtak neki a valamivel több mint 1000 km-es távnak, ezen kívül még a Club is indított 2 nagy buszt. Bázel előtt néhány kilométerrel a megbeszélt találkozóhelyre megérkezett mindenki, így a stadion vendégparkolójához már közösen érkeztünk meg délután 3 magasságában. Az autók leparkolása után a belvárost céloztuk meg, ahol már várta a társaságot egy kisebb RBD-s csoport. Villamossal viszonylag gyorsan a egyesült a 2 csoport, s akkor már velünk voltak a zwickaui cimborák és a lengyel testvérek is. A város nevezetességeinek részletes megszemlélésére nem fordítottunk sok időt, inkább kerestünk egy helyet a belvárosban, ahol a közel 70 embert vendégül tudnak látni. Ezt igen gyorsan sikerült megtalálni, le is telepedtünk nagyjából 6 órával a kezdés előtt! Énekelgetés, iszogatás, beszélgetés volt a program, néha egy-egy fotóra is összeállt a brigád, s működésbe léptettünk egy-két tűzet is. A svájci rendőrök közben megjelentek már, s a három utcából megközelíthető helyet igyekeztek biztosítani. Nem tették feltűnően, nem tették fontoskodva, ekkor még nem gondoltuk, hogy az amatőrségük sok mindent befolyásol majd az este folyamán. Tervük az volt, hogy 18.30-ra megérkezik egy üres busz, amivel a stadionhoz visznek minket, így nagyjából 19 órára a vendégszektornál leszünk. Az érkezési időpont nem is kicsit tűnt korainak, meg egyébként is inkább a stadion gyalogos megközelítését preferáltuk. Hogy a busz megérkezett-e végül, azt nem tudjuk, mert mi akkor már nem voltunk a Comino bárnál. A "szervezettségükből" adódóan azért nem tennénk rá nagy pénzt, hogy az üres busz nem érkezett meg a helyre a szurkolókért, ahol már nem voltak szurkolók...

Történt, hogy 18 óra előtt kicsivel, tőlünk nem messze egy Bázel sapkás, magát helyi huligánnak valló egyént egy jól kivitelezett ütéssel "parkolópályára" küldte egyik emberünk, így feltételeztük: ahol van 1-2, ott lesz több is. Viszonylag hirtelen elindultunk a kocsmától, sétálva a stadion irányába. Első galibát az okozta, hogy az előbb említett eseménysor miatt egy teljesen ártatlan srácot akartak hidegre tenni. Ezt nem tartottuk jó ötletnek, amit verbálisan el is magyaráztunk. Eredmény megvolt, hiszen tovább folytatta útját a teljes társaság. Itt már lehetett látni, hogy fogalmuk sincs egyes szituációkban, mit kéne csinálniuk. Ez egy nagy közlekedési csomópontban volt, s mire lezajlott, kb. 5 villamos állt várakozva 3 különféle irányban...

Ekkor összesen 90-100 fő lehetett ott részünkről, beleértve a lányokat és a Vidi olyan szimpatizánsait, akik csatlakoztak közben hozzánk. Haladtunk tovább a stadion felé, ekkor a rendőrök már puskáikat folyamatosan felénk tartva jöttek többségük mellettünk meg mögöttünk. A csoport elején vonulókat kevésbé kontrollálták. Így az elől gyorsabban haladók (kb. 30 fő) 100-200 méterre közelebb voltak a stadionhoz. Amelynek vendégszektora mellett azonban megjelentek a hazai mob tagjai is. A két társaság észlelve az ellent, intenzívebb mozgásba kezdett. A hazaiak is elindultak irányunkba, s az ördögök sem estek kétségbe. A helyszínen lévő rendőrök rögtön munkába álltak (talán az események kialakulását kellett volna inkább koordinálni), s sorfalat húzva a két fél közé igyekeztek távol tartani egymástól a feleket. A helyzetet kaotikáját fokozta az éppen megérkező villamos, az itt keletkező kis lehetőséget kihasználták a hazaiak oly módon, hogy megkerülték a villamost, s így ott indult meg a két fél támadása. Amit a gumilövedékek, és a paprika - spray hamar megakadályozott. A létszámfölényben lévő svájciak pontos létszámát a rövid ideig tartó találkozás miatt nehezen tudnánk megmondani, minimum 50-en, de 100-nál nem többen lehettek.

Ezen eseményekkel párhuzamosan a rendőrök akcióba kezdtek a brigád hátrébb lévő nagyobb magjával. Először 6-an kiemelték a srácot, aki mint kiderült nem egy helyi huligánnak adott hatásos taslit, hanem egy helyi civil ruhás rendőrnek. De hogy biztosra menjenek közben még lövöldözésbe is kezdtek: gumilövedékkel 2 embert (köztük egy lányt) is lábon lőttek, majd paprika sprayvel fújkáltak az emberekre. Nos, ha valami, akkor ez teljesen értelmetlen és érthetetlen volt.

A "stadionos" társaság közben visszaérkezett volna a többiekhez, azonban a rendőrök 2 egymástól teljesen elszeparált részre osztották a Vidiseket. Nem egyszerűsítette a helyzetet az sem, hogy a villamos, ami eseménykor érkezett hozott nem kevés fehérvári szurkolót. Ők mit sem tudva az előzményekről, szálltak le a stadionnál. Majd kerültek bele a rendőrök által bekerített halmazba. Hosszú időbe telt, amíg próbálták összerakni, hogy ki honnan jött, ki mehet a stadion irányába, s kit visznek egy másik irányba rendőrségi autóval... Végül összesen 22 szurkolót, köztük 9 lengyelt zártak el (néhányan vissza tudtak osonni).

Felmerül az emberben pár kérdés, hogy pl. Fehérváron esély sincs a vendégszektor közelébe jutni, hisz olyan profin elzárják a rendőrök. Valamint, az is érdekes, hogy a hazai oldalról nem történt előállítás...

A szektorunkba érkezvén tapasztaltuk, hogy a brutálisan nagy stadionban sokkal több üres szék volt, mint ahányan ültek szurkolók. A hazai mag viszont megtöltötte szektorait, rudas zászlóikat (15-20) egész meccsen lengették, ami jól mutatott. Hangosak voltak, és egységesek - ez utóbbi már Fehérváron is látszódott rajtuk. Mi kb. 400-an lehettünk a szektorban, ami abszolút jó létszámnak mondható! Szurkoltunk, ahogy tudtunk, bár sokakat visszavett, hogy társaink éppen a bázeli kapitányságon kénytelenek az időt tölteni. A 2 részre osztott szektor felső részét választottuk, bár Vidi szurkolók alulra is jutottak bőven (100 fő). Hangunk sok esetben hallható volt a stadion túlsó kapujánál is; ezt fotósunk tapasztalta több alkalommal is. Felelgetősek, dallamosak, rövid ámde jobban dörrenős kiabálásra igyekeztünk rávenni a magyar szurkolókat. Apropó magyarok. A stadionban tőlünk balra eső részen 2 helyen is magyar zászlót tettek ki a hazai szektorokba, míg a kispadok feletti részen is fellelhető volt Vidi sálakban drukkoló ember.

A mérkőzésen sajnos 10 perccel a vége előtt kihasználta egyik helyzetét a hazai piros-kék csapat, amire már nem tudtunk reagálni, így a második idegenbeli meccsen a második vereséget szenvedtük el. Azonban még nincs veszve semmi, sőt saját kezünkben az irányítás, hiszen a csoport második helyén továbbra is a Videoton áll! Hátralévő 2 meccsből minimum egyet meg kell nyerni a továbbjutáshoz!

Az éjjeli órákban a rendőrök még az egyik klubos busszal szórakoztak kicsit, vagy pusztán továbbra se tudták, hogy mit miért csinálnak. Lehet, ez a valószínűbb változat. Elvitték a rendőrségre a járművet úgy, hogy mindenki megvolt, senki nem hiányzott, senkit nem kellett már bevárni. Egy darabig hiába mondták a zsaruknak, hogy nekik a rendőrségen semmi dolguk, nem igazán törődtek vele. Váratták a járművet és a szurkolókat bő egy órán át, mindezt teljesen feleslegesen! Aztán kiadták ukázba, hogy a lehető legrövidebb útvonalon el kell hagyniuk Svájcot, ami azt jelentette, hogy 200 km-re hosszabb lett a hazaút. Úgy látszik a svájci fakabátoknak nem volt elég fél nap, hogy felmérjék, a Vidi által szervezett buszon nem terroristák ülnek (azon sem), sőt még csak nem is elvetemült futballhuligánok, akik sorban rendeznék át hazafelé a svájci városokat. Van, amikor érthető az óvatosság. Nos, ez most nem az a szituáció volt...

A mérkőzés alatt az előállított srácokat a derék svájci rendőrök meztelenre vetkőztették, és a nagynyomású slag láttán többeknek a Rambo 1 jutott az eszükbe. szerencsére azonban nem történt meg az a jelenetsor, mert talán itt is kitörés lett volna belőle...

Később egy kivétellel mindenkit kiengedték éjjel 1 körül, így a többség hazaindulhatott. A kummantó civil ruhást lepofozó tagunk péntek délután távozhatott. Ő végül pénzbírságot, örökös bázeli kitiltást és egy szóbeli dicséretet kapott. Utóbbit a jól kivitelezett ütésért :)

A sokak által sokra taksált svájci szurkolók a stadionban jók voltak, viszont az utcán nem feleltek meg a hozzájuk fűzött elvárásoknak, sőt... Részünkről azt gondoljuk, minden szempontból egy vállalható napon vagyunk túl, mentalitásból nem sikerült rosszul a megmérettetés.

Sok idő nincs pihenni, hiszen vasárnap már újra bajnoki lesz, Fehérvárra jön a Kecskemét, remélhetőleg folytatódik a bajnoki sikerszéria!

HAJRÁ VIDI! ÁLÉ RBD!